Uráli vagy finnugor?
Indulatokat kavart fel olvasóinkban, hogy a nyenyecek és a nganaszanok is képviseltették magukat a finnugor világkongresszuson. Bár minden finnugor uráli, nem minden uráli finnugor – vagy mégis?
Helyesbítés
Csepregi Márta írja: „A képen a nganaszan lánnyal szemben álló fiatalember nem nyenyec, hanem hanti, Alekszandr Szemjonovics Ajpin, az író unokaöccse. Agani hanti, Varjogan faluból. A népviselete eléggé stilizált, akár nyenyec is lehetne, a fizimiskája úgyszintén. Ráadásul Varjoganban elég sok erdei nyenyec is él.” A tévedésért elnézést kérünk.
A Finnugor Népek Világkongresszusáról szóló beszámolónkat egy nganaszan lány és egy nyenyec hanti fiú képével illusztráltuk. Választásunk olvasóink egy részében megütközést keltett. De mi is ezzel a baj, mi volt a felháborodás oka?
(Forrás: Facebook / Uralistica)
Első kommentelőnk azonnal bizonyította, hogy nem is annyira rossz a magyar közoktatás, hiszen azonnal felmondta az ide vonatkozó leckét.
Az egyik fotón szereplő nganaszan lány és nyenyec fiú tulajdonképpen nem illenek ide, hiszen a nganaszan és a nyenyec nem finnugor, hanem szamojéd nyelvek. (A finnugor és a szamojéd nyelvek együtt képezik az uráli nyelvcsaládot.)
Bár mindenkinek ilyen jól menne az érettségin! Egy másik olvasónk a központozási jelek fokozott használatával utal arra, hogy egyenesen felháborítja a pontatlanság:
Tudtommal a finnugor nem egyenlő az uráli nyelvekkel???
Harmadik olvasónk magyarázatára negyedik olvasónk már egyenesen minket vádol meg, eljárásunkat egyenesen elfogadhatatlannak nevezi:
De egy tudományos ismeretterjesztő lapon elfogadhatatlan, hogy a "szerkesztők nem értenek hozzá" vagy pontatnul fogalmaznak. Ez most olyan, mintha egy, az "Újlatin nyelvek nemzetközi kongresszusa" (ha lenne ilyen) témájú cikket egy angol és a német lánnyal illusztrálnának, hiszen "az is belefér, mert mindegyik indoeurópai". ;)
Azt ugyan elképzelni sem tudjuk, miért éppen egy „ismeretterjesztő lap” hibája lenne, ha egy finnugor kongresszuson szamojédek is megjelennek: talán el kellene hallgatni? Vagy a lapnak tiltakoznia kellene a szamojédek jelenléte vagy a kongresszus elnevezése ellen? Nem lenne értelme.
Szaknyelv és köznyelv
Mindenki számára unalomig ismert a szaknyelv és a köznyelv megkülönböztetése: a köznyelvben bogárnak nevezünk mindenféle rovart, sőt, a pókokat is, miközben a biológiában ez csupán a rovarok egy rendjének a neve. A közönségesen bakelitlemeznek nevezett tárgy nem bakelitből, hanem polivinilkloridból vagy polivinilacetátból készül (angolul éppen ezért vynilnek hívják); a hétköznapokban az aszfaltot is gyakran betonnak nevezzük, holott egészen más anyagról van szó. Valami hasonlóról van szó a finnugor és az uráli esetében is.
Szakterminusként a finnugor csak az uráli nyelvek egy (nagyobb) csoportját jelöli, a fennmaradó nyelveket szamojéd nyelveknek nevezik. Köznyelvi terminusként viszont a finnugort gyakran használják a szaknyelvi uráli megfelelőjeként is.
Persze igaz, egy természettudományos ismeretterjesztő portáltól elvárnánk, hogy pókokat ne nevezzen bogaraknak, ha a hanglemezgyártás folyamatáról ír, ne beszéljen bakelitről, és az útépítés technológiájáról írva se betonozzon, ha valójában aszfaltútról van szó. Tehát akkor mégis hibáztunk volna? Vagy hibáztak volna a kongresszus szervezői, esetleg névadói? Vagy rájuk már nem vonatkozik a nyelvészeti terminológia szigorú követésének követelménye? Akár ez is lehetne a válasz, de a kérdés kicsit bonyolultabb: a finnugor esete ugyanis kicsit más, mint a bogáré, a bakelité vagy a betoné.
Egy kis tudománytörténet
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a tudományos terminusok jelentése szilárd és változatlan, holott ez nem így van. Sőt, nem elég, hogy a terminusok jelentése változhat is, de még akkor is hordozhatnak történeti örökséget, miután megváltozott jelentésük megszilárdult. A finnugrisztika története során a terminusok sokáig nagyon ingadoztak: az ugor Budenznél a mai finnugor nyelveket jelölte, a finn terminust sokáig használták a finn-permi ág összes nyelvére. Zsirai Miklós Finnugor rokonságunk című 1937-es kötetében külön ki is tér a terminológiai problémára (109–110.), és megállapítja, hogy a finnugor terminus már az 1860-as, 1870-es években megszilárdult, és bár később is voltak a nyelvcsalád elnevezésére más javaslatok, ezek már nem tudták pozícióját megingatni.
Azt, hogy Zsirai elfogadta a szamojéd és a finnugor nyelvek rokonságát, csak apró jelekből tudhatjuk meg. Így például a tudománytörténeti áttekintésben említi, hogy a Castrén által készített „alapvető leírások tették lehetővé a finnugor szempontból legfontosabb nyelvnek [tudniillik a szamojédnak!] alapos tanulmányozását, majd a finnugor-szamojéd nyelvrokonság módszeres bebizonyítását”. Az idézetből is kitűnik, hogy Zsirai még egyetlen szamojéd nyelvről beszél.
Zsirainál azonban a finnugor nem vonatkozik a szamojédekre: annyira nem, hogy kötetében szinte nem is említi őket. Az ugyanis, hogy a finnugor és a szamojéd nyelvek egy nyelvcsaládba tartoznak, jóval később vált elfogadottá. Míg a finnugor nyelvek történeti összetartozásának kérdése a 19. század végére, az ugor–török háborúval lezárult, addig a szamojéd nyelvekkel való rokonság csak a 20. század második harmadában vált bizonyossággá. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy a rokonságot korábban ne feltételezték volna, csupán éppen olyan bizonytalan volt, mint az altaji nyelvekkel való összetartozás – melyet végül el kellett vetni.
A huszadik század elejére azonban már elterjedt a finnugor terminus, méghozzá úgy, mint annak a nyelvcsaládnak a neve, melyhez többek között a magyar tartozik. A terminológia bővítésére több lehetőség kínálkozott. Az egyik az lett volna, hogy azt mondják: a szamojéd nyelvek is a finnugor nyelvcsaládba tartoznak. Ekkor azonban új nevet kellett volna találni a nyelvek azon csoportjának, melyek nem szamojédok. Figyelem! A legtávolabbi itt földrajzi értelemben értendő. Bár a permi nyelvek földrajzilag szomszédosak az obi-ugorokkal, a családfán éppoly távoli állnak, mint a finn.Ez kézenfekvően – a két legtávolabbi ág alapján – megint csak a finnugor lett volna. Mivel a finnugor eleve a legtávolabbi ágak nevéből jött létre, nem is tűnt alkalmasnak egy olyan nyelvcsalád elnevezéséül, melynek egyik szélső ága a szamojéd. Maradt tehát az a lehetőség, hogy az újonnan megtalált csomópont kapjon nevet: ez lett az uráli.
Súlyos következmények
Ennek a kis tudománytörténeti kanyarnak beláthatatlan következményei lettek. Mire ugyanis az uráli terminus megszületett, a tudományág művelői hozzászoktak ahhoz, hogy az általuk vizsgált nyelveket és népeket finnugornak, tudományukat finnugrisztikának, magukat finnugristáknak hívják. Megszületett ugyan az uráli mellett az uralisztika és az uralista terminus is, de ezek kevésbé terjedtek el. Ez részben annak is köszönhető hogy a finnugristák többsége továbbra is inkább a szorosabb értelemben vett finnugor nyelvekkel foglalkozott, így nem érezte szükségét a változásnak. Még azok a szakemberek is, akik főként szamojéd nyelvekkel foglalkoznak, gyakran nevezik magukat finnugristának – ha mégis hangsúlyozni szeretnék szűkebb szakterületüket, akkor is inkább a szamojedológus, mint az uralista terminust használják.
Ennek nem csupán az az oka, hogy a finnugrista használatakor a kívülállóknak legalább halvány fogalmuk van arról, hogy kik is lehetnek, míg az utóbbi kettőnél még erre sincs remény. Fontos szerepet játszik ebben az is, hogy a szamojedológusokat is finnugor tanszékeken képzik. Magyarországon egyedül a szegedi egyetem Finnugor nyelvészeti Tanszékén folyik szamojedológiai képzés, a legkomolyabb szamojedológiai kutatóműhely pedig az MTA Nyelvtudományi Intézetének Finnugor és nyelvtörténeti osztályán működik. Nincs ez máshogy a nagyvilágban sem: sehol nem működik önálló szamojedológiai tanszék, nincs önálló szamojedológiai folyóirat, nincs önálló szamojedológia szak stb. A szamojedológia intézményileg tipikusan a finnugrisztikához, ritkábban az általános nyelvészethez kapcsolódik.
Érdekes megfigyelni a szóhasználatot a különböző tudományos, oktatási és ismeretterjesztő kiadványokban. Láttuk, hogy Zsirainál a finnugor még csak a szűkebb értelmében jelent meg, de elsősorban azért, mert a szamojédokról nem is volt szó. A hatvanas-hetvenes években már igyekeztek megerősíteni az uráli és a kapcsolódó terminusok használatát, ilyen címekkel találkozunk: Bevezetés az uráli nyelvtudományba, Az uráli nyelvészet alapkérdései, Uráli nyelvrokonaink, Uralisztikai olvasókönyv. Ezek egyetemi tankönyvek, bár különösen az utóbbi kettő akár ismeretterjesztő műként is olvasható. Talán nem véletlen, hogy az első három Hajdú Péterhez, az hazai szamojedológia egyik meghatározó alakjához kötődik – a negyedik szerkesztője pedig Domokos Péter, aki Hajdú társszerzője volt az Uráli nyelvrokonainkban.
A Bevezetés az uráli nyelvtudományba alcíme viszont A magyar nyelv finnugor alapjai – talán azért, mert az ezen a címen futó tantárgy tankönyvének szánták. Ezzel szemben Bereczki Gábor jegyzetében, melynek a címe szintén A magyar nyelv finnugor alapjai, olyan fejezetcímeket találunk, mint az Uráli nyelvek kutatásának rövid története, Az uráli népek és nyelvek, Az uráli alapnyelv stb., de olyat is, hogy A finnugor alapnyelv jellemzése.
Bár szintén Domokos Péter és Hajdú Péter nevéhez kötődik, a Medveének című antológia alcíme A keleti finnugor népek irodalmának kistükre, pedig a szamojéd irodalommal is foglalkozik. (A kötet egyébként nem a nyelvcsalád ágai, hanem földrajzi-kulturális viszonyok alapján tárgyalja az egyes népeket, így a nyenyecek a hantik és a számik közé kerülnek – a fejezet mindössze egyetlen kamassz sirámnak köszönhetően kapja a szamojéd címet.) Szintén foglalkozik a szamojédokkal a Csepregi Márta által szerkesztett Finnugor kalauz is.
Láthatjuk tehát, hogy itt jelentősen más a helyzet, mint a bogár, a bakelit vagy a beton esetében. Kicsit olyan, mint ha a biológusok is megengednék maguknak, hogy egyszerűen bogarakként hivatkozzanak az ízeltlábúak egy jelentős részére, ha éppen nem a rendszertani besorolásuk fontos; vagy mint ha az útépítők is betonútnak neveznének minden utat, melynek öntött szilárd felülete van. Ebben az esetben tehát a határ nem a szaknyelvi és a köznyelvi használat között húzódik, hanem van egy szigorúbb és egy lazább szaknyelvi használat. Nyilván minden finnugrista (uralista) úgy érezné, hogy helyesbítenie kell, ha valaki egyenesen azt a kijelentést teszi, hogy „a nyenyec finnugor nyelv”, és nyilván minden finnugrisztikai (uralisztikai) vizsgán, de akár érettségin is elvárás, hogy a vizsgázó a szűkebb értelemben használja a finnugor terminust, ha éppen nem a nyelvek besorolásáról van szó, és különösen ha összefoglaló elnevezésként használjuk, akkor a finnugorba nyugodtan beleérthetőek a szamojédok, akár szaknyelvi használatban is. Ráadásul ez nem csupán magyar sajátosság, hasonló a helyzet a világ bármely nyelvén, ahol a megfelelő terminusok használatosak.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (5):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Mit szólnak ehhez az Urológusok?
@Földönkívüli: Arról az apróságról elfeledkezel, hogy a bogár szó már akkor létezett a köznyelvben, amikor szaknyelv még nem is volt. Aztán a szaknyelvet valahogy alakították, és abban kapta ezt a jelentést – de éppen kaphatott volna mást is.
Ha az uráli és finnugor kapcsán még mindig ezen a germán és indoeurópai vonalon lovagolsz, az azt jelenti, hogy vagy nem olvastad el a cikket, vagy nem értetted meg.
Hát nem tudom, nem hinném, hogy a cikkben felsorolt esetek mindegyike a szaknyelv vs. köznyelv kérdéséhez tartozna.
A pókokat akár rovaroknak, akár bogaraknak nevezni egyszerűen tájékozatlanság és hanyagság (főleg, amikor orvosok szájából hangzik el!), általános iskolai anyag biológiából, hogy az ízeltlábúak főbb osztályai a rovarok, a pókok és a rákok, és ehhez különösebb szakértelem sem kell, hiszen a rovaroknak 6, a pókoknak 8, a rákoknak 10 lábuk van (tehát mindössze 10-ig kell tudni elszámolni a megkülönböztetésükhöz).
Az uráli vs. finnugor kérdés annyiból más egy kicsit, hogy nagyon kevesen ismerik és foglalkoznak ezekkel a nyelvekkel, hiszen jószerivel csak a magyarról és a finnről hallottak a legtöbben. Viszont analóg példával élve, 'germán nyelvek' (vagy akár 'szláv nyelvek'!)alatt az összes indoeurópai nyelvet érteni megint csak tudatlanság lenne, nem pedig a "köznyelvi" terminológia...
Tisztelt szerző és Kedves olvasók!
A cikk érdemi részéhez nem tudok hozzászólni, csupán a bakelitlemezes példához. A bakelitlemez a múlt század elején valóban "majdnem" bakelitből, a valóságban sellakból készültek, ezek törékenyek voltak. Később jelentek meg a -vinil- lemezek amiket törhetetlennek is neveztek. Nyilván a cikk jellege miatt nem ezek a legfontosabb információk.
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Hanglemez
Üdvözlettel: Gábor