Szép leányok, vicces fiúk
A XII. Finnugor Kongresszus programja a nyelvészettől a néprajzon át a zenetudományig számos tudományágat magába foglalt, és lehetőségei szerint szinte minden finnugor népre kiterjedt. Voltak ugyanakkor egyenlőbbek is az egyenlőek között: más Oroszországban élő finnugor néphez viszonyítva több előadó számolt be udmurtokhoz kötődő kutatásainak eredményeiről, az elszórt előadások mellett teljesen udmurt szekciót is találhattak az érdeklődőt. A Rénhírek tudósítóját két prezentáció kötötte le különösen.
Az augusztus 17. és 21. között Ouluban megrendezett XII. Finnugor Kongresszus programján az Oroszországban beszélt finnugor népek nyelvét és kultúráját tárgyaló előadások között kiemelkedően népszerűek voltak az udmurt tematikájú prezentációk. A poszterszekció mindössze hét posztere közül három is kötődött valamilyen módon az udmurt nyelvhez. Emellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt előadásokat is meghallgatni az udmurt nyelv hangtana, neologizmusai, az udmurt beszélőkre jellemző kódváltás tárgykörében csakúgy, mint a XXI. század elejét az Udmurt Köztársaság mai határain kívül is megérő népi vallásos rituálékról, a tisztasággal és tisztátalansággal kapcsolatos elképzelésekről, vagy az udmurt népdalok kortárs udmurt popzenében játszott szerepéről. Két udmurtos prezentáció pedig valószínűleg a kongresszusnak otthont adó egyetem falain kívül is rendkívüli érdeklődésre tartott volna számot.
(Forrás: Wikimedia Commons / Fibonacci)
Az Udmurt Nyelv- és Történettudományi Intézetben dolgozó Galina Nyikityina néprajzkutató az udmurt szépségideál múlt század fordulóján általános kritériumairól számolt be. Az előadásában elhangzottak alapján a szépségről alkotott udmurt ideál kifejeződése elsősorban a szomszéd népek, vagyis északon az oroszok, délen a tatárok hatására alakult ki. Az északi udmurtok a szlávos vonású, szőke (világos) hajú, kék szemű lányokat tartották szépnek, míg a déli udmurtok a tatárokra jellemzően sötét hajú, sötét szemű lányokat bálványozták. Hogy ez az elképzelés valóban a szomszédos népek megjelenését tükrözte (nem pedig például a szomszédaikhoz sok esetben hasonló megjelenésű udmurtokét), Nyikityina azzal igazolja, hogy gyakran elhangzott az „ez a lány olyan szép, egyáltalán nem tűnik udmurtnak” megjegyzés is. Véleményét erősíti az az általános nézet is, mely szerint a lehetséges hajszínek közül az udmurtok a vöröset tekintették legkevésbé attraktívnak, pedig a vörös haj annyira általános az udmurtok közül, hogy évek óta külön fesztivált is rendeznek a vörös hajúak tiszteletére.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jiri Hodan)
Nyikityina összefoglalója szerint az ideális udmurt lány száz éve közepesen magas, testes személy volt, nagy, jó munkabírásra utaló erős karokkal és lábakkal. Az arca kerek, pirospozsgás, arcbőre tiszta, a szája nem túl nagy, az ajka nem túl keskeny, a szeme sötét, inkább hosszúkás, mint kerek, az orra közepesen hosszú és egyenes.
Ugyanez igaz a fiatal férfiakra is: bár szebbnek tartották a magas, jó felépítésű, nem túlsúlyos, piros arcú legényeket, az esztétikai szempontok mellett ebben közrejátszhatott az is, hogy egészségesnek, vagyis dolgosabbnak, strapabíróbbnak tartották őket alacsonyabb, soványabb társaiknál. Elvárták azt is, hogy az ideális férfi erős és ügyes legyen, lehetőség szerint virító kék szemmel, göndör (de semmiképp nem vörös) hajjal. Előadását összefoglalva Nyikityina elmondta, hogy bár az udmurtoknak nagyon konkrét elképzeléseik voltak a szépség legtökéletesebb megjelenéséről, nem felejtették el hozzátenni, hogy „a szépséggel nem lehet jóllakni”, és az esztétikumnál nagyobbra becsülték a kiemelkedő munkabírást.
A tudományos beszámolókon túl az oului kongresszus résztvevői az előadások szünetében is kapcsolatba kerültek a kortárs udmurt kultúrával a meglepetésvendégnek, Jurij Lobanovnak köszönhetően. Jurij Lobanovot (művésznevén Kucsiran Jurit) a szélesebb közönség elsősorban az udmurt zászló kapcsán ismerheti, 1992-ben ő tervezte ugyanis az Udmurt Köztársaság zászlaját és címerét. Az udmurt színszimbolikának megfelelően az állami jelképekben a fekete szín a földet, a fehér az életet, a piros pedig a tüzet jelöli, a zászlóban ezen kívül a nyolcágú csillag formájú udmurt szerencsehozó talizmán, az ún. sudo kizsili, míg a címerben pedig fehér hattyú (más értelmezés szerint szárnyas emberalak) látható.
(Forrás: Horváth Csilla)
Amellett, hogy Lobanov elismert képzőművész és grafikus, az udmurt kultúra iránt érdeklődő látogatók, kutatók leggyakrabban mégis előadóművészként találkozhatnak vele. Mint az etnofuturista stílusirányzat követője, Kucsiran Juri néven a hagyományos udmurt népi vallásosság elemein alapuló performanszokat szervez. Bár a tizenkettedik finnugor kongresszus hivatalos programjában előzetesen nem jelölték, az oului rendezvényen is e minőségében volt jelen, megszokott nemezöltözékében, sámándobbal és csengőkkel zenélve végzett el egy sajnálatos módon magyarázat vagy más kísérőszöveg nélkül hagyott rituálét. A samanisztikus (ugyanakkor az udmurt folklórból ismeretlen) elemek, például a sámándob felébresztése után az etnofuturista performansz posztmodern fordulatot vett, amikor is Lobanov segédjével egy szaxofonon játszó fiatalembert vont az érdeklődőkből álló kör közepére, ahol panaszos futamok kíséretében néhány percig viaskodtak, majd az előadás katarzis vagy más érthető végkifejlet nélkül meglepetésszerűen véget ért.
Amennyiben a – talán a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt is – rövidnek és befejezetlennek tűnő prezentációk űrt hagynak is az érdeklődőkben, kétségtelenül bizonyítják, hogy amikor udmurt klippről, filmről vagy éppen erotikus blogról olvasunk, nem csak a szándék és a véletlen szerencsés, ám ritka összjátékának lehetünk tanúi, hanem a sokszínű kortárs udmurtság tudatos felépítésének. Ennél pontosabban pedig aligha jelezhetné bármi egy nép, egy kultúra túlélési vágyát.