0:05
Főoldal | Rénhírek
A szigetektől a bekebelezésig

Morfológiai típusok

A magyar nyelvről sokszor hallhatjuk, hogy mint finnugor nyelv az agglutináló típusba tartozik. De vajon mit jelent ez, és milyen típusok vannak egyáltalán? És mennyiben igaz ez a megállapítás?

Fejes László | 2014. április 3.

Két nyelv közötti hasonlóságnak számos oka lehet: hasonló tulajdonságokat mutathatnak egyrészt azért, mert közös előzményre vezethetők vissza (nyelvrokonság), vagy huzamosabb egymás mellett
élésük során átvettek egymástól különböző nyelvi elemeket, továbbá véletlen egyezések is előfordulnak (magyar birtoktöbbesítő jel:-i, orosz többesjel: -и [i]). A világ nyelveit grammatikai szerkezetük hasonlósásága alapján néhány alapvető típusba lehet sorolni. Ezeket morfológiai típusoknak hívjuk.

Rögtön le kell azonban szögeznünk, hogy egy nyelvben több típusú szerkesztésmód is előfordulhat. Egy-egy nyelvet olyan alapon szoktak valamelyik típusba sorolni, hogy melyik a rá leginkább jellemző morfológiai (alaktani) szerkezet. Ez azonban rendkívül leegyszerűsítő megoldás, egyfelől azért, mert a a különböző típusok különböző arányban lehetnek jelen a nyelvekben (bizonyos esetekben szinte szubjektív kérdés, melyik szerkezettípust tekintjük a nyelvre nézve leginkább jellemzőnek), másfelől az azonos típusok is rendkívül sokféleképpen valósulhatnak meg (az agglutináló nyelvek esetében például különböző lehet a toldalékok sorrendje stb.)

Izolálás

Az izolálás a morfológiai megformálás hiányát jelenti. Arra az esetre alkalmazzuk, amikor egy „tartalmas” szó grammatikai szerepét nem a szó alakja, hanem mondatbeli pozíciója vagy egy másik, kifejezetten e
grammatikai funkcióra specializálódott szó jelzi. Az egyik legtisztábban izoláló nyelv a kínai. A magyarban azt, hogy Péter szereti Marit vagy Mari szereti Pétert, a Péter és a Mari szavak alakja fejezi ki: amelyik az ún. alanyesetben van, az szeret, amelyik pedig az ún. tárgyesetben, azt szeretik. Az angol főneveknek azonban nincs alany- és tárgyesetük, ezért a szavak sorrendje jelöli, ki kit szeret: a Peter loves
Mary azt jelenti, hogy ’Péter szereti Marit’, a Mary loves Peter pedig azt, hogy ’Mari szereti Pétert’. (Ezzel szemben a magyarban a szórend – és a hanglejtés – egészen másféle jelentésárnyalatokat fejez ki, vö. Péter
szereti Marit, Marit szereti Péter, Péter Marit szereti, Szereti Péter Marit stb.)

A magyarnak is vannak izoláló vonásai. Ha az angolt és a magyart összevetjük, azt látjuk, hogy az angol gyakran önálló szavakat használ ott is, ahol a magyar toldalékot. Így pl. magyar iskolá-ban, angol at school. Azonban előfordul, hogy az angolhoz hasonlóan a magyar is önálló szót használ: iskola után. Vannak olyan esetek is, amikor a magyar csak önálló szóval tudja kifejezni azt, amit más nyelvek toldalékkal (is): magyar a ház, román dom-ul, dán hus-et. Sőt, a magyar időnként ugyanazon jelentés kifejezésére is hol toldalékot,
hol önálló szót használ: a feltételes módot jelen időben toldalék (ad : adna), múlt időben önálló szó (adott : adott volna) fejezi ki.

Elszigetelve
Elszigetelve
(Forrás: Wikimedia Commons / M Nishimoto)

Agglutinálás

Az agglutinálás vagy ragasztás olyan morfológiai megformálás, amelyben a tő és a toldalékok viszonylag jól elkülöníthetőek, és a különböző grammatikai viszonyokat is viszonylag jól elkülöníthető elemek fejezik ki. Jellemzően agglutinálóak a magyar és a finnugor nyelvek többsége mellett a török nyelvek.

A magyar labdá-i-tok-ról szóban a tőhöz (labdá- kapcsolódó toldalékok a szó egy-egy grammatikai tulajdonságát jelölik: az -i- a többes számot, a -tok- azt, hogy a birtokos többes szám második személyű (ti),
a -ról pedig az eset jelölője. Az angolban viszonylag kevés az így megformált szerkezetek száma, de ilyennek tekinthető a szabályos múlt idő megformálása (wait : waited ’vár : várt’) vagy a szabályos többes
szám (car : cars ’autó : autók’) – igaz, az angol esetében, ha a képzőktől eltekintünk, egyszerre csak egyetlen toldalék kapcsolható ilyen módon egy szóhoz.

Agglutinálás: szorosan összetapadó, mégis jól elkülöníthető elemek
Agglutinálás: szorosan összetapadó, mégis jól elkülöníthető elemek
(Forrás: Wikimedia Commons)

Flektálás

Flektálásról vagy hajlításról akkor beszélünk, ha a tő különböző grammatikai funkciók kifejezésére különböző alakban jelenik meg, vagy  ha a több különböző grammatikai tartalmat egy oszthatatlan elem
jelöl.

Az elsőre jó példa az angol drink : drank ’iszik (jelen és múlt időben)’ pár. Hasonlót figyelhetünk meg a magyarban is: megy : ment. Ilyenkor a tő alakja is részt vesz a nyelvtani szerep jelölésében.

A másodikat illusztrálja a cseh. A předsed-ům ’elnököknek’ szóban az -ům a magyar -eknek elemének felel meg, de míg a magyar felbontható -ek ’többes szám’ és -nek ’részére, számára’ elemekre, addig a cseh -ům
nem. Az ’elnökök’ csehül předsed-ové, az ’elnöknek’ pedig předsed-ovi.

A spanyol ’fut’ ige ragozása. Némely pontján agglutinálásnak tűnő flektálás
A spanyol ’fut’ ige ragozása. Némely pontján agglutinálásnak tűnő flektálás
(Forrás: Wikimedia Commons / Serg!o / CC BY 3.0)

Poliszintézis és inkorporálás

Polisztintetikus nyelvek jellemzője, hogy egyetlen morfémasorba sűrítenek be olyan tartalmakat, amelyeket a más nyelvtípusba tartozó nyelvek szószerkezetekkel vagy olykor még hosszabb egységekkel fejeznek ki. Inkorporáló (bekebelező) nyelveknek általában azokat nevezik, melyek több tartalmas tövet is egy szóba tudnak sűríteni. A poliszintézis és az inkorporálás tehát lényegében az agglutinálás extrém válfaja, bár az ilyen szerkezetekben megjelenhetnek flektáló vonások (azaz több nyelvtani funkciót is kifejező oszthatatlan szóelemek) is.

A toldalékok sora határozó- és módosítószókat is tartalmazhat, így egyetlen szó, akár egy teljes mondatnak is megfelelhet, pl. eszkimó ayaqaqucuaryuumiitqapiallruyugnarquq-qaa A magyar Wikipédián szereplő eszkimó: illujuaraalummuuttuviniugaluaqpungalittauq ’de én is egyike vagyok azoknak, akik még a nagyon nagy házhoz mentek el’ szó kissé gyanús, hogy forrása nincs megnevezve, és  a neten kizárólag magyar oldalakon bukkan fel – ugyanakkor az elemei ellenőrizhetően léteznek, és talán más írásmódban a neten is fellelhető. (A mi példánk Marianne Mithun The Native Languages of North America című művének 407–408. oldaláról származik.) ’valószínűleg nem igazán akart elmenni azokra a rövid utazásokra, ugye?’ (ayaq- ’utazás’, -qaqu- ’időnként’ -cuar- ’kicsi’, -yuumiite- ’nem akar’, -qapiar- ’nagyon’, -llru- múlt idő, -yugnarq- ’valószínűleg’, -u- kijentő mód, -q- egyes szám harmadik személy, -qaa kérdés). Így például azt a magyar mondatot, hogy én ajánlom őt neked egy szóban tudják kifejezni. Ez a szerkesztésmód az európai nyelvekre nem jellemző. Tipikusan inkorporáló nyelveket az eszkimó és az amerikai indián nyelvek között találunk.

Szokták emlegetni, hogy a magyar mennyire „tömör” nyelv, mert míg egy szóban tudja mondani, hogy szeretlek, azt más nyelvek csak háromban (pl. angol I love you). Ez azonban messze nem jelenti, hogy a
magyar poliszintetikus nyelv lenne, hiszen csak a második személyű tárgyat tudja jelölni (a számát már nem), azt is csak akkor, ha az alany egyes vagy többes szám első személyű.

Bekebelezés
Bekebelezés
(Forrás: Wikimedia Commons / Rpm911 / GNU-FDL 1.2)

Szintetikus és analitikus szerkesztés

A fenti típusokat egy másik megközelítésben aszerint szokták felosztani, mennyire szintetikusak, illetve analitikusak. Az analitikus szerkezetekre az elemek nagyfokú elkülöníthetősége, a szintetikusra egybeolvadása jellemző. Az izoláló szerkezet a leganalitikusabb: itt a legtipikusabb esetben egy önálló jelentésű szónak (lexikális elemnek) vagy nyelvtani elemnek egy szó felel meg. A legszintetikusabb a flektáló: itt egy-egy szóelem is hordozhat több lexikális és nyelvtani információt. Az agglutináló szerkezet átmeneti: itt egy-egy lexikális vagy nyelvtani információt egy-egy szóelem hordoz, de egy-egy szóba több ilyen elem is kerül.

Az analitikus-szintetikus felosztás könnyebben számszerűsíthető. Egy adott szöveg különböző nyelvű fordításait megvizsgálhatjuk aszerint, hogy egy szó vagy szóelem átlagosan hány lexikális vagy nyelvtani információt fejez ki. Ezek segítségével a nyelveket már nem csak élesen elkülöníthető kategóriákba sorolhatjuk, hanem számértékek segítségével egy skálán is elhelyezhetjük. (Sőt, két skálán is: a szavak és a szóelemek átlagos „információsűrűsége” alapján is.)

Ám ezek az értékek sem tekinthetőek objektívnek, hiszen az eredmény attól is függ, mit hogyan számolunk. Például a magyar meglátogatom a barátom mondat esetében számolhatunk úgy is, hogy a barátom szó nem fejezi ki a tárgyesetet; úgy is, hogy az -om toldalék együtt fejezi ki a birtokost és a tárgyesetet; de úgy is, hogy az -om toldalékot egy „üres” (testetlen, zéró) toldalék követi, és ez fejezi ki a tárgyesetet. A maga helyén mindegyik elemzés indokolt lehet, de befolyásolhatja a magyar nyelvre kapott végeredményt.

A típusok változása

A nyelvek története során a grammatikai szerkezetek változnak, idővel a nyelvre leginkább jellemző típusok más típusú szerkezetekké alakulhatnak. Az indeurópai alapnyelv leginkább agglutináló volt, de a latin már flektáló, a mai újlatin nyelvek pedig (különösen, ha a névszókat nézzük) többségükben izolálók. A rokon nyelvek között is lehet jelentős eltérés: a szláv nyelvek többsége flektáló, de a macedón és a bolgár izoláló (szintén főképp a névszókat nézve). A finn és az észt nagyon közel áll egymáshoz, de az észt sokkal több flektáló vonást mutat, mint a finn. Mivel a nyelvek morfológiai típusa változhat, nem tekinthetjük a
nyelvrokonság bizonyítékának, ha két nyelv azonos morfológiai típusba tartozik; valamint az sem zárja ki a nyelvrokonságot, ha két nyelv más morfológiai típusba tartozik.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (28):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
5 éve 2014. április 4. 22:39
1 Sultanus Constantinus

A spanyol ábrán nem csak "agglutinálásnak tűnő flektálás" van, hanem az egyszerű jövő időben valóban agglutinálnak. Mivel a ragjai (szabályos igék esetén) a főnévi igenévhez kapcsolódnak (correré < correr he < currere habeo), lásd: elmexicano2010.blogspot.hu/2011/07/futuro-es-condicional-spanyol-nye

"Az indeurópai alapnyelv leginkább agglutináló volt, de a latin már flektáló, a mai újlatin nyelvek pedig (különösen, ha a névszókat nézzük) többségükben izolálók."

Ez nem így nem igaz (különben nem beszélnének indoeurópai ablautról). Az indoeurópai alapnyelv is leginkább flektáló-agglutináló volt, és a latin is az, sőt, az újlatin nyelvek is azok, csak eltérő mértékben. Az izoláló pedig nem keverendő az analitikussal: az igaz, hogy az újlatin nyelvek analitikus(abb)ak (a latinnál), de semmiképpen sem izolálóak, mivel a névszóknál is képesek jelölni a nemet és a számot, nem beszélve az igeragozásról.

Egyébként én erről régebben írtam Kálmán László közreműködésével egy sokkal részletesebb cikket: elmexicano2010.blogspot.com/2011/09/hajlito-ragaszto-elszigetelo-bek

5 éve 2014. április 5. 10:47
2 Krizsa

A FLEKTÁLÁST a gyöknyelvészet csak a magánhangzók cseréjeként definiálja, miközben a mássalhangzók cseréjét a hangváltozások kronológikus sorrendjének tulajdonítja.

A grammatikai funkciók az emberi beszéd kifejlődésének csak újabb jelenségei. Az emberi beszéd kezdetben egyszótagú képződményekből: indulatszavakból és a természeti környezet hanghatásait utánzó „kijelentéseiből” állt.

A mássalhangzó(k) környezetében a magánhangzók csereberéje megelőzte a nyelvtanok kialakulását. Így a magánhangzók cserélődésének eleinte nem nyelvtani, hanem csak értelem-differenciáló funkciója volt.

Finn: pee=fej, puu=fa. Héber: pe=száj, nyílás, pea=szél(e), sarok, vég, pi=-szor, -ször, po=itt, poe=béget, bőg. A magyarban (P/F hangváltozás): fa, fi(ú), fő(fej), fú, fű.

A közös értelem mindhárom nyelvben: föl(felé)-fej-fúj-száj, ahol az ősi J és a későbbi L igeképzők megjelenése már a „nyelvtanosodás” kezdetét jelentik.

A gyöknyelveket, definíciószerűen az „egyszótagúak” (nem pontosan csak azok) nagy részére kiterjedő dús értelem-differenciáló flektálásáról, s a flektált gyökszavak továbbképzett, hatalmas szóbokrairól ismerjük fel.

Példák: KR: kar, kár, ker(et), kér, kor, kór, kör, kúr, NyL: nyal, nyál, nyel, nyél, nyíl, nyő(l), nyúl(ik), nyúl, WS (vas, vás, vés), WSz (vesz, vész, visz), WZ (váz, vez(et), víz), SzR (szar, szár, szer, szérű, szir(t), szór, -szor, szőr, szúr, szűr), HT: hat (rá), hát, hit, hűt (a magyar 6-7 számnevek magyarázata bonyolult). Mindezek héber rokonszavai is megvannak és a közös gyökvázak közös értelmét hordozzák.

Az európai szubsztrátnyelv (s abből a ragozó eurázsiai nyelvek) további fejlődése itt kettévált. Az afro-sémi nyelvek értelem-differenciáló flektálása az elsőként képzett kétszótagúakra is kiterjedt (de a magyarban ez már csak elvétve történt meg).

A nyelvtanok az ős-igeszerűek (J képző), majd a valódi igék (L és R képző), a főnevek és a melléknevek kifejlődésével folytatódtak – de az igeidők, -módok és az igeragozás még nincs kialakulva.

Az észak- és közép-eurázsiai nyelvek láncragozóként fejlődtek tovább. Az afro-sémi nyelvekben viszont a nyelvtani jelenségek tekintélyes részét is a flektálás bonyolítja le. A flektálás a délebbre húzódó, vagy a Földközi-tenger térségét körbejáró (kelta) populációk nyelvében (pl. az angol rendhagyó igék) zárványként, a szláv nyelvekben, ahova a flektált kétszótagúak is integrálódtak, jelentősebb mértékben származott át.

A gyöknyelvészet állítása: A magyar nyelv, a Kárpát-medencében való elsődleges kifejlődése, de részpopulációinak a déli és keleti régiókból való beáramlása-visszatérése folytán az európai szubsztrátnyelv minden fejlődési szakaszát „átélte” és máig megtartotta.

5 éve 2014. április 7. 09:18
3 Fejes László (nyest.hu)

@Sultanus Constantinus: „A spanyol ábrán nem csak "agglutinálásnak tűnő flektálás" van, hanem az egyszerű jövő időben valóban agglutinálnak.”

Igen? Akkor lécci mond már meg, mi a sg. 1., sg. 2., sg. 3., pl. 1., pl. 2. és pl. 3. személyragja! Előre is köszi!

5 éve 2014. április 7. 09:34
4 Sultanus Constantinus

@Fejes László (nyest.hu): A személyragok (egy kivétellel) minden igeidőben ugyanazok: -0, -s, -0, -mos, -is, -n. A kivétel a befejezett múlt sg. 2, ahol -ste.

Egyedül az sg. 1. és 3. személyben nincs külön személyrag, ott fúzió van.

Az egyszerű jövő idő felbontható úgy (pl. correrás 'futni fogsz'), hogy corr|e|r|á|s (tő-téma-inf-időmorféma-személyrag).

5 éve 2014. április 7. 09:41
5 Fejes László (nyest.hu)

@Sultanus Constantinus: „ -0, -s, -0, -mos, -is, -n”

Ha ez igaz lenne, akkor a táblázatban szereplő corro praes. sg.1.-ből kiindulva így nézne ki a jelen idejű ragozás:

corro, corros, corro, corromos, corrois, corron – én picit mást látok.

„Egyedül az sg. 1. és 3. személyben nincs külön személyrag, ott fúzió van.”

Aha. És mi van a 2. személyű múlt idővel, ahol egy -ist(e)- jelenik meg, mely se múlt időben, se 2. személyben nincs meg máshol? Vagy ha a pl. 3. -n, akkor miért van a múlt időben közte és a tő között -iero-,mely sehol máshol nem fordul elő a múlt időben?

5 éve 2014. április 7. 10:04
6 Sultanus Constantinus

@Fejes László (nyest.hu): Személyragot kérdeztél. Sg. 1. és 3-ban nincs _külön_ személyrag, csak flektáló végződés. De a többi alakban elkülöníthető a személyrag. Így elemzik, nem én találtam ki. A presente de indicativo így néz ki:

corr|o|0, corr|e|s, corr|e|0, corr|e|mos, corr|é|is, corr|e|n.

Pret. perf. simplében:

corr|í|0, corr|i|ste, corr|ió|0, corr|i|mos, corr|i|steis, corr|iero|n.

A múltidő-morféma valóban flektáló, de a személyrag viszont itt is elkülöníthető.

Vagy pl. imperf. de subj.-ban:

corr|iera, corr|iera|s, corr|iera, corr|iéra|mos, corr|iera|is, corr|iera|n.

5 éve 2014. április 7. 10:41
7 Fejes László (nyest.hu)

@Sultanus Constantinus:

„ A presente de indicativo így néz ki: corr|e|s, [...] corr|é|is, [...].

Pret. perf. simplében:

[...] corr|i|ste,[...] corr|i|steis [...].”

Aha. És te ennek alapján állítod, h a sg. 2. -s, a pl. 2. -is?

„A múltidő-morféma valóban flektáló, de a személyrag viszont itt is elkülöníthető.”

Igen? És milyen alapon döntöd el, hogy a fenti alakok helyes szegmentálása nem corr|is|te, corr|is|teis, vagy éppen corr|ist|e, corr|ist|eis, esetleg corr|iste|, corr|iste|is?

5 éve 2014. április 7. 11:07
8 Sultanus Constantinus

@Fejes László (nyest.hu): aplica.rae.es/grweb/cgi-bin/v.cgi?i=UnQJSSFEQKtkLSoz

Abban igazad volt, hogy a PPS 2sg-ben valójában nincs személyrag: corr|iste|0, csak pl.-ban van: corr|iste|is. Ezt rosszul tudtam.

5 éve 2014. április 7. 12:52
9 Fejes László (nyest.hu)

@Sultanus Constantinus: Nem ebben van igazam, hanem abban, hogy az időjel és a személyrag nem különíthető el, éppen ezért az agglutinálás csak látszólagos.

5 éve 2014. április 7. 13:44
10 Sultanus Constantinus

@Fejes László (nyest.hu): Nyilván te okosabb vagy a spanyol akadémikusoknál is, akik a nyelvtant írták...

5 éve 2014. április 7. 13:54
11 Fejes László (nyest.hu)

@Sultanus Constantinus: Tekintélyérv. Kritikátlanul benyelsz minden marhaságot, amit olvasol, ahelyett, hogy ránéznél az adatokra, és következetesen elemeznéd őket.

5 éve 2014. április 7. 16:49
12 Miklós

@Fejes László (nyest.hu): @Sultanus Constantinus: @Krizsa: Nagy örömömre szolgálnak az ilyen cikkek és a hozzászólások is. Ezért köszönet, mert úgy gondolom, hogy a nyelvek morfológiája minden nyelv alapvető jellegzetességei közé tartozik. Egyes nyelvek erősebben megtartották morfológiai tulajdonságait mások főleg az újabbak elvesztették, és az izoláló irányba haladtak. Szeretném, ha vita indulhatna a nyelvtipológia szélesebb köreiről is. És sajnos nem tudok hozzászólni, de azért megjegyzem, hogy a magyar nyelvbe került idegen szavak úgy lesznek magyarok hogy a magyar nyelvtan szabályai szerint ragozni kezdjük. Más téma de hasonlóan érdekes lenne ha a magyar szóalkotásokkal is foglalkoznánk. Mivel Németországban éltem hosszú időn keresztül megállapítottam, hogy a német nyelvben, a főmondatban, az alany a kezdő szó míg a második helyen az állítmánynak (igének) kell állnia, a mellékmondatban pedig mindig a mellékmondat végén. Ha ezt az alapszabályt nem tartod be, akkor nem értenek meg. Gyakran a mellékmondatokat más mellékmondattal szakítják meg, és ezért a mondat végén gyakran igetorlódások jönnek létre ami viszont a kezdő némettanulóknak okoz nehézséget.

A cikkben azonban feltűnt három nem világos megemlítés.

1. A ház románul casă határozott névelővel casa. Nőnemű és ezért az ă ből a lesz. A semlegesnemű főnevek határozott névelővel ul végződést kapnak: domul. A dom az templomot, kupolás épületet jelent és a románban így képezik a határozott névelőt.

2. Meglepő a „Jellemzően agglutinálóak a magyar és a finnugor nyelvek többsége mellett a török nyelvek.” Kérdés miért sorolja a magyart és a finnugor nyelveket ezúttal külön csoportba?

3. „Az indeurópai alapnyelv leginkább agglutináló volt” valóban? Erről többet szeretnék megismerni! Nekem tudni illik nehézséget jelent ennek megértése. A nyelvtipológiai tulajdonságok tudni illik számomra, mint a nyelvészet iránt érdeklődő, sokkal jellegzetesebbek a nyelvre vonatkozólag, mint a szavak, nyelvcsaládokba való csoportosítása.

5 éve 2014. április 7. 18:11
13 Fejes László (nyest.hu)

@Miklós: „a nyelvek morfológiája minden nyelv alapvető jellegzetességei közé tartozik”

Ahogy a mondattanuk és a fonológiájuk is.

1. Nem értem, mi a kérdés.

2. Nem sorolja külön csoportba. A magyar mellett a finnugor nyelvek többsége is ide tartozik.

3. Egyszer még visszatérhetünk rá. De mint a cikk is írja, a nyelvtipológiai vonások változékonyak.

5 éve 2014. április 7. 18:34
14 Sultanus Constantinus

@Miklós: Az indoeurópai alapnyelv is flektáló volt. Ha szeretnél erről vitatkozni, szívesen látlak az első hozzászólásomban hivatkozott blogon. Én ugyan nem vagyok nyelvész, de megpróbálok korrektül válaszolni a felmerült kérdésekre.

5 éve 2014. április 7. 19:07
15 Krizsa

IGEN, FLEKTÁLÓ volt.

5 éve 2014. április 7. 19:38
16 Miklós

@Sultanus Constantinus: Megteszem, de mint többször írtam nem vitatkozom mert nem vagyok hozzáértő. Viszont a fentebbi cikk egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmemet.

Elgondolkodom hogy lehetséges-e az hogy egy nyelvcsoporton belül két különböző morfológia létezhessen a kezdetektől fogva. Ha ez viszont nincs és valóban a flektáló nyelvek eredetileg ragozó vagy még inkább szintetikus nyelvek voltak akkor minden nyelv akár egy közös gyökérről is fakadhat. Ezenkívül meg kellene magyarázni ez esetben hogy mi az oka annak hogy egyes nyelvek flektálódnak? A kérdés azért érdekel mert a flektáló nyelvek sokkal instabilabbak mint például a magyar ragozó nyelv. Vagyis az olyan erős belső szabályokkal rendelkező nyelv mint a magyar az új szavakat és fogalmakat a meglévő szavak ragozásával nyeri nem alkot egy egészen új szót. A flektáló nyelvek inkább minden új fogalomra egy különböző hangokból összetett szót alkot. Nem találni semmilyen összefüggést a cselekvés, fogalom, tárgy stb. és a betűk, hangzók, hangzások között. Ritkán alkotnak szóbokrokat. nincs egy tárkörbe tartozó szavak között összefüggés, ezért ezek a nyelvek igencsak változékonyak. Mégis a nyelvtipológiájuk sokkal kevésbé változékony. Ezek a nyelvek biztos hogy inkább haladnak az izoláló nyelvek csoportjába.

5 éve 2014. április 7. 19:47
17 Miklós

@Fejes László (nyest.hu): Hogy van a nyelvtannal? Meggyire határozza meg a nyelvet a nyelvtan? Meg mennyire határozza meg a nyelvtant a nyelvtipológia? Ha annyira változó, a nyelvtipológia akkor az alapnyelv szempontjából mégis miért annyira fontos a nyelvtipológia?

5 éve 2014. április 7. 20:00
18 Sultanus Constantinus

@Miklós: A toldalékoló nyelv úgy alakulhat át flektálóvá, hogy elmosódnak a jól elkülöníthető toldalékok közötti határok. Ez pedig úgy lehetséges, hogy pl. kiesnek mássalhangzók (gyengülés), majd összevonódnak a szomszédos magánhangzók stb. Például az agglutináló típusú latin befejezett múlt (praesens perfectum activi) canta-vi-t [amáwit] 'ő énekelt' alakjából (ahol a canta- a tő, a -vi- a múlt idő jele, -t pedig a személyrag) úgy lett a spanyolban flektáló típusú, hogy 1) először kiesett múltidő-jelből az [i] (> cantaut), majd 2) lekopott a végéről a személyrag (> cantau), ezt követően 3) a megmaradt [aw] diftongus [o]-vá olvadt össze, és lett belőle "cantó", ahol már csak a tő és az -ó rag különíthető el, mely ragban benne van az is, hogy múlt idő, és az is, hogy egyes szám harmadik személy.

A flektáló nyelvekben ugyanúgy vannak szóbokrok, csak ezt egy átlagember ránézésre nem ismeri fel, hiszen a flektáló nyelvek nem (csak) toldalékokkal, hanem a tövek változtatásával is operálnak. Aki pl. nem foglalkozott spanyol nyelvtörténettel, az nem ismeri fel, hogy pl. a recibir 'kap' és percibir 'érzékel' igék a caber 'belefér' ige származékai, vagy pl. a -sistir (asistir, consistir, desistir, existir, insisntir, persistir, subsistir stb.) végű igékben az estar 'van, elhelyezkedik' ige részlegesen tőreduplikált változata van elrejtve. Tehát a kapcsolatok ugyanúgy kimutathatóak a flektáló nyelveknél is, csak kell hozzá egy kis képzelőerő. :)

5 éve 2014. április 7. 20:10
19 Sultanus Constantinus

@Miklós: Bocs, elírtam valamit, az első szögletes zárójelben természetesen [kantáwit] lenne, nem [amáwit].

5 éve 2014. április 7. 20:43
20 Grant kapitány

@Fejes László (nyest.hu): "És mi van a 2. személyű múlt idővel, ahol egy -ist(e)- jelenik meg, mely se múlt időben, se 2. személyben nincs meg máshol?"

Onnan lehet tudni, hogy a 2. személyű rag a -ste, hogy más tőtipusoknál is ez jelenik meg:

amar - am-a-ste

correr - corr-i-ste

partir - part-i-ste

5 éve 2014. április 7. 21:22
21 Grant kapitány

@Fejes László (nyest.hu): "És milyen alapon döntöd el, hogy a fenti alakok helyes szegmentálása nem corr|is|te, corr|is|teis, vagy éppen corr|ist|e, corr|ist|eis, esetleg corr|iste|, corr|iste|is?"

Az előző hozzászólásomból kiderül, miért hibásak ezek a szegmentálási próbálkozások.

5 éve 2014. április 7. 21:30
22 Sultanus Constantinus

@Grant kapitány: Az akadémiai nyelvtan szerint a corr|iste|0 és corr|iste|is a megfelelő szegmentálás.

5 éve 2014. május 6. 20:34
23 Sultanus Constantinus
5 éve 2014. június 14. 16:07
24 SzabírHunOgur

Az ősnyelv:

Fázik

Fa-zik

fát keres, ki? aki fázik.

Ál-om, Ál-modik, Al-szik.

É-hes, É-tkezik, E-szik, É-tel,

M-ászik, M-ászkál, M-egy, M-ozog, M-enet

I-tal, I-szik, (I)szomjas, Iszom.

Él-elem, Él-et, Él-vezet, Él-éskamra, El-eség

Vér, Vér-es, Ver-es, Vör-ös,

Pír, Pir-os, Pir-kadat,

Egy, Eg-ész, Eg-észség

Sorolhatjuk napestig az összefüggéseket, de egy flektáló műnyelv kitalál szavakat és nem beépít régi gyököket.

5 éve 2014. június 14. 16:13
25 SzabírHunOgur

@SzabírHunOgur:

Ja a labda gyöke a láb.

3 éve 2015. december 2. 22:01
26 stanley

Nagyon érdekes cikk volt. Sajnos csak több mint egy évvel a megjelenése után olvasta el. Amin meglepődtem:

"Az indeurópai alapnyelv leginkább agglutináló volt."

Erre mi a bizonyíték? Kik állapították ezt meg?

1 hónapja 2019. július 13. 04:57
27 Közbiztonság Szilárd

@Fejes László (nyest.hu):

Nulla spanyol nyelvtudással mondjuk kb. ezen a szinten lehet vitatkozni a spanyol nyelvről, ahogy te teszed.

Sultanus viszont veled ellentétben láthatóan tud spanyolul.

"Tekintélyérv." - igen, egy spanyol akadémikus nyelvészre még tekintélyérvként is simán lehet hivatkozni. A saját szakterületén valószínűleg nem ír baromságokat, nem véletlenül lett akadémikus.

1 hónapja 2019. július 13. 05:00
28 Közbiztonság Szilárd

@SzabírHunOgur:

Az a baj, hogy van néhány hozzád hasonló elmebeteg, aki ezt gondolja nyelvészetnek.

Kevesebb kábítószert kéne fogyasztani, hátha megszűnnének a délibábos kényszerképzeteid.

(A pálinka is kábítószer.)