Metált és melankóliát a népnek!
Új sorozatunkban világhírű finn zenekarokról írunk, elsőként az éppen két hete újra összeálló HIM lesz terítéken. Mi lehet az oka hatalmas népszerűségüknek, miért vádolták őket sátánizmussal, és miért sikeredett kínosra a visszatérő koncert?
Új sorozatunkban nem a dalszövegé lesz a főszerep, inkább annak járunk utána, hogyan és miért válhattak népszerűvé kiválasztott zenekaraink külföldön, illetve hogyan szerzett magának érvényt és elismerést világszerte a finn metál mint gyűjtőfogalom. A sorozat első darabjában a HIM névre hallgató zenekart mutatjuk be, a finnek – bátran mondhatjuk – legnagyobb sikerét külföldön. A HIM betűsző, amit a zenekar korai nevéből, a His Infernal Majesty-ből (magyarul: Ő Pokoli Fensége) képeztek.
(Forrás: last.fm)
Már negyven évvel ezelőtt is, az olyan zenekarok indulásának idejében, mint a Black Sabbath, a Led Zeppelin vagy a Deep Purple, a heavy metal a lázadás, szenvedély, szabadság, szexualitás jelképe volt. A műfaj dalszövegeiben gyakran felbukkantak sötét, nyomasztó témák, a drog- és alkoholfüggőség, szexualitás, szerelmi tragédiák. A heavy metal zenekarok a külsőségekre, imidzsükre is sokat adtak és adnak ma is, láthatjuk ezt a színpadon, a lemezborítókon, videóklipekben – gondoljunk a KISS zenészeinek szokatlan és egyedi fellépőruháira és sminkjére. Ez a rövid hangulatfestés nekünk annyiban érdekes, hogy a HIM gyökereit is valahol itt, a heavy metalban találjuk meg. A zenekar megalakulásakor, 1991-ben még csak Black Sabbath-feldolgozásokat játszott, és három év múlva, 1994-ben önállósodott, de akkor már nem is akárhogy: saját műfajt hozva létre, a love metalt.
A szerelem sötét oldala
De akkor haladjunk időrendben! A zenekar 1991 utáni első próbálkozásaiból néhány demó és EP maradt ránk, ezek ma már persze mind a relikviagyűjtők kezében vannak. Első stúdióalbumukon a legendás producerrel, Hiili Hiilesmaa-val dolgoztak, ez 1997-ben látott napvilágot és a Greatest Love Songs Vol. 666 címet kapta. A sátáni témánál maradva érdekesség, hogy az album 66 perc és 6 másodperc (66:06) hosszú, 66 számból áll (ez úgy jön ki, hogy 10-66-ig üres trackek vannak a lemezen). Ennek tetejében a lemez összesen 666 megabyte-nyi zenét tartalmaz. Természetesen ezek után több spekuláció is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy a zenekar sátánista tanokat közvetítene, ezeket a zenekar énekese, Ville Valo interjúk során többször is cáfolta, mondván, ezek a referenciák csupán a szerelem „sötétebb oldalára” utalnak.
(Forrás: nnm.ru)
Az első külföldi sikerek és egy félreértett dalszöveg
"Vihaan biisestäni puhumista. Kaikki ne kertovat kuitenkin naisista." (Utálok a dalaimról beszélni. Úgyis mind nőkről szól.) - Ville Valo
Második stúdióalbumuk, az 1999-es Razorblade Romance (Borotvapenge-románc, hogy maradjunk a szerelem sötétebb oldalánál) és kifejezetten a Join Me in Death (Csatlakozz hozzám a halálban) című kislemez hozta meg a zenekarnak az első külföldi sikereket. A dal bekerült a The Thirteenth Floor (A 13. emelet) című thriller betétdalai közé, ezzel párhuzamosan pedig a német toplisták élére. Két hónap alatt 500 ezer példány fogyott a dalból, ezzel a HIM megszerezte első rekordját: minden idők legkapósabb kislemezét. Egy újabb érdekesség ehhez a dalhoz, hogy a Nagy-Britanniában kiadott verzió címébe nem tehették bele a death, azaz a halál szót, illetve Ville Valót ennek kapcsán azzal vádolták meg, hogy öngyilkosságra csábítja a közönséget. A szövegíró ezt a vádat is tagadta, mint mondta, a dal azokról a dolgokról szól, amiket feladunk a szerelemért.
"Kun lähdemme kiertämään Amerikkaa, sekoamme lopullisesti. Sitten olemme oikeita rocktähtiä ja annamme haastatteluja vain rahasta." (Mikor Amerikában turnézunk, végleg megzavarodunk. Rocksztárok vagyunk és csak a pénzért adunk interjúkat. - Mige Amour, basszusgitáros
A német és angol sikerek után a HIM benyomult Amerikába is, ebben nagy szerepe pedig Bam Margerának volt, aki profi gördeszkásként, jackassként és reality-celebként is népszerű volt akkoriban. Bam a zenekar nagy rajongójaként vitte magával a HIM-logót, másnéven a heartagramet és a zenét, amerre járt, sőt, még a tévébe is. Volt is belőle egy kis pereskedés, amikor a HIM kiadója beperelte Margerát, hogy az engedély nélkül használja ezeket, de később belátták, hogy ha van valami, ami megsokszorozza a bevételeiket és a zenekar népszerűségét, hát ez az.
A Ville Valo-jelenség és kultusz
Talán nem túl nagy blaszfémia azt mondani, hogy a HIM is azok közé a zenekarok közé sorolható, amelyekben sokkal nagyobb figyelmet kap a közönségtől a frontember, mint a többi zenész. Ez valahol persze abból is fakad, hogy az énekes van a színpadon is előtérben, a média és a rajongók is őt tekintik a zenekar reprezentatív tagjának, de persze láttunk már olyat is, amikor ez a figyelem a zenekar egy másik tagjára irányul, esetleg megoszlik a zenészek között (jó példa rá a Beatles, és átlalában a supergroupok). A HIM (és/vagy a menedzsment) már a zenekar korai időszakában is arra törekedett, hogy frontemberét a lehető legelőrébb tolja, fotóját albumborítókra rakták, a legtöbb interjúra őt küldték el, sőt, a zenekar nevével vagy logójával fémjelzett ruházati cikkekről, gyűjthető tárgyakről is az ő fényképe köszön vissza. Pedig Ville Valo kezdetben kifejezetten utált szerepelni. Ő, aki eredetileg dobos és basszusgitáros volt, tehát inkább háttérember, ebben az új pozícióban elmondása szerint csak cigarettával a kezében tudott kiállni a színpadra, hogy idegességét csillapítsa valamelyest.
Ville Valo ismertetőjeleit, a tandoridezsős, elhagyhatatlan sapkát és a testét borító rengeteg tetoválást a rajongók gyakran utánozzák. Ismerünk Ville Valo imperszonátorokat, rajongók pedig szoktak rendezni hasonmásversenyeket is. Az okát ennek az erős szuggesztivitásnak talán abban kéne keresni, amiben eltér Ville Valo a klasszikus, legtöbb esetben amerikai rocksztároktól (elég ha Axl Rose-ra, Gene Simmonsra, vagy Vince Neilre gondolunk). Ez az énekes filozófiát olvas és francia szimbolistákat, őszinte, kerüli a botrányokat, udvarias és választékos beszédű. Persze az sem elhanyagolható tény, hogy elfogultabbak egyenesen a világ legszebb férfijának tartják, de reméljük inkább, hogy a legtöbb esetben nem ez az elfogultság legfőbb oka.
(Forrás: Team Heartagram/Facebook)
Love Metal
A HIM 2003-ban kiadta negyedik, Love Metal című albumát (egyben az elsőt, amelynek borítóján most először nem Ville Valo szerepelt, hanem egy heartagram). Hogy mi is pontosan az love metal, illetve a heartagram? A love metal (kisbetűvel), mint korábban már utaltunk rá, egy olyan műfaj a metal zenén belül, amelynek csak egy képviselője van, ez pedig a HIM, hiszen ők hozták létre. Az ok egyszerű: sem a zenekar, sem a kritikusok nem tudták igazán bepaszírozni egy műfajba sem a HIM zenéjét, ami tulajdonképpen nagyon izgalmas keveréke a heavy metalnak, a dallamos rocknak, a popnak, a glamnek és a szívfájdító dalszövegeknek. A zenekar egy nap megunta, hogy a műfaji kérdésekre senki sem tud válaszolni, ezért adta a saját zenéjének a love metal nevet, ami később a már említett album címe is lett. Az album borítóján pedig egy arany színű heartagramet láthatunk, azt a jelet, amit Ville Valo állítólag a huszadik születésnapján alkotott meg. A heartagram egyfajta modern ying yang, egy két csúcspontján lekerekített pentagram, ami így egy szivet formáz, mindezt pedig egy kör keretezi. Ez a jel a jó és a rossz, az élet és halál, szerelem és utálat közti egyensúlyt hivatott szimbolizálni.
(Forrás: nuclearblast.de)
2005-ben megjelent a Dark Light, ami meghozta a teljes áttörést Nagy-Britanniában, 2007-ben pedig a Venus Doom is kijött, mindkettőt pozitív fogadtatás és óriási érdeklődés követte. Habár Ville Valo többször is megjegyezte, hogy a HIM inkább klubzenekar, ekkoriban több neves zenei fesztiválon is szerepeltek mint húzónév. Ez a két lemez már egy érett, tudatos és vérprofi zenekar anyagai voltak, és ami a legfontosabbnak tűnik, még nem távolodtak el annyira a kezdeti stílustól, sőt, inkább megtanulták, kitágították azt, hogy még több férjen bele.
Screamworks: egy zenekar fejlődése a gyakorlatban
Ez a „még több” a Screamworks: Love in Theory and Practice (Chapters 1-13) hangzatos címet kapta, ami egy allúzió Aleister Crowley brit okkultista könyvéhez: Magick in Theory and Practice. A lemezt 2010 februárjában adták ki, a legnagyobb sikert pedig Finnországban és Brazíliában aratták vele. Amerikában csak a toplista 25., Nagy-Britanniában pedig mindössze az 50. helyéig jutott fel. A különböző zenei magazinok kritikáit olvasgatva is ugyanez a vegyes kép rajzolódik ki előttünk. Nem szerették eléggé az új albumot, sem ők, sem a rajongók. A vád: felhígulás, elkommerszesedés, popzene, és még sorolhatnánk. Ami a leginkább bántotta a zenekar rajongóit (az internetes fórumok és a Youtube-kommentek szerint), az az, hogy szerintük a HIM már nem azt a zenét csinálja, amit régen. Érdekes ez a zene befogadásában megfigyelhető jelenség, hogy a rajongók ritkán fogadják megértéssel egy-egy zenekar megújulási kísérleteit. Ez a meg nem értés pedig az albumeladásokban is megmutatkozott, így a lemezt promotáló turné is rövidebbre sikerült a tervezettnél. Aztán jött két év légüres tér: a zenekar szünetet tartott, hivatalos információ szerint a dobos kézbetegsége miatt.
Helldone és az újévi hagyományok
Jó hír: a két év szünet épp egy hete telt le, így már a visszatérő koncert is "Olemme kuin ankeampi Backstreet Boys." (Olyanok vagyunk, mint egy nyomasztóbb Backstreet Boys.) - Ville Valo megvolt, mindjárt több is egymás után. Kevésbé jó hír, hogy nem sikerültek túl jól. De mielőtt ennyire előre szaladnánk, a zenekar közben húsz éves lett, kiadtak hát egy válogatásalbumot (XX – Two Decades of Love Metal), majd elkezdtek dolgozni egy új lemezen, ami Ville Valo ígérete szerint hangzásban visszatér majd a gyökereikhez. A Tears on Tape valamikor idén márciusban fog megjelenni.
Talán érdemes szólnunk egy kicsit bulvárosan a visszatérő koncertek kudarcáról is. Évek óta hagyomány volt, hogy a HIM újévi koncertet ad Helsinki egyik legnépszerűbb klubjában, a Tavastiában, méghozzá a Helldone nevű fesztivál keretében. Ide tervezték visszatérő koncertjeiket is, egymás után rögtön négyet. A jegyek pillanatokon belül elfogytak. Még vége sem volt a koncertsorozatnak, máris megjelentek olyan hírek a finn médiában, miszerint a HIM visszatérése bukás, a koncertek ugyanis rosszak, élvezhetetlenek voltak, Ville Valo hangja többször is elment, színpadi jelenléte pedig a közelében sem volt a réginek, egy ponton pedig elszakadt a cérna és inzultálta a közönséget: Ollaanks me vittu paskoja, vai ootteks te? (kb.: ’Mi vagyunk kurva szarok, vagy ti?’) A rajongók ezután még egy csalódás érte, amikor egy interjúból az is kiderült, hogy a zenekar énekese négy éves absztinencia után újra inni kezdett, a koncerteken nyújtott gyenge teljesítményét is ezzel, valamint a túlzott idegeskedéssel magyarázta.
(Forrás: myspace.com)
Hát itt tart a zenekar most, a Tavastiát talán még most is takarítják a botrányos koncertek után, a rajongók a Facebookon gyülekeznek, spekulálnak, hogy vajon mi lesz ezután. Annyi már biztos, hogy tavasszal nekiindulnak a fesztiválszezonnak, és őszig csak nagyszínpadokon lehet majd őket látni. De legalább lehet.
Források
Reinhardt Haydn, HIM, Helsinki, Minerva Kustannus Oy, 2009.
Minden idők legkelendőbb finn előadóinak listája
Angol nyelvű kritika a Screamworks c. lemezről: allmusic.com
Szintén kritika: antimusic.com
Team Heartagram (rajongói oldal) a Facebookon
Finn nyelvű beszámoló a visszatérő koncertről az Iltasanomatban