0:05
Főoldal | Rénhírek

Haloo Helsinki!: Maailman toisella puolen (A világ másik végén)

Fiatalos pop-rockot és vagány énekesnőt tartalmazó cikkünkből kiderül, hogy mi köze a nyári guminak a fesztiválokhoz, illetve a világ másik végére is elmegyünk, bárhol legyen is az.

Sunnuntaiset Lapset | 2012. január 22.

Nem nagy meglepetés, de a Haloo Helsinki! nevű modern pop-rock zenekar bizony Helsinkiben alakult 2000-ben, mostani formáját pedig 2006-ban nyerte el, amikor az énekes-basszusgitáros Elli és a dobos Jukka is csatlakozott a két alapítótaghoz. A zenészek egy zeneiskolában találtak egymásra, és gyorsan munkához is láttak. Első albumuk (címe azonos a zenekar nevével) 2008-as megjelenésekor már az első héten a toplista hatodik helyéig jutott.

Haloo Helsinki!: Maailman toisella puolen (A világ másik végén)
Forrás: suosikki.fi

A következő évben az YleX rádióállomás által szervezett nyári felvilágosítókampány felhasználta Mun sydän sanoo niin (A szívem így mondja) című dalukat, amely már a második albumukon (Enemmän kuin elää – Több, mint élni) szerepelt. A harmadik album kiadására tavaly került sor, ez a III névre (számra) hallgat, és máris aranylemez. A három lemez mellé a zenekar összesen tizenkét darab videót készített eddig. A január 20-i Emma-gálán ők is izgulhattak, ugyanis két kategóriában lett jelölve a zenekar: az év zenekara és az év pop-albuma lehetett az övék.

Fordításunkhoz a harmadik lemez egyik dalát választottuk. Szokás szerint először a videó következik:

És most a dalszöveg:

Maailman toisella puolen A világ másik végén
Nyt hihnalle laukku Most szíjra a bőröndöt
Ja viimeinen kuppi naamaan És egy utolsó csészével a szájba
Kohta pilvien päältä Nemsokára a felhők fölött
Voin muistaa tämän maan Emlékezhetek erre az országra
Ei mulla oo tarkkaa suuntaa Nincs pontos úticélom
Mä menen minne sattuma johtaa Megyek, amerre a sors vezet
Mulla on mukana kuvat Képek vannak nálam
Mutta katseet eivät kohtaa De a tekintetek nem találkoznak
Isä, olen täällä maailman toisella puolen Apa, itt vagyok a világ másik végén
Ja laulan: pappadaduda pa duda dapa És éneklem: pappadaduda pa duda dapa
Äiti, älä pelkää kyllä pidän itsestä huolen Anya, ne félj, nagyon vigyázok magamra
Ja laulan: pappadaduda pa duda dapa És éneklem: pappadaduda pa duda dapa
Mä oon kujia kulkenut Bejártam a sikátorokat
Jäljessä lapsien parvet A nyomomban kölyökcsapatok
Niiden silmissä iloa A szemükben öröm
Ja kovan elämän arvet És a kemény élet hegei
Sydän huutamaan jää joka hetkeen A szív felkiált minden pillanatban
Mutta tartun niihin muistoissa De megtartom őket az emlékeimben
Vaikkei tavattais koskaan Még akkor is, ha nem találkoznánk soha többé
Kaikki kulkee mun matkassa Az úton mindegyikük jön velem

Kesäkumi

Magyarul nyári gumi a neve annak a nyári kampánynak, amit az YleX (korábbi nevén Radiomafia) rádióállomás indított azzal a céllal, hogy ösztönözze a fiatalokat a nemi úton terjedő betegségek megelőzésére. A kampány 1996 óta minden évben másik zenekartól kölcsönöz egy dalt, ami aztán a kampány hivatalos slágere lesz. A Haloo Helsinki! 2009-ben volt a kampány dalszerzője.

Haloo Helsinki! az interneten

A zenekar hivatalos honlapja

Hivatalos Facebook-oldal

Kesäkumi

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!