0:05
Főoldal | Rénhírek
Égő szemek

Lauri Tähkä: Polte (Tűz)

Elég tüzes dal következik a slágersorozatban, méghozzá egy visszatérő vendég, Lauri Tähkä, a sokat hunyorító finn szívtipró előadásában.

Sunnuntaiset Lapset | 2013. március 3.

Lauri Tähkä visszatérő vendége a slágersorozatnak, róla szóló előző posztunkban még a szólókarrierje előttről választottunk dalt, most azonban a frissebb termést nézzük át. Mint korábban már emlegettük, Lauri 2011 óta énekel szólóban, korábban a Lauri Tähkä & Elonkerjuu nevű projektben működött közre elég sokáig, 7 nagylemez erejéig. A szólókarrier is  jól megy neki, eddig ugyan egy albumot adott ki egyedül, 2011-ben Polte címmel, viszont még ebben az évben az Iskelmä Gaala (az Iskelmä nevű rádióadó díjkiosztója) keretében megválasztották az év férfielőadójának. 

Lauri Tähkä: Polte (Tűz)
Forrás: Leif Väre / Facebook

Lauri mostanában gyakran látható a tévéképernyőn, ugyanis tagja a The Voice of Finland című zenei tehetségkutató zsűrijének. A műsor formátuma ugyanaz, mint a hazai Voice-é, melyben a zsűri először vakon választja ki, csak a hang alapján a versenyzőket, majd a kiválasztottak egy-egy zsűritagot kapnak mentoruknak, aki segíti őket a versenyben. A The Voice of Finland első évada 2011-ben indult a Nelonen (4-es) csatornáján, győztese pedig Mikko Sipola lett. A második évad idén januárban indult el, az adásokat pedig online is követhetők péntekenként magyar idő szerint este 7-kor.

Visszatérve Lauri munkásságára, a fordításhoz egyetlen szólólemezének címadó dalát választottuk. A videóban feltűnnek részletek a Härmä (Zúzmara) című 2012-es finn történelmi drámából, melyet Jukka-Pekka Siili rendezett, a főbb szerepekben pedig Mikko Leppilampi, Pamela Tola és Aku Hirviniemi láthatók. 

Polte  Tűz
Kuuntelee Hallgat
Mua tähtitaivas täällä kuuntelee A csillagos ég itt engem hallgat
Kun huudan ääneen, miksi pois ei mee? Mikor hangosan kiabálok, miért nem megy el?
Kurja polte, pohjaton Nyomorult tűz, mérhetetlen
Haalenee Halványul
Vaik vuosi vuodelta vain haalenee Habár évről-évre csak halványul
Se rauta rintaa silti raatelee Ez a vas még mindig szaggatja a mellkasom
Yksinäinen yöni on Magányos az éjjelem
Kiihkettä kuumaa Forró szenvedélyt
Hulluutta, huumaa Bolonságot, kábulatot
Sait mut tuntemaan Éreztetsz velem
Katso mua pitkään Nézz engem hosszan
Miksi sytytitkään roihun riehumaan Miért lobbantottad lángra az őrjöngést?
Silloin aikanaan Annak idején
Vieläkin Még mindig
Kai siitä haaveilen mä vieläkin Talán még most is álmodom róla
Kun tässä istun silmin polttavin Mikor itt ülök égő szemekkel
Hehkuvan sun tahtoisin Ragyogónak akarnálak
Silmissäs on hetken verran Egy pillanatra a szemedben
Polte tuo, sen tunsin kerran Az a tűz, amit egykor ismertem
Josta jään Amit elhagytam
Vieläkö sen nään Látom-e még?
Uskonko ja uskallanko Hiszem-e és merem-e?
Tahdonko ja tarkoitanko Akarom-e és úgy gondolom-e?
Näänkö sen Látom-e?
Muuta toivo en Mást nem kívánok.

Lauri Tähkä dalszövegeire általában nem jellemző a szleng vagy a túl sok beszélt nyelvi elem, annál inkább a páros rímek és a sajátos szórend, melyeket jelen esetben is tetten érhetünk a szövegben. A finnben a hétköznapi nyelvhasználatra nem igazán jellemző az ige hátravetése, ez a jelenség inkább a költői nyelvben található meg. Néhány példa: 

Mua tähtitaivas täällä kuuntelee  – Tähtitaivas kuuntelee minua täällä  – A csillagos ég hallgat engem itt 

Se rauta rintaa silti raatelee – Se rauta silti raatelee rintaa  Ez a vas még szaggatja a mellkasom

Vieläkö sen nään? – Näenkö sen vielä?  Látom-e még?

Mihael Monroe (Hanoi Rocks) és Lauri Tähkä
Mihael Monroe (Hanoi Rocks) és Lauri Tähkä
(Forrás: Lauri Tähkä Facebook-oldala)

Lauri a legtöbb fotón a jobb szemével mintha hunyorítana, ez természetesen a rajongóknak is feltűnt. Az interneten több olyan fórumot is találni, ahol azt vitatják meg a hozzászólók, hogy mi lehet a hunyorítás oka. Az üvegszem és az arcbénulás is szóba került már a találgatások közt, az énekes azonban egyiket sem erősítette meg hivatalosan.

Lauri Tähkä hivatalos honlapja

Lauri a Facebookon

A Härmä című film trailere

The Voice of Finland

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. március 3. 15:40
2 Sultanus Constantinus

@El Vaquero: Szerintem leginkább a baszkra.

11 éve 2013. március 3. 15:00
1 El Vaquero

Elhallgatva ezt a finnt, főleg a pergetett r-rek és az énekstílus miatt kicsit mintha hasonlítana a spanyolra. Szerintem a külföldieknek olyan lehet a magyar hangzása, mint nekünk a finné.