Az észtek nem tudnak észtül
Egy kis hülyeségért az észteknek sem kell a szomszédba menniük. Addig ünnepelték anyanyelvüket, míg rá nem jöttek, hogy nem is tudnak észtül. De aki nem veszi észre a behajtani tilos táblát, az tényleg nem ismeri a KRESZ-t?
Az észtek a múlt héten ünnepelték az anyanyelv napját, ezzel kapcsolatban több cikk, interjú is megjelent az észt sajtóban. Ezek fő tanulsága: az észtek nem tudnak észtül.
A „megnyelvőr-ült” professzor
A Postimees interjút közöl Tiit-Rein Viitsóval: a hetvenöt éves professzor a balti-finn (finnségi) nyelvek kiváló szakértője, születésnapja alkalmából tiszteletére konferenciát is szerveztek a Tartui Egyetemen. Viitso elmondta, hogy amikor az első Észt Köztársaság idején az észt államnyelvvé vált, és az iskolában tanítani kezdték, mindenki tudta, hogy valójában nem is tud észtül: ha jött valamilyen új szabály, megtanulták. Most mindenki azt hiszi, hogy tud észtül, de ez nem igaz. Mint Viitso elmondja, időnként neki is elő kell vennie öt-hat szótárat, hogy vaalmilyen szónak utánanézzen: vannak, akik ezt sosem teszik meg. Még a híreket felolvasó tv-bemondók sem néznek bele a szótárakba.
Hasonló a helyzet a jogászokkal. Nem hajlandóak megérteni, hogy az észt államnyelv, van irodalmi nyelvi norma, mely a nyelvhelyességi szótárban van rögzítve – ez a szótár még sincs ott az asztalukon. Amit régebben csak az idősebb, iskolázatlan emberektől lehetett hallani, most a fiataloktól is.
Korábban az egyetemre jelentkezőknek tollbamondást kellett írniuk, ennek köszönhetően kiderült, ki tud jól észtül. Így aztán már az első évfolyamon sokan kibuktak. Viitso hasonlóan vizsgáztatná a parlamenti képviselőket is. Közöttük is van azonban különbség: szerinte egy vidéki, képzettségét tekintve geológus képviselő sokkal jobban beszél, mint egy másik, aki tallinni, ráadásul korábban tévébemondóként dolgozott.
(Forrás: Wikimedia Commons / Rastrojo / GNU-FDL 1.2)
Viitso szerint a probléma gyökere az iskolai oktatásban van: a gyerekeknek sok mindent kell tanulniuk, magára a nyelvre alig marad idő. Korábban az iskola befejezése után is a gyerekeknél maradtak a tankönyvek, így utána tudtak nézni a nyelvtani szabályoknak. Ma már az érettségi után nincs hova fordulniuk a diákoknak. (Feltehetően arra utal, hogy a tankönyveket a diákok csak használatra kapják.)
Viitso szerint minél korábban felkeltik az érdeklődést a nyelv iránt, annál jobb. Úgy véli azonban, hogy a természettudományos területen dolgozók is sokan jól használják az észt nyelvet, miközben a humán területeken dolgozók közül sokan nem. Szerinte ez inkább általános műveltségi kérdés. Arra a kérdésre pedig, hogy mit kíván az észt nyelvnek, azt válaszolta, hogy jó gazda módjára bánjanak vele: „hagyják egyfelől határozott irányba fejlődni, másfelől minden területen minden irányba”.
Tökéletlen politikusok
Márpedig ha a nyelvész ezt mondja, mit mondjanak a politikusok? Amikor az anyanyelv napja kapcsán sajtótájékoztatót tartottak, egy újságíró arról érdeklődött, hogy perfektnek tartják-e az észttudásukat. Urmas Reinsalu védelmi miniszter azonnal megvédte az észt nyelvet, figyelmeztetve, hogy a perfekt (prefektne) szónak van rendes észt megfelelője, a tökéletes (täiuslik). Rögtön hozzá is tette azonban, hogy mindne emberi távol áll a tökéletességtől: ugyanakkor anyanyelvünket nagy szavak nélkül is minden nap ápoljuk, és továbbadjuk gyermekeinknek. Szerintem figyelembe kell venni, hogy az észt nyelv fejlődő nyelv (arenev keel), és hogy vannak bizonyos alapvető szövegek, melyeket a gyerekeknek otthon és az iskolában meg kell ismerniük.
(Forrás: Wikimedia Commons / Vamps / CC BY-SA 3.0)
Juhan Parts korábbi miniszterelnök, jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter elismerte, hogy jobban kellene tudnia észtül: amikor visszaolvassa az általa adott interjúkat, észreveszi, hogy nem mindig választotta meg jól az esetragokat, és a mondatok felépítése is lehetne egyszerűbb. Ilyen téren azonban mindenkinek van hova fejlődnie.
Taavi Rõivas szociális miniszter úgy vélte, számára különösen a szlengszavak és a töltelékszavak okoznak gondokat. Ezeket tudatosan igyekszik kerülni. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek helyesen megtanuljanak észtül, és minél többet olvassanak – az olvasás viszont egyre kevéssé népszerű Észtországban is.
Miről is van szó?
Láthatjuk, hogy teljes a fogalmi zavar, különösen Viitso esetében. Lehet, hogy a professzor pontosabban fogalmazott, csak az újságíró torzította el mondanivalóját – de ebben nem lehetünk biztosak. Ami nyilvánvaló, hogy a cikk keveri a nyelv és az irodalmi norma fogalmát. Értelmetlen az a kijelentés, hogy „az észtek nem tudnak észtül”, hiszen nagyon jól elboldogulnak, miközben anyanyelvükön kommunikálnak. Az észtek akkor is észtül beszéltek, amikor még nem volt irodalmi norma, és nem volt mihez képest kijelenteni, hogy nem beszélnek jól. Nevetséges dolog felállítani egy mércét azért, hogy aki attól eltér, arra ezután rásüthessük a bélyeget, hogy amit eddig nem kifogásolható módon csinált, azt most már rosszul teszi.
Viitsónak tudnia kell, hogy a balti-finn nyelvek egyetlen nagy nyelvjárás-kontinuumot alkotnak, ahol a szomszédos nyelvváltozatok némileg eltérnek egymástól, de egyikről sem állítható, hogy rosszabb a másiknál. Egyfajta norma persze jól segítheti a kölcsönös megértést, ám ha már egy szakembernek is több szótárhoz kell fordulnia ahhoz, hogy a „helyes” formát megtalálja, akkor a normával (vagy a normafelfogással) van baj: az ilyen norma nem tölti be társadalmi funkcióját, nem segíti a kommunikációt, csupán azok megbélyegzésére szolgál, akik tudatlanságból, lustaságból vagy akár tudatosan nem követik.
Reinsalu kijelentése, miszerint az észt „fejlődő nyelv”, szintén nehezen értelmezhető. Amikor a nyelvészek arról beszélnek, hogy a nyelv fejlődik, egyszerűen arra szoktak gondolni, hogy változik. Mivel pedig minden nyelv változik, amelyet használnak, nem sok értelme van külön az észtről kijelenteni, hogy változó nyelv. Lehet, hogy a miniszter itt a fejlődés hétköznapi értelmére gondolt, azaz hogy valamilyen értelemben a nyelv egyre jobb, használhatóbb vagy egyszerűen bonyolultabb lesz: ilyen értelemben azonban a nyelvtudomány szerint a nyelvek nem fejlődnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Song and Dance Festival Festive Parade in Tallinn, Estonia / CC BY-SA 2.0)
Parts egészen másról beszél: a nyelvhasználat gyakorlatáról. Pontosabb információk híján nehéz megállapítani, milyen ragozási hibákról beszél, de ha egyszer észreveszi őket, akkor nyilvánvaló, hogy tudja, mi lenne a (bármilyen értelemben) helyes alak. Más kérdés, hogy beszédben hibázik. Ha valaki nem veszi észre a behajtani tilos táblát, és szemből hajt be egy egyirányú utcába, az nem jelenti, hogy nem ismeri a KRESZ-t. Hasonlóképpen nem nyelvtudásbeli, hanem fogalmazási gyakorlatban való hiányosságra utal, ha túl bonyolult mondatszerkezeteket alkot.
A Rõivas által említett jelenség szintén nem nyelvtudásbeli probléma: ha szlengszavak csúsznak be olyan nyilatkozataiba, ahol az emelkedettebb nyelvhasználat lenen indokolt, akkor stilisztikailag hibázik. Ez azonban nem jelenti, hogy nem tudja, hogy a szó stilisztikailag nem illik oda – hiszen ezt utólag ő is észreveszi. Hasonló a helyzet a töltelékszavak használatával: ezek a szóbeli megnyilvánulások során időnyerésre szolgálnak, tehát nagyon is fontos szerepük van a nyelvben. Más kérdés, hogy stilisztikai (esztétikai) okokból ezeket jobb elkerülni.
Észt barátaink tehát megnyugodhatnak: nyelvükkel minden a legnagyobb rendben van. Jó gazda módjára akkor viselkednek vele, ha nem akarják mindenáron idomítani, hanem hagyják szabadon rohangászni. Saját magukon pedig azzal segíthetnek, ha nem görcsölnek feleslegesen azon, hogy elég jó gazdák-e.
Források
@naday: Először is: Tallinn, tallinni.
Továbbá: Észtországban a közös nyelv ma már az észt. A tagköztársaságok közül eleve talán az észtek tanultak meg legkevésbé oroszul, a függetlenésg óta felnövő nemzedékek pedig megtanulják az államnyelvet (akárcsak a másik két balti államban).
Természetesen elképzelhető, hogy a „rossz vonzat” választása valamelyik másik nyelv hatására következik be, de ilyesmire a források nem utaltak.
@Loddi: Köszönjük a szép példákat. Annyit azért pontosítanék, hogy az észt nyelvművelő irodalom rengeteg russzizmust hibáztat. Ezek nem feltétlenül a magas fokú kétnyelvűségből erednek, hanem abból, hogy a sajtó sokáig nagyrészt oroszból fordított hírekkel dolgozott, és ezeken keresztül szűrődtek be az újszerű szerkezetek.
@naday: Nem feltétlenül nevezném rossznak, ha valaki más vonzatot használ, mint ami addig elfogadott volt. Lehet, hogy a nyelv spontán fejlődését indítja el, erre egy saját példával is szolgálhatok. Gyerekkoromban a tanáraim alaposan belémverték, hogy az "ez alatt azt értem, hogy..." helytelen, rút germanizmus, és a rendes magyar ember úgy mondja, hogy "ezen azt értem, hogy...". Így is maradtam, máig így használom, annyira beidegződött, pedig gyerekként szívesen mondtam volna a névutós szerkezettel is. Nemrég leadtam egy könyv fordítását, és a szerkesztő (aki nálam legalább 15, de inkább 20 évvel fiatalabb) rögtön kihúzta a ragos névszóval alkotott szerkezetet, és kicserélte névutósra. Jót nevettem, elmondtam, mi a helyzet, és nagyra nyílt szemmel mondta, hogy ő sose hallotta ezt ragos névszóval használni, azt hitte, véletlenül hibáztam el.
A másik konkrét példa, amivel a vonzatváltás létjogosultságát be lehet mutatni, a mai regionális köznyelvek és a magyarországi standard közti különbség. A szlovákiai regionális magyar köznyelvben ilyesmiket mondanak: "Nincs kulcsom a postaládánktól" (Magyarországon "postaládánkhoz" lenne). Vagy: "Hívtak neked az intézetből" (azaz "Hívtak téged az intézetből). Ezek semmiképpen nem hibák, csak eltérések az irodalmi nyelvtől, ill. a magyarországi köznyelvtől, de egyáltalán nem zavarják a megértést, sem azt nem mondhatjuk, aki így beszél, az csak töri az anyanyelvét. No és persze nem sérül tőle az identitás sem.
Ami az észtországi helyzetet illeti, ők meglehetősen szigorú állampolgársági törvényt hoztak, amikor függetlenek lettek, és az állampolgárság egyik feltétele (éppen az orosz és a más egykori szovjet tagállamokból származó nemzetiségek túlzott arányának elkerülése érdekében) a nyelvtudás volt. Vagyis csak az kaphatott észt állampolgárságot, aki letett egy nem éppen könnyű nyelvvizsgát, vagy igazolni tudta, hogy észt nyelven végezte a tanulmányait. Kellett még persze az is, hogy legalább az egyik szülő észt legyen, illetve az észtországi születési hely, ill. ezeknek valamilyen kombinációja (a részleteket pontosan nem tudom). Van ismerősöm, akinek két kapcsolatból három gyereke van, de a legidősebb nem kaphatta meg az állampolgárságot, mert az apja orosz, és ő maga is Leningrádban született, a kettő együtt pedig kizáró ok. (A második Tallinnban született, a harmadik pedig Szentpéterváron, de a válás után, és inkább azt mondták, hogy az apa ismeretlen, így mivel az anya észt állampolgár, a gyerek is az lett.) Egy másik ismerősömnek hosszú idejébe és nem kevés megpróbáltatásába került, míg megkapta az állampolgárságot, mert negyedrészt orosz, negyedrészt lett, és csak a fele észt, így hiába született Észtországban, hiába tanult végig észt nyelvű iskolákban és egyetemen, különféle vegzálásoknak volt kitéve, mielőtt észt útlevele lehetett.
Amúgy a szovjet időkben az észtek híresek voltak a gyenge orosztudásukról -- persze tisztelet a kivételnek --, így viszonylag kevés nyelvi interferencia érvényesült az észt nyelvben.
Mindent egybevetve tehát: nem áll fenn annak a veszélye, hogy az oroszok kigolyózzák egy választáson az észteket.
@Varmer:
1. Egy közel 420 ezres várost talán nem kellene "községnek" nevezni, különösen nem egy olyan országból, amelyikben csak a vízfej nagyobb ennél.
2. Mint a képaláírásból is megtudható, nem a tallinni városháza, hanem az észt parlament épülete van a képen, márpedig a kettő tudtom szerint nem sehol ugyanaz.
3. A rózsaszínre festett, fehérrel díszített palota vagy kastély egyáltalán nem volt ritkaság a XVIII. századi építészetben (akkor épült ez is), Szentpéterváron és környékén sok más érdekes színt is találhatni, pl. élénkzöldet (Ermitázs), türkizkéket (a Carszkoje Szelo-i kastély) stb.
Nem ismerem a szerző elméllyültségének fokát az észt témakörben én magam nem tartom magam komoly a téma ismerőjének, de azért egy aprócska utalást szerintem nem ártott volna tenni a helyi orosz kissebbség nagyságáról és az ország történetéről, ugyanis könnyen értelmezhetjük úgy hogy azok az emberek akik ott laknak még mindig kétnyelvűségnek örvendenek bár azt is merem feltételezni, hogy vannak akik ezt inkább keresztként viselik a hátukon. Amikor az expremier arról beszél, hogy sokszor rosz esetet használ akkor az nekem nem úgy hangzik mintha vmi regionális dialektusról lenne szó, hanem egész egyszerűen úgy mondja ahogy az orosz mondaná és ennek nagyon nem örül!!!
A vonzatok rosz alkalmazása tipikus ha az ember egy második nyelven beszél ezért fontos, hogy ne kövessen el hibákat, mert akkor felmerül a kérdés melyik is az édes anyanyelve!
Nekik most nagyon meg kell tanulniuk a nyelvüket mert, ha ők nem tanulják meg, az oroszok nem fogják megtanulni helyettük.
A közös nyelv pedig az orosz és ha jól vagyok informálva akkor Tallin meg a tallini képviselő, azért marad el bizonyos vidékek észtnyelvűségétől, mert bizonyos városrészeiben többségben van az orosz "kissebbség" a közös nyelv pedig jószerivel a ruszki.
És ha neagyj'Isten egy népszavazáson a saját nyelvülket csak törni tudó szavazó meg az orosz kisebbség együttesen megszavazná az oroszt mint második hivatali nyelvet akkor az észt nyelv - és járadékosan az észt identitás is! - súlyos csorbát szenvedne, Sőt hosszútávon az ország az ország területi integritása sőt szuverenitása is kockán fordulhat.
Elég érdekes az a babarózsaszín községháza...