Büntetendő vélemények Oroszországban
Azok, akik nem ismerik a történelmet, arra vannak ítélve, hogy megismételjék. Azok, akik ismerik, arra, hogy lássák, ahogy mások megismétlik.
Komiföld fővárosában, Sziktivkarban október 24. és 25. között A regionális kormányzás politikai, gazdasági és szociokulturális aspektusai az Európai Északon A Collegium Fenno-Ugricum a kis finnugor nyelvek terminológiájának bővítését támogatja, tudományos kapcsolatokat épít, szépirodalmi műveket ad ki kisebb finnugor nyelveken stb. Pontos tevékenységükről és kiadványaikról az interneten semmiféle forrás nem lelhető fel. (értsd: Oroszország észak-európai területein) címmel konferenciát tartottak. Ezen felszólalt Pusztay János, a Collegium Fenno-Ugricum vezetője is. Az előadás témája a kisebbségi anyanyelvi közoktatás volt – számol be róla a finugor.ru.
A beszámoló szerint Pusztay arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a komi irodalmi nyelvet még Permi Szent István alkotta meg a 14. században, Ez az állítás azonban aligha tartható: a 14. századi komi irodalmi nyelv jelentősen eltér a maitól, ráadásul hamarosan ki is szorult a használatból. A 19. század végén formálódni kezdő mai komi irodalmi nyelv semmiféle folytonosságot nem mutat a 14. század irodalmi nyelvével.
Az sem igaz, hogy a komi lenne a második legrégebben írott nyelv, hiszen a karjalainak vannak korábbi nyelvemlékei. így (a magyar után) a második legrégebbi írott finnugor nyelv a komi. A komi írásbeliség fejlődésének második nagy lépcsője az 1920-as évekre esik, amikor a lenini nemzetiségi politika keretében megjelentek a nemzetiségi iskolák, az anyanyelvi tankönyvek, nyelvtanok, szótárak; a hivatalos iratokat a helyi nyelvekre fordították, megjelent az őshonos népek irodalma. Mint Pusztay megjegyzi, még a második világháború nyomorúságos éveiben is több tankönyv és irodalmi mű jelent meg Oroszország kisebbségi nyelvein, mint manapság.
Az oroszosítás valójában már a harmincas években elkezdődött: ekkor kezdik nacionalizmusnak értékelni a belső szóalkotásokat, ekkoriban végeznek ki teljes nemzetiségi írószövetségeket.
Az ötvenes évektől azonban megindult a russzifikáció: először az orosz szavak tömeges kölcsönzése, majd a hatvanas évektől bezárják a nemzetiségi iskolákat, egész nemzedékek nőnek fel anélkül, hogy anyanyelvükön tanulnának.
A nemzeti ébredés valójában már a nyolcvanas évek közepén elkezdődik.
A kilencvenes években ugyan új nemzeti ébredés kezdődik Oroszország őshonos népeinél, olyan törvényeket fogadnak el, melyek az orosz nyelvvel egyenlő jogokat adnak a kisebbségi nyelveknek. Pusztay szerint ezeket a nyelveket nem megőrizni kell, mint a múzeumi tárgyakat, hanem használni. A következő lépés az lenne, hogy a nemzetiségi nyelveket az oktatásban és a kulturális, illetve társadalmi-politikai életben is használni kezdjék. Ezt a törvény nem tiltja, a nemzetiségi politikusok felelőssége, hogy jó példával járjanak elő.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dimuska / CC BY-SA 3.0)
Pusztay emlékeztetett arra is, hogy korábban mintegy félszáz terminológiai szótárt jelentettek meg finnugor nyelvekre. Bár kétségtelen, hogy ezen a téren még akad tennivaló, de a komi nyelv kétségtelenül alkalmas arra, hogy államnyelvként és az oktatás nyelveként is megállja a helyét. Pusztay szerint a központi kormányzaton múlik, hogy készülnek-e tankönyvek, képeznek-e kisebbségi nyelven oktatni képes pedagógusokat. Ha nem, akkor a nyelv megőrzésére tett lépések csupán Patyomkin-falvak lesznek, a nyelvek pedig ki fognak halni.
Eközben Moszkvában...
November nyolcadikán képviselők egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be az állami dumában: eszerint büntetendő lenne a szeparatizmus propagálása. Azokat, akik az Oroszországi Föderáció területi egységének megbontása mellett nyilvánosan felszólalnak, tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne sújtani. (Mi már több ilyen esetről beszámoltunk.) A törvény emellett a náci szimbólumok népszerűsítését, illetve ezek nyilvános viseletét is büntetné.
Oroszország területi egységének megbontására nem csupán szélsőséges iszlamisták vagy elkeseredett állampolgárok tettek korábban javaslatot. A Tengermelléki körzetben, melynek Vlagyivosztok a fővárosa, kétmillió ember él, ebből hatszázezren magában a városban. A város körüli ezer kilométeres körzetben azonban 414 millió ember él. Összehasonlításképp: a Moszkva köré húzott hasonló kör lakossága a 100 milliót sem éri el.
2009-ben például Nyikolaj Matvijenko, a távol-keleti Vlagyivosztok polgármestere javasoltak, hogy a várost osszák ketté, és egyik felét 75 évre adják bérbe Kínának. (Míg Kína kikötői hatalmas forgalmat bonyolítanak le, Vlagyivosztok kikötője kihasználatlan.) Bár ezzel a megoldással Oroszország úgy juthatott volna hatalmas bevételhez, hogy tulajdonképpen nem veszít területet, a javaslat hatalmas felháborodást keltett, Matvijenkót pedig felmentették. Oroszország távol-keleti része már régóta önálló életet él, gazdasága sokkal erősebben kötődik Kínához, mint Oroszország többi részéhez.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ondřej Žváček / GNU-FDL 1.2)
Vannak, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a törvény nem is a valódi szeparatisták ellen hasznos, hanem az orosz nacionalisták ellen. Nekik ugyanis kedvelt Valójában persze nem csupán a Kaukázus szorul rá a támogatásra, hanem szinte a teljes vidéki Oroszország – az egész államot nagyjából a szibériai kőolaj- és földgázmezők tartják el. jelszavuk a Хватит кормить Кавказ! (Elég a Kaukázus etetéséből!) – azaz az elmaradottabb régiók támogatása ellen tiltakoznak. Az ilyen régiók eltartásának viszont lényegében csak egy alternatívája van: megszabadulni tőlük.
(Forrás: Wikimedia Commons / Михаил Евстафьев / GNU-FDL 1.2)
Eközben jogászok egyértelműen a szólásszabadság korlátozásaként értékelik a javaslatot, ellenzéki képviselők pedig amiatt aggódnak, hogy a törvényt majd ellenük fogják felhasználni. Felmerülhet azonban az is, hogy a regionális nyelvek erősítésére tett erőfeszítéseket minősítik szeparatizmusnak, ahogy ez már korábban is megtörtént.