A Sziget és a nők
Egy csöppnyi sziget valahol a Balti-tengerben, csupán 16 négyzetkilométerrel és 600 lakossal, mégis gazdag kulturális örökséggel. Kihnu szigetén pedig a nők az urak, vagy legalábbis az ősi hagyományok letéteményesei. De milyenek is ezek a kihnui nők?
2013 az örökség éve az észteknél, így idén különleges hangsúlyt kapnak a hagyományok és azok átörökítői. Az ünnepi év kapcsán sok szó esik arról, kik azok, akik fenntartják és továbbviszik a tradíciókat. Kihnu szigete esetében jól látható, milyen fontos szerepe van mindebben a nőknek. Kihnuról már korábban is volt szó a Rénhíreken, a poszt apropóját az az új kiadvány adja, amely a kihnui nők kultúramegtartó szerepére fókuszál. Ingrid Rüütel 2013-ban megjelent Naised Kihnu kultuuris (Nők a kihnui kultúrában) című könyve izgalmas és színvonalas tudományos munka egy nők által menedzselt kis közösségről.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kallervo Kinnunen)
Uralkodó nők
Ingrid Rüütel könyve sokéves kutatáson alapul, a kiadvány azonban nemcsak a szakmai közönség számára lehet érdekes olvasmány, ráadásul a könyvben említett interjúk, dalok és néprajzifilm-részletek a könyvhez csatolt DVD-n meg is tekinthetők, illetve hallgathatók. Rüütel történeti áttekintést is ad, kiemeli, miért volt a szigeten mindig kiemelkedő, irányító szerepük a nőknek. Az tekinthető az egyik legfontosabb tényezőnek, hogy a sziget lakossága hagyományosan tengerjárókból és halászokból állt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a férfiak nagyon ritkán voltak otthon. A mezőgazdasági munkák is a nőkre hárultak, ezért fontossá vált a nők összefogása is, hiszen együttműködve gyorsabban el lehetett végezni az egyes feladatokat. A nőknek amiatt is több idejük volt, hogy nem kellett minden nap a férfiak kedvét lesni, kiszolgálni őket. A háztartás és a gazdaság irányítása, a bevételek elosztása is a nők kezében volt. Érdekes, hogy ennek ellenére a sziget vezető pozícióit Észtország függetlenségének visszaállításáig (1991-ig) szinte végig férfiak uralták.
A szocializmus időszakában a nők „egyeduralma” megdőlt, ugyanis a szovjet diktatúra alatt nem lehetett folytatni a hagyományos tengerjáró, kereskedő életmódot, az immár szovjet felségvizeket szigorúan ellenőrizték, a férfiak kénytelenek voltak otthon maradni. A szárazföldre száműzött „tengeri medvék” aztán tétlenségre voltak kárhoztatva. A halászat továbbra is munkalehetőséget nyújtott, azonban a halászkolhozokban kevés ember munkája is elegendő volt, a halat ráadásul jó áron értékesítették. Pénzben nem volt tehát hiány, sok szabadidő is akadt, a vodka sem került sokba, és könnyen hozzá lehetett férni. Mindez rövid úton a férfiak tömeges alkoholizmusához vezetett. És hogyan élték meg mindezt a nők? A kihnui nők fel vannak készülve a viszontagságok elviselésére, mert tengerészek lányaként, feleségeként hamar hozzá kellett szokniuk a veszteségekhez, ahhoz, hogy a tenger egyik napról a másikra megfosztja őket a szeretteiktől, mindez megkeményítette őket; a kislányokat is a sorscsapások elviselésére és kitartásra nevelték. Egy átlagos kihnui nő mindennapjaiba beletartozik, hogy vezeti a háztartást és a gazdaságot, traktorral dolgozik, és a Kihnun népjárműnek számító oldalkocsis – vagyis inkább oldalládás – motorra ül.
(Forrás: Kihnu vald)
Híres kihnui asszonyok
Rüütel könyvében az általános női sors mellett kitér egyes nők történetére is, bemutatja életútjukat és a közösség érdekében végzett munkájukat. A zene és az énekes hagyományok természetesen Kihnu szigetén is elengedhetetlenül fontos részét képezik a tradicionális kultúrának. A férfiak tengerészdalai mellett a nők énekeshagyománya is jelentős. Az egyik leghíresebb kihnui asszony, a 85 éves Virve Köster, éppen énekestudásával és alkotói erejével vált híressé. Körülbelül négyszáz dalt írt már, hazájában mindmáig ő a legsikeresebb női előadó. Dalaiból jó néhány Észtország-szerte ismert lett, mivel olyan nagyobb észt zenekarok is felvették őket a repertoárjukba, mint a például a Kukerpillid. Az egyik leghíresebb Köster-dal a Mere pidu (Tengeri ünnep), amelyet a következő videón a szerző előadásában meg is hallgathatunk.
Virve Köster soha nem tanult zenét, a kottát nem is ismeri, dalainak szövege és dallama egyszerre születik. Énekei leginkább a kihnui élet eseményeit dolgozzák fel, sokszor énekel családjáról vagy saját életének történéseiről, ezzel folytatva a kihnui énekes hagyomány tipikus témaválasztását. (A kihnui népdalok közül a kihnui himnusznak is nevezett régi tengerészdal például az egyes évszakokban megszokott mezőgazdasági és halászati tevékenységeket énekli meg.)
A kihnuiak közül Virve Kösteren kívül több amatőr művész is kikerült már. Az egyik leghíresebb a naiv festő, Jaan Oad szintén autodidakta alkotó volt. Dolgozott hajószakácsként és építőmunkásként is, a második világháború alatt Kanadába menekült, ahol a kihnui történelem egyes korszakait igyekezett megfesteni. A Kadaka Mari kohtuprotsess (Kadaka Mari pere) című képén egy büszke kihnui nő bírósági tárgyalását mutatja be. Kadaka Marit azért fogták perbe, mert megfenyegette a földesurat, hogy megbabonázza a csordáját.
(Forrás: Jaan Oad / képeslap)
A szellemi örökség mellett a tárgyi kultúra is nagyon gazdag Kihnun, és ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kihnui kulturális tér felkerült az UNESCO kulturális örökségekről készült listájára. Kevés olyan hely van Európában, ahol az emberek a hétköznapokban még mindig népviseletben járnának. Kihnu szigetén a nők a hagyományos csíkos szoknyájukat viselik a mindennapi tevékenységekhez is, a nők feladata az, hogy a kislányuknak is elkészítsék ezt a körtnek nevezett piros csíkos szoknyát. Egy magára valamit is adó kihnui nőnek már a 19. században is 20 szoknyája kellett, hogy legyen. Ekkor azonban még általában egyszínűek voltak a szoknyák, a piros csíkozás a 19. század végén jött divatba, és eleinte csak ünnepnapokon hordták. A gyászolók ma is fekete vagy kék szoknyát viselnek, attól függően, mennyire állt közel hozzájuk az elhunyt. A férjes asszonyoknak pedig kötényt kell kötniük a szoknya elé.
A hagyományokhoz természetesen a nyelv is hozzátartozik. Az iskolában az első osztályosok kihnui nyelvjárásban íródott olvasókönyvből tanulhatnak, és az otthontól elszakadt szigetiek is hallgathatnak kihnui nyelvjárásban elmondott híreket a Vikerraadio honlapján. A műsorokat iskolások készítik, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy a hallgatóknak amatőr adásokat kell végigszenvedniük. A fiatalok nagyon ügyesen válogatják össze az interjúalanyokat, és a témák is mindig aktuálisak a kihnui közösség életében. Az adások az észt irodalmi nyelvet beszélők számára is követhetők, bár a szókincsbeli különbségek megnehezíthetik a megértést. Aki nemcsak a fülét szeretné próbára tenni, a Kihnui Kulturális Intézet honlapján a nyelvjárás írott változatával is megismerkedhet.
Kihnuval kapcsolatban még számos érdekes információ olvasható az Észtország útikönyvben, többek között megtudhatjuk, hogy a lakosság ortodox vallású (1860-ban tértek át az evangélikus hitről), és hogy a fókavadászat is fontos tevékenység volt a régi időkben. A tenger szennyezettsége miatt megcsappant fókaállomány vadászatát betiltották az 1980-as években, de az észt kormány most fontolgatja, hogy az őslakos kihnuiaknak újra megadják az engedélyt a fóka vadászatára. Ez azért lenne fontos a szigetlakóknak, mert a kihnui konyha ínyencségei közé tartozik a karvakala (szőrös hal), vagyis a fóka is.
(Forrás: Wikimedia Commons / Yummifruitbat)
Május 18-ig még megtekinthető a budapesti Néprajzi Múzeumban a nagyobb észt szigetek világát bemutató kiállítás, amelyen azt is megfigyelhetjük, mennyiben más a nagyobb alapterületű Saaremaa vagy Hiiumaa sziget élete, mint a zárt közösséget alkotó kihnui lakosoké.