0:05
Főoldal | Rénhírek

Visszatér a kézírás?

A számítástechnika fejlődésének köszönhetően a kézírás szerepe egyre visszaszorult. Az érintőképernyőnek köszönhetően a helyzet változhat.

nyest.hu | 2012. augusztus 7.

Ahogy a számítógép egyre nagyobb szerepet kapott életünkben, fő íróeszközünk a toll és a ceruza helyett egyre inkább a billentyűzet lett. Annyira, hogy ma már a gépelés iskolai tantárggyá válhat, mivel mindenki számára szükséges képesség. Azonban a technológia fejlődésével megjelentek az érintőképernyők, melyek lehetővé teszik, hogy a hagyományos módon, kézírással is rögzítsünk adatokat.

A kézírás értelmezése, elolvasása azonban gyakran az ember számára sem könnyű feladat, hát még a számítógépnek. A kézírás-felismerő programoknak még jócskán van terük a fejlődésre. A fejlesztők persze elsősorban a használhatóságot, és nem a problémákat hangsúlyozzák. A Google például így reklámozza új kézírás-felismerő szoftverét, a Handwrite-ot ([hendrájt], azaz „kézírás’):

Amint az a videóban is látszik, a felismerő elsősorban mobiltelefonokra készült, de használható táblagépeken és egyéb eszközökön is. De valóban használható? A Kereső Világ című blog tesztje szerint valóban nagyon jól működik, amíg csak az angol ábécé betűit használjuk – a magyar ékezetes betűk viszont kifognak rajta. Hasonlóan kétarcú a tapasztalat a japán karakterekkel kapcsolatban: a katakana szótagjeleit könnyen felismeri, de kínai jelekre hasonlító kandzsival már nehezen birkózik meg.

Szerencsére a kézírás-felismerő szoftverek képesek tanulni: minél több magyar felhasználó fogja használni a rendszert, annál biztosabb lesz a magyar ékezetes betűk felismerése. Persze ehhez az is szükséges, hogy a elhasználók engedélyezzék az ehhez szükséges adataik feldolgozását.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!