0:05
Főoldal | Rénhírek
Magyarok a középmezőnyben

Veszélyes a szex érettségi nélkül

Egy nemzetközi kutatás magyar vonatkozású eredményei szerint a szexuális életüket tekintve veszélyeztetettebbek az érettségit nem adó intézmények tanulói, mint az érettségit szerző diákok – mondta Költő András, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet (OGYEI) pszichológusa csütörtökön, a felmérést ismertető budapesti sajtótájékoztatón.

MTI | 2011. november 26.

Mint kifejtette: a szakmunkás- és szakiskolai tanulók előbb kezdik a szexuális életet, és jóval kisebb arányban használnak óvszert. Míg a fiúk között majdnem háromszoros, a lányok között több mint négyszeres az egyáltalán nem védekezők aránya a gimnazistákhoz és szakközépiskolásokhoz képest – tette hozzá Költő András.

A 11-18 évesek körében végzett nemzetközi felmérés szerint a magyar fiatalok szexuális magatartás tekintetében a középmezőnyben vannak. Ugyanezen kutatásban többek között vizsgálták a fiatalok mentális hangulatát is, és depresszió tekintetében nem állunk jól, emellett több fiatal felelte, hogy gondolkozott már az öngyilkosságon – hívta fel a figyelmet a pszichológus.

Mint kifejtette: a megkérdezett fiatalok közül a fiúk 19, míg a lányok csaknem 26 százalékánál valószínűsíthető a depresszív hangulat. Az adatfelvételt megelőző hónapban alvászavar vagy idegesség miatt a tanulók 7-8 százaléka gyógyszert is használt. Ezzel együtt a fiúk körében általában nagyobb az élettel való elégedettség aránya, de az életkor előrehaladtával ez az arány fokozatosan romlik. Mint Költő András fogalmazott:egyre jobban hat rájuk a mai társadalmat amúgy is jellemző értékvesztés és rossz hangulat.

Németh Ágnes, a magyarországi kutatás vezetője elmondta: a négyévenkénti kutatásban – amelyben Magyarország  a 80-es évek óta részt vesz – 2010-ben több mint nyolcezer diákot kérdeztek meg. A kutatás anonim, önkitöltős kérdőívek alapján, a gyermek és a szülők beleegyezésével készült.

Mint kiemelte: a felmérésben többek között a serdülők mentális egészségét, életmódját, szubjektív jóllétét, háttérkörülményeiket, szociális helyzetüket, kortársi kapcsolataikat, továbbá kövessék hogyan alakul a serdülők magatartása, egészségfejlesztésük mennyire eredményes.

Németh Ágnes többek között arról is beszélt, hogy csupán minden negyedik fiatal fogyaszt naponta zöldséget, illetve minden harmadik gyümölcsöt. Ezen felül a serdülők mintegy harmada soha nem reggelizik. Az eredmények alapján a serdülők nagyjából 15 százaléka elhízott vagy túlsúlyos – mondta a pszichológus, de hozzátette: az adatok saját bevalláson alapulnak, így becsléseik szerint a túlsúlyosak aránya a valóságban magasabb.

Mint kifejtette, a fiúk körében jóval több a túlsúlyos, az alultápláltság viszont a lányoknál jellemzőbb. Ennek kapcsán azt is elmondta, hogy a normál testalkatú lányok között is sokan vallottak túlsúlyosnak magukat. A magyar serdülők mintegy negyven százaléka vallotta azt, hogy szeretne fogyni, húsz százalékuk pedig tesz is valamit ennek érdekében.

Örkényi Ágota pszichológus az mondta: az általános iskolások körében csökkent az alkohol, illetve a tiltott szerek kipróbálása, összességében pedig a középmezőnyben vagyunk. A kutatás szerint a 11. osztályosok több mint háromnegyede kipróbálta már a cigarettát, és tízből kilenc fogyasztott már alkoholt. A 9. osztályosok harmada kipróbált már valamilyen tiltott szert – tette hozzá Örkényi Ágota.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!