0:05
Főoldal | Rénhírek

Uniós témájú vitaverseny indult

Szóval?! címmel országos vitaversenyt szervez középiskolásoknak az Európai Bizottság, az Európai Parlament (EP) és a magyar Külügyminisztérium.

OS | 2011. január 17.

„Van hova fejlődnünk a vitázásban" – mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten a verseny sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett arra, hogy a kommunizmus ideje alatt tilos volt bármit is vitatni, ez az időszak „elsorvasztotta az igényünket arra, hogy megvitassuk a dolgokat".

A közös uniós álláspont eléréséhez is vitázni kell – húzta alá, hozzátéve: az álláspont megvédése, az érvrendszer felépítése mindenképpen jó dolog.

Szavai szerint az uniós elnökségnek nemcsak arról kell szólnia, hogy az EU vezetői Magyarországra jönnek és „okosakat mondanak", hanem úgy kell előrébb vinni a közös európai ügyeket, hogy abból a polgárok is minél többet érzékeljenek.

Szűcs Tamás, a bizottság magyarországi képviseletének vezetője kifejtette, hogy a testület, az EP és a tagállamok közösen készítenek kommunikációs munkaprogramokat, amelyeket mindig az adott országhoz igazítanak. A fő cél az érdeklődés felkeltése az EU iránt, és annak bizonyítása, hogy az unió mindenki életére hatással van – közölte.

A program része a vitaverseny, amelybe igyekeznek bevonni a hátrányos helyzetű régiókat és a szakközépiskolákat is – fejtette ki. Megítélése szerint a verseny révén „emelkedhet a vitakultúra szintje" Magyarországon.

A Szóval?! vitaverseny országos tanulmányi vetélkedő, amelyben középiskolás csapatok vehetnek részt. Jelenleg a verseny előválogatása zajlik, márciusban kezdődnek a regionális fordulók, amelyeket áprilisban az országos döntő követ. Az egyes fordulókhoz különböző, az EU-hoz kapcsolódó vitatémákat kapnak a versenyzők. A csapatok a verseny honlapján (www.szoval.eu) jelentkezhetnek.

Az eseményt több program kíséri, így például a Disputa-rap-szódia szövegíró verseny, amely februárban indul a kulturális vitázásról. Ennek védnöke Busa Pista rapper lesz.

A Szóval?! az Európai Bizottság, az EP és a Külügyminisztérium kezdeményezésére és finanszírozásában valósul meg. A program előzménye egy, az észak- és dél-alföldi régióban tavaly megrendezett sikeres vetélkedő.

 

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!