Újabb okok, amiért ott kéne hagyni végre a Facebookot
Depresszió, nárcizmus, lehallgatás, bűncselekmények. Csak néhány veszély, ami a Facebook-felhasználókra leselkedik. Menjünk vagy maradjunk? Az örök kérdést újból feltesszük.
Nem megy olyan jól mostanában a Facebooknak, ami a felhasználók megtartását illeti. Nem olyan rég egy felmérésből kiderült, hogy a tinédzserek egyre inkább kínosnak tartják a Facebookozást, és tavaly októberben a cég is beismerte, hogy a fiatalok naponta egyre kevesebb időt töltenek el az oldalon. 2013-ban megszámlálhatatlanul sok cikk jelent meg a közösségi oldalról, a legtöbbjük a használat káros hatásait taglalta. Depresszió, nárcizmus, elszigeteltség, íme még néhány ok a menekülésre.
1. A szövegelés már senkit sem érdekel
Az unalmas állapotfrissítéseket olvasgatni más senkinek sincs ideje, az internet népe fotókat akar látni. Erre pedig ott van például az Instagram. A Facebookon lehet képeket posztolni, csetelni, bölcsességeket idézni, mindezt egyidőben. Úgy tűnik, hogy ez ma már sokkal inkább hátrány, mintsem előny. A Time tinédzserek körében végzett felmérése rávilágított, hogy manapság jobban szeretik a specifikusabb közösségi oldalakat, amelyek egy tevékenységre korlátozódnak.
(Forrás: dailymail.co.uk)
2. Tényleg nincs privát szféra?
Az utóbbi idők tapasztalatai azt mutatják, hogy titkaink a Facebookon tényleg nincsenek biztonságban. Érthető okokból még ma is vannak olyan emberek, akik nem örülnek neki, hogy mások rákereshetnek a nevükre. Márpedig újabban nem lehet beállítani, hogy a keresőben rejtve maradjunk a nemkívánatos idegenek, féltékeny exek és potenciális munkaadók elől. Manapság a legjobb mód arra, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy egy bizonyos személy nem láthatja az aktivitásunkat az, hogy blokkoljuk őt.
3. A család figyel
Nincs többé dicsekvés a csapatós partival, ha anya vagy apa ismerősünk. Sőt, ha már a szkennert is tudják használni, akkor vagyunk csak bajban igazán: jönnek a csecsemőkori fotók.
És ha van szörnyűbb dolog annál, hogy az Instagram-fotónk nem kapott egy lájkot sem, az bizonyára az, hogy az a kínos fotó, amit az anyukánk feltöltött a Facebookra, aratja a lájkokat. A kommentekről meg ne is beszéljünk.
4. A Facebook is figyel. És tud arról is, amit nem posztolunk
Milyen szerencse, hogy nem küldte el azt a kis meggondolatlan állapotfrissítést a tegnapi hasmenésről, ugye? Így most titokban maradt. Vagy mégsem. Decemberben a Facebook publikált egy tanulmányt amelyhez elkezdték gyűjteni a beírt, de nem publikált állapotfrissítéseket, hogy megértsék, miért cenzúrázzák a felhasználók saját magukat.
5. És összetöri a szívünket
A közösségi média előtti időkben megeshetett, hogy szakítottunk valakivel és többet nem beszéltünk egymással. Relatíve könnyebb volt továbblépni így (már akkor, ha nem voltunk rákényszerítve, hogy nap mint nap lássuk a másikat), de a lehetőség, hogy hozzáférünk a másik Facebook-falához és ott látjuk, hogy mi történik vele, állítólag könnyen mániás viselkedésre késztethet bennünket.
Forrás
Huffington Post: 11 Reasons You Should Quit Facebook in 2014
@lara: a profiloldalon, amiről „kizártad magad”, a jobb felső kis fogaskerékre kattintva előjön egy menü. ott tudod „jelenteni” (nálam angolra van állítva: Report/block), és a kattintható lehetőségek közt van olyan, hogy ez az én régi profilom, szeretném letiltani (angolul: „This is my old Profile...”)
hajrá!
@Sultanus Constantinus:
Köszönöm a válaszodat! Ha lesz türelmem, majd újra nekiveselkedem, hátha sikerül.....üdv
@lara: Nekem is volt ilyen problémám néhány éve, akkor még létezett egy support(kukac)facebook.com e-mail cím, amit feltehetően emberek kezeltek (bár mindig valamilyen sablonszerű üzenet jött vissza). Utána pár év múlva probáltam erre írni megint valamilyen kérdéssel, és már visszajött a hibaüzenet, hogy a cím nem létezik. Az ilyen oldalakkal általában valamelyik apróbetűs részben elrejtett e-mail címen lehet csak felvenni a kapcsolatot (vagy a felhasználási feltélek vagy a jogi nyilatkozatban szokott lenni), ott érdemes utánanézni. Minden hasonló közösségi oldalon vannak támogatási fórumok is, ahol a felhasználók, fejlesztők elvileg segítenek egymásnak, csak az a gond, hogy nem nagyon szoktak válaszolni a kérdésekre.
De egyébként ez az elzárkózás a közönség elől, amit említesz, nem csak a Facebookra igaz, hanem minden nagyobb amerikai cégnél általános gyakorlat, hogy egyszerűen lehetetlen élő emberrel felvenni a kapcsolatot a cég képviseletében elektronikus úton. Legfeljebb telefonszám van és cím.
Olvasom, és közben segítséget is kérnék, akár a privát címem megadásával. Egyetértek, és sokadjára vagyok felfüggesztve. Tartalom nélküli magamutogatás, dicsekvés, ami a másikból depressziót vált ki, mert nem tudja felvenni a versenyt. Valójában, emberi értéket nem ápol. Magára marad, aki magányos, csak az idegesítő lájkolások mennek. Kutakodás, hogy néz ki a másik, hol volt nyaralni, mennyire happy az élete. Álságos, hazug világ, de sajnos, a való! világ sem áll ettől távol.
Segítség kéne. A face mindent tud, de segíteni, azt nem hajlandó. Nincs is ember számára elérhetősége. Sajnos, van halott lapom, nem tudom, mi okból,de így sikerült, és nem tudok már belépni. Kódokat kértem, kaptam, de azzal sem sikerült. Magyarul, nem elég, hogy létezem, van egy felfüggesztett, és van egy, amibe nem tudok soha többé belépni, de mások számára látható vagyok. Kettő van belőlem. Mi a teendő? Fura. Van, akik fel tudnak törni oldalakat. Én még a sajátomat sem tudom. és a face, nem segít. Mi ez a face??? Egy megfoghatatlan mindenben ott levő, levakarhatatlan pióca, aki leszív, de nem ad semmit. Tolakodó, nem kezelhető, illetve csak úgy, hogy neki nyereséges legyen. Az ember, az egyén, az érték, elveszik. Segítsen, aki tud, a módját ugyan nem tudom. Itt tettem közzé a gondom, egyúttal a véleményem.
@kat: Igen, pontosan erről van szó. És ezt a statisztikák is igazolják: volt pl. olyan, hogy megosztottam egy linket a Facebook-oldalamon egy másik oldalról, aminek nevezetesen szintén én vagyok az adminisztrátora. A Facebook-megosztást hozzávetőlegesen 600-an látták és 30-an lájkolták (nem biztos, hogy pontos adatok, de a nagyságrend szemléltetéséhez jó). Ezután megnéztem a megosztott oldal statisztikáját: még 15 látogató sem jött összesen a Facebookról. Aki viszont nem lát a kulisszák mögé, az azt hiheti, hogy hú, de népszerű lehet ez az oldal, ha ennyien lájkolják stb. stb. A statisztika persze csak kattintásokat képes számolni, azt nem, hogy aki rákattintott a linkre, el is olvasta-e a megosztott tartalmat (vagy csak rákattintott és továbbment), tehát még azt is megkockáztatom, hogy még abból a 15 emberből is kb. 5-en foglalkoztak érdemben is a megosztott tartalommal.
Kifejezetten passzív használója vagyok a facebooknak, valamikor pár kép miatt regisztráltam, azóta néha csak beleolvasok. Környezetemben munkahelyemen mindenki használja, én jókat mosolygok szitukon. Pl. szobába beront valaki: olvastad? most osztottam meg. Válasz: nem olvastam de már "lájkoltam". Azt hiszem itt veszítette el a közösségi oldal a presztzsét. Mikor is nem egy jó cikknek, jó képnek szól a tetszésnyilvánítás, hanem barátnőnek, kolláganőnek, ismerősnek. Függetlenül attól mit is kívánt megosztani. Ha te megosztod, én lájkolom, ugyanakkor elvárom, hogy te is nyomj a gombra, ha én valamit posztolok. Könyörgöm, kinőttünk az ovis korból. Vagy talán mégse? És jöhet a ki ki mellett ülhet probléma:)
@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Természetesen nem kell, ez csak a rendszer életképtelenségére volt egy hasonlat. Elvileg, ha működne, akkor ugye az lenne a célja (a szomszédok alatt értsd a barátokat, ismerősöket), hogy azok válnak egymás ismerősévé, akiket feltehetően érdekel, hogy a másik mit csinál, mi a véleménye, mit kedvel stb. Ehhez képest a valóság az, hogy mindenki mindenkit bejelöl, lesz 500 ismerőse, aztán egyiket sem érdekli, hogy mit csinál a másik. Innentől kezdve a rendszer halott.
@Sultanus Constantinus: Én már ott elakadtam, hogy miért kéne tudatnom a szomszéddal, hogy milyen zenét szeretek?
Egy remek hasonlat, ami nemrég jutott eszembe: ha pl. azt akarnám, hogy a szomszédaim megismerjék, milyen zenét szeretek, valószínűleg előbb elérném a célomat, ha betenném a CD-t teljes hangerővel, mintha megosztanám a Facebookon. :)
@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Ideális esetben nem lenne rossz, ha arra használnák, amire kitalálták, nevezetesen:
1. ha az embereket valóban érdekelné, hogy mi történik az ismerőseivel, mit szeretnek csinálni stb. (de nem érdekli),
2. ha valóban kapcsolattartásra, azaz kétoldalú kommunikációra használnák (ami pedig az előző pontból adódóan nem működik).
Ez az egész közösségizés egy szutyok. Sosem értettem mire jó.
"1. A szövegelés már senkit sem érdekel"
Ezzel teljesen egyetértek (annyival kiegészíteném, hogy tapasztalataim szerint már más sem igazán, leginkább a megosztott cikkek és videók nem érdekelnek senkit).
"2. Tényleg nincs privát szféra?"
Erre és a többi pontra csak azt tudom mondani, hogy amikor valaki regisztrál a Facebookra, elvileg a körülmények tudatában teszi. Nem lehet letiltani a név szerinti keresést? Megoldás: nem a valódi nevemen regisztrálok és olyan e-mail címmel, amit senkinek sem adtam meg. Esély nem lesz rá, hogy megtalálnak, ha pedig én akarok kapcsolatba lépni valakivel, akkor üzenetben megírom neki, hogy ki vagyok és honnan ismerjük egymást.
"4. A Facebook is figyel. És tud arról is, amit nem posztolunk"
Megoldás: nem teszek ki olyat magamról vagy másról, amit egyébként személyesen sem vállalnék nyilvánosan.
A közösségi oldalakkal az a legnagyobb probléma, hogy mára teljesen elfajultak. Senki sem arra használja már őket, amire eredetileg kitalálták. Én már rég otthagytam az iWiW-et is és a Twittert is, a Facebook-fiókomat meg kizárólag az oldalam miatt tartom fenn (annak sincs túl sok jövője, csak úgy vagyok már vele, hogy nem teszem tönkre, amit eddig felépítettem).