Bort, búzát, borjút
A török jövevényszavak nagy része nem a 150 éves török megszállás alatt került a magyarba, mint sokan hiszik, hanem még a honfoglalás előtt. Vagy mégsem?
A török–magyar kapcsolatok igencsak régtől számíthatók, jóval a török büfék és egyéb barátságos vendéglátóhelyek előtti időkben kezdődtek. Nem is voltak mindig barátságosak – gondoljunk csak az oszmán-török megszállás idejére, vagy még korábbra, a kunok betelepülése körüli konfliktusokra. A legkorábbi kapcsolatok homályos időszakába nyelvi, történeti és régészeti adatok segítségével pillanthatunk be.
Török hatás a magyar nyelvben
A magyar nyelvet és kultúrát több hullámban érte török hatás. Ezek a hullámok elég jól datálhatók és adatolhatók. A legjelentősebb nyelvi hatást a honfoglalás előtti török kapcsolatok gyakorolták a magyar nyelvre. Több mint kétszáz török jövevényszavunk származik ebből az időből. Ennek a nyelvi kapcsolatnak a történeti hátterét vizsgáljuk most.
A korabeli krónikák és egyéb forrásművek a magyarokat a türkökhöz (törökökhöz) sorolják és pusztai lovasnépként jellemzik. A magyarságnak ezt a jellemzését alátámasztják a régészeti leletek is: őseink vezető rétege lovon járó, állattartással foglalkozó népesség volt. Erre az életmódra utalnak régi török jövevényszavaink is. De a korai török átvételek között a földművelés több ágára – ekés gabonatermelés, kertkultúra, szőlőművelés – utaló szavak is találhatók.
Lássuk, melyek ezek:
Állattartás: barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz
Földművelés
Ekés gabonatermelés: arat, búza, árpa, őröl, ocsú, kölyű, eke, sarló, tarló
Kertkultúra: borsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió
Szőlőművelés: szőlő, bor, seprő, csiger
A korai török jövevényszavak között olyanok is találhatók, amelyek kereskedelmi tevékenységre utalnak, illetve egy fejlett, differenciálódott társadalom képét tükrözik.
Kereskedelem: bársony, gyöngy, bors, tár, szatócs
Központilag szervezett és irányított társadalom: gyula, kündü, karcha, sereg, tábor, bilincs, törvény, tanú
A magyar nyelv régi török jövevényszavai kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak: általuk képet alkothatunk e kor életmódjáról, mindennapjairól. Finnugor eredetű szavaink egy korábbi társadalmi-gazdasági szint, a halászó-vadászó-gyűjtögető életmód tükrei.
Vadászat: ideg (’íjhúr’), nyíl, lő, nyúl, ravasz (’róka’)
Halászat: háló, folyó, hal
Gyűjtögetés: méz, bogyó, mony (’tojás’)
Finnugor és régi török szavaink vázlatos összehasonlítása világosan mutatja, hogy a török hatás későbbi, másodlagos. A török szavak jóval fejlettebb életmódra és kultúrára utalnak, mint finnugor szavaink. Ugyanakkor egy másik tanulság is kínálkozik: a honfoglalás előtti magyar–török kapcsolatok a magyarság számára rendkívüli jelentőséggel bírtak, általuk egy fejlettebb életmóddal ismerkedtek meg, és társadalmuk is a szervezettség magasabb fokára lépett. Hol történhetett ez?
A helyszín azonosítása
Történeti és régészeti adatok szerint a magyarság valamikor a Volga és a Káma találkozásának vidékén, valamint attól keletebbre, a mai Baskír és Tatár Köztársaság területén élhetett. Itt találkozott és beszélgetett a keleti magyarokkal Julianus az 1230-as években, és e területről ismert egy ősmagyar temető, a Bolsije Tigani nevű település közeléből, igen közel a Volga és a Káma összefolyásához. A baskír–magyar kapcsolatok halvány nyomaként említhető még, hogy a magyarok némely muszlim történeti forrásban baskír néven szerepelnek.
Erről a vidékről ismertek a volgai bolgárok régészeti emlékei is. Ez a csoport a 8-9. században jelent meg ezen a területen. Valószínűleg a kazár fennhatóság elől vándoroltak ide. A volgai bolgár temetők feltárása során a régészek több etnikum egymás mellett élésére következtettek: egy-egy temetőn belül különböző rítus szerint, különböző mellékletekkel ellátott emberek sírjait tárták fel. Megfigyelhető volt a helyi finnugor és a jövevény bolgár népesség keveredése. Egyébként a történeti források is a volgai bolgárok több csoportját nevezik meg.
(Forrás: Wikimedia commons)
A honfoglaló magyarság régészeti emlékeihez leginkább a volgai bolgár emlékek hasonlítanak. E kultúrkörben gyakori a részleges lovas temetkezés, a sírok nyugati tájolása, a leletek közül párhuzamként említhetők az ívelt talpú kengyelek, a levél alakú nyílcsúcsok, az áttört korongok, a tarsolyveretek és az ötvösmunkákon a palmettás díszítőmotívumok jelenléte.
A török–magyar kapcsolatok színteréül mégsem ezt a területet veszi figyelembe a magyar őstörténet-kutatás. Ennek kronológiai okai vannak. Ez a kapcsolat 2-300 évig állhatott fenn a kutatók szerint. Akkor pedig azt kell feltételeznünk, hogy a magyarság a Volga–Káma vidékről igen gyorsan, mondhatni lóhalálában vágtatott a Kárpát-medencéig, hogy 895-ben már Vereckénél, illetve az Al-Dunánál elérje mai lakóterülete határát, ahogy arról a történeti források megemlékeznek.
A kutatók többsége ezért mindig is arra gondolt, hogy az ősmagyarok legkésőbb a 7-8. században elhagyták baskíriai lakóhelyüket, és valahol a Don folyó mellékén éltek huzamosabb ideig, a Kazár Birodalom alattvalóiként. E folyó nevét őrizték meg egyes magyar krónikák is (Dentümogyeria). Korabeli források pedig arról írnak, hogy a magyarok a kazárok alattvalói. Ezért kíséri nagy érdeklődés Magyarországon immár száz éve a szaltovói régészeti kultúra emlékeinek feltárását. Ez a sokszínű kultúra a Kazár Birodalomhoz köthető. A török nyelvű kazárok és az iráni nyelvet beszélő alánok az arab támadások elől elhagyták a Kaukázus északi lejtőit, és a Don folyó mellékén szervezték meg birodalmukat. Az alánok a Don felsőbb folyásvidékén telepedtek meg, a doni bolgároktól északra, míg a kazárok a Volga biztonságos deltájában építették fel fővárosukat, Itilt. A birodalom gazdasági forrásait a doni bolgárok fejlett mezőgazdasága, valamint a virágzó kereskedelem szolgáltatta. A magyar őstörténészek közül többen úgy vélik, hogy a szaltovói kultúra doni bolgár csoportja adhatta át gazdálkodási tapasztalatait, s vele együtt gazdálkodásának szókincsét is a vándorló magyarságnak. Az Archaeológiai Értesítő lapjain doni bolgár régészeti leleteket mutattak be, a leletek alá írva a tárgyak török eredetű magyar nevét.
A szaltovói kultúra folyamatos feltárásai azonban a mai napig nem hozták felszínre egy magyar etnikai csoport emlékeit. A kultúrára jellemző egyes tárgyak: munkaeszközök és fegyverek, valamint a szaltovói falvak képe kétségtelenül az ősmagyar régészeti leletekkel, az ősmagyarok életmódjával állíthatók párhuzamba, de az újabb ásatások nyomán egyre inkább elkülöníthető csoportok között még mindig nem látszik az ősmagyar népesség.
Az elmúlt évtizedekben, összefüggésben a kettős honfoglalás elméletével, vizsgálják azt a lehetőséget is, hogy a török–magyar kulturális kapcsolatok színtere a Kárpát-medence volt. A magyarság 895 előtti Kárpát-medencei jelenléte azonban nem bizonyítható. Nagyon különböző volt az avarok és a honfoglaló magyarok anyagi kultúrája is. A honfoglalás előtti Kárpát-medencei népesség azonban jelentős szerepet játszott az Árpád-kori magyarság kialakulásában. A helyi népesség továbbélése antropológiai módszerekkel igazolható. Ez ráirányítja a figyelmet arra, hogy a török–magyar kapcsolatokat nemcsak úgy képzelhetjük el, hogy a magyarok 2-300 évig a törökök mellett élvén eltanultak ezt-azt, hanem oly módon is, hogy a magyarság magába olvasztott valamilyen török csoportot. Ezáltal a török nyelvi hatás úgy érkezett folyamatosan a magyar nyelvbe, hogy közben külső kapcsolat a magyarok és a törökök között már nem volt. Ez is elképzelhető. Na de melyik török népesség taníthatta meg a magyarokat az állattartás és földművelés legkorszerűbb módszereire, melyik török népesség indította el őseinket a néppé szerveződés útján?
Török jövevényszavaink eredete
Régi török jövevényszavainkról Budenz József és Vámbéry Ármin vitája óta tudjuk, hogy csuvasos jellegűek, vagyis valamelyik bolgár-török nyelvből származnak. Biztos tudásunk az elmúlt évtizedekben azonban megrendült. Nem mindegyik régi török átvétel bolgár-török, vannak köztük más török nyelvekből (az ún. köztörök csoportból) származók is. Ligeti Lajos pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes régi török jövevényszavaink szótagonként más-más – köztörök vagy bolgár-török – jellegzetességet mutatnak. Ez arra utal, hogy a magyar honfoglalás előtti fél évezredben a török nyelvek még nem váltak két csoportra (bolgár-török és köztörök), hanem számtalan átmeneti nyelv vagy nyelvjárás is létezhetett.
(Forrás: Wikimedia commons)
Áttekintésünk lezárásaként próbáljuk összegyűjteni, hogy mely török népekkel érintkezhetett az ősmagyarság vándorútja során. A Volga–Káma mellékén ma a csuvasok élnek. Nyelvük az egyetlen ma létező bolgár-török nyelv. De ott vannak szomszédságukban a tatárok, tőlük keletre pedig a baskírok. Mindkét nyelv a köztörök csoportba tartozik, de a tatárok már az után érkeztek erre a területre, hogy a magyarok elvándoroltak onnan. A kazár fennhatóság alatt megint csak többféle török nyelvet beszélő népességgel kerültek kapcsolatba őseink. A kazárok nyelvét egyesek a köztörök, mások a bolgár-török csoportba sorolják. A doni bolgárok féken tartására a kazárok közép-ázsiai eredetű (köz)török fegyvereseket alkalmaztak. Erre történeti és régészeti források is utalnak. A Kárpát-medencébe betelepült avarok is vegyes népességet alkottak. Elegendő nyelvemlék hiányában nyelvük nem osztályozható. A történeti források szerint több alkalommal is bolgár-török csoportok érkeztek az 568-ban betelepült avarok közé.
Régi török jövevényszavaink egységes gazdálkodási rend átvételére utalnak. Logikusnak tűnik feltételezni, hogy a szavak egy népességtől, egy időben érkeztek. Nehéz ugyanis elképzelnünk, hogy nem egy néptől és nem egy nyelvből ered az eke és a sarló, a szőlő és a bor – a példákat még lehetne idézni. Ugyanakkor az átvett török szavak nyelvi sokszínűségre utalnak, az ősmagyarok vándorlásuk során folyamatosan különböző kultúrájú és nyelvű török népek közelében élhettek. Optimizmusunkat azonban ne veszítsük el: pár száz év múlva bizonyosan tisztábban látunk a régi török–magyar kapcsolatok kérdésében is.
A szerzőhöz a Rénhírek oldalán lehet kérdésekkel fordulni.