0:05
Főoldal | Rénhírek

Tizenhét éves magyar veheti át fordítói díját Brüsszelben

Egy tizenhét éves magyar lány is kiutazhat Brüsszelbe a Juvenes Translatores, tehát a Fiatal Fordítók néven indított uniós verseny díjátadójára, melyet április 6. és 8. között tartanak meg.

Edupress | 2011. február 9.

Az 1993-ban születettek számára meghirdetett fordítóversenyre minden uniós országból annyi iskola nevezhetett, ahányan képviselik az adott nemzetet az Európai Parlamentben, így Magyarországról 22 intézmény. Czenthe Anna három napot tölthet Belgium fővárosában, mivel a száz magyar induló közül az ő munkáját tartották a legjobbnak. Országonként egy fiatalt díjaznak.

Czenthe Anna versenyfeladata a múlt év november 23-án készült el, ezen a napon kellett a tanulóknak a saját intézményük falai között egy, az általuk választott idegen nyelven kapott szöveget anyanyelvükre fordítaniuk. A verseny szigorú szabályok szerint zajlott, minden ország az Európai Parlamentbe delegált képviselői számával azonos iskolát sorsolhatott ki, hazánkban így 22 középiskola tanulói vehettek részt a programon. A kiválasztott intézmények legfeljebb öt főt nevezhettek. Magyarországon száz, az unióban összesen háromezer diák készítette el fordítását. A tanulók két órán keresztül dolgozhattak. Egyoldalnyi, az egyetemisták külföldi tanulási lehetőségeiről, motivációiról szóló szöveget kellett átírniuk egy idegen nyelvről az anyanyelvükre.

Hazánkból Czenthe Annát, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákját tartották a legkiválóbb fordítónak, aki így április 6. és 8. között egy brüsszeli utazáson vehet részt két kísérőjével. A Juvenes Translatores-emléktárgyat április 7-én az Európai Bizottság ülésének keretében adják át, ahol a tagországok győztes fordítói Rytis Martikonistól, a fordítási főigazgatóság vezetőjétől vehetik át díjukat. Másnap a versenyzők és tanáraik együtt látogatják meg a brüsszeli központi fordítóirodát.

„A brüsszeli utazást már nagyon várom, találkozhatok a többi 26 tagállam győzteseivel, néhánnyal, a máltaival, az olasszal és a némettel már fel is vettem a kapcsolatot" – mondta Czenthe Anna, aki bár Németországban született, de mindkét szülője magyar, és mivel már másfél éves kora óta Magyarországon él, valójában a német nyelvet itthon sajátította el. Többször töltött egy vagy több hetet német nyelvterületen, például egy ifjúsági szállóban való munka során: ekkor szerette meg a német nyelvet igazán.

„A fordítás során a legnehezebb azoknak a kifejezéseknek a fordítása volt, amelyek nem léteznek a magyar nyelvben. Ezeken sokat kell gondolkozni, hogy megtaláljam magyarul is a legtökéletesebb kifejezést. Apukámtól örököltem a precizitást, ezt a fordításban is komolyan vettem, próbáltam minél pontosabban fogalmazni, egyszerre figyelembe véve, hogy közöljem az eredeti szöveget, mégis az magyarul olvasva is egységes, folyékony legyen. Ezért nagyon fontos, hogy a fordításhoz magyarul is jól kell tudni, sokat kell olvasni" – tanácsolja a hazai nyertes. A verseny nemcsak sikerélményt és egy brüsszeli utat adott neki, hanem a pályaválasztásban is hatással volt rá, a Képzőművészeti Egyetem után ugyanis a germanisztika szak iránt érdeklődik a leginkább.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!