0:05
Főoldal | Rénhírek

Színházpedagógiai projekt Egerben

Színházpedagógiai programot indít tizenhat intézmény mintegy 500 tanulójának bevonásával, Játsszunk színházat címmel az egri Gárdonyi Géza Színház az Új Széchenyi Terv támogatásával – tájékoztatta az MTI-t az intézmény sajtóreferense.

MTI | 2012. október 31.

A teátrum 26 millió forintot nyert az egy éven át futó projekt megvalósítására a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében – közölte Pilisy Csenge. A programnak az a célja, hogy a legkisebbektől az érettségiző fiatalokig, valamennyi korosztállyal megszerettessék a színházat – tette hozzá.

Mint elmondta: a diákokkal a Gergők és Vicuskák, a Csongorok és Tündék, valamint Az ember tragédiája című drámajátékok segítségével ismertetik meg a színjátszást. Ugyanakkor művészeti táborokat és táncszakkör-sorozatot is szerveznek. A tanév végén pedig középiskolás csoportok adják elő Az ember tragédiájának mind a 15 színét.

Partnerintézményként a Babszem Jankó Gyermekszínház Próba szerencse címmel az óvodásoknak és kisiskolásoknak rendez játszóházi foglalkozásokat, dramatikus játékokat – ismertette a programot a sajtóreferens.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!