Színesen a sokszínű magyar nyelvről
Van önnek középiskolás gyereke? Tudja ön, milyen nyelvtankönyvből tanul? Az állam egy darabig mindent megtett, hogy ne a Mozaik kiadó „Sokszínű magyar nyelv”-e legyen az, de immár elhárultak az adminisztratív akadályok. Lehet, hogy érdemes váltani.
A tankönyvellátás központosításakor a Mozaik kiadó könyveinek nagy részét levették a központi tankönyvellátón keresztül rendelhető tankönyvek listájáról, csak közvetlenül a kiadón keresztül lehetett megrendelni: a szaktanár kénytelen volt erre külön energiát fordítani. Az ingyen tankönyvre jogosultaknak is ki kell fizetniük, ezért a tankönyvválasztást a szülőkkel is jóvá kell hagyatni. Idén viszont már lehetett a KELLÓn keresztül rendelni, és a rászorulók is megkapták ingyen.
A magyar közoktatás egyik jellegzetessége, hogy a tanulást motiváló tényezők közt szinte egyáltalán nem számol a világ felfedezésének örömével. Mintha tanulás és élvezet egymással összeférhetetlen fogalmak lennének. Ami a valóságban izgalmas és színes, az a tanteremben megtanulandó adathalmazzá válik, a minket körülvevő világ komplexitása tantárgyakra bontva jelenik meg az oktatásban, hogy aztán a megtanult információk a nekik fenntartott képzeletbeli fiókokban porosodjanak használatlanul teljes homályba veszésükig. A legnagyobb probléma ezzel nem az, hogy a magyar diákok elkeserítően szerepelnek a PISA-felmérésen, hanem hogy a tanórákon eltöltött idő kis túlzással passzív és örömtelen időpocséklássá válik, melynek vajmi kevés köze van a világ megismeréséhez vagy az életben való sikeres boldoguláshoz, pláne az önmegvalósításhoz, a személyiség kiteljesítéséhez.
A nyelvtannal sincs ez másként. Az algebrától, a molekuláris biológiától vagy a disztichonok írásától eltérően az anyanyelv olyasmi, aminek mindannyian birtokában vagyunk, a szerencsésebbek többnek is. Az emberek többsége már zsenge gyermekkorában nap mint nap kommunikál, beszél, később ír, és remekül elboldogul a nyelv segítségével, sőt némelyikük rendszeresen mások által leírt vagy elmondott szavak befogadásával tölti az időt, és szent meggyőződése, hogy többé-kevésbé jól is csinálja mindezt. Mindaddig, amíg be nem ül az iskolapadba, és ki nem derül, hogy valójában nem tud a nyelvről semmit.
A magyar közoktatás összességében eszközként tekint a nyelvre, azt leginkább az emberről leválasztva, sztenderdizált formájában vizsgálja, és fogalmazza meg használatának szabályait. Ezzel szemben a mindennapok tapasztalata az, hogy az ember sokkal inkább életben tartja, működteti, mintsem használja nyelvet, hiszen az jóval elevenebb, komplexebb annál, hogy bárki is uralma alá hajthatná. A nyelv pedig él és virul, remekül működik, akkor is, ha az emberek megszegik a nyelvhasználat szabályait, a nyelvhelyességi szempontból szabálytalannak kikiáltott formák ugyanis a legritkább esetben zavarják a megértést.
A szegedi Mozaik kiadó középiskolásoknak szánt nyelvtankönyvei sem mennek szembe a közoktatásban domináló hozzáállással, de összességében lehetővé teszik, hogy a diákok a nyelvtanórákon megtapasztaljanak valamit a nyelv sokszínűségéből és elevenségéből.
Vonzó külső, jól használható tartalom
Ami rögtön első pillantásra feltűnik, hogy ez a tankönyv valóban sokszínű, a készítők érezhetően nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy egy szemnek tetsző kiadványt hozzanak létre. Az oldalak grafikája, színvilága dinamikus, ugyanakkor jól alkalmazkodik a tartalomhoz, felkelti és irányítja a tanulók figyelmét. A leckék szövegét karakteres, igényesen kivitelezett és többnyire humoros rajzok dobják fel, melyek általában kapcsolódnak a tárgyalt anyaghoz.
A Mozaik kiadótól megszokott módon következetesen végigvitt grafikai megoldások kapcsolódnak az egyes tartalmi elemekhez: definíciókhoz, feladatokhoz, elemzési segédletekhez, érdekességekhez, az emelt szintű érettségi ismeretanyagához stb. Az oldalakon rengeteg fényképet is találni, és ezek azt sugallják, hogy a tankönyv a jelen diákjainak szól, nincsenek kínosan anakronisztikus öltözékek vagy frizurák, vannak viszont közéleti szereplők napjaink világából.
A tankönyv külalakjára tehát nem lehet panasz, de mi a helyzet a tartalommal? A 2012-ben módosított NAT-hoz igazodva a kilencedik évfolyam számára készült nyelvtankönyv négy nagy fejezetet tárgyal: Kommunikáció, A nyelvi szintek grammatikája, Szövegtan és Helyesírás. A tankönyv heti két nyelvtanórával számol, a szaktanárok munkáját a kiadó honlapjáról (regisztráció után) letölthető tanmenetjavaslat is segíti. Az azonban már a tartalomjegyzéken végigtekintve is látszik, hogy ez a nyelvtankönyv is magán hordozza a magyar közoktatás egy másik lényeges vonását: a benne foglalt tananyagmennyiség egész egyszerűen nem sajátítható el egy tanév alatt. Leadható, de a feladatok igényes kidolgozására, az ismeretek elmélyítésére még a heti két nyelvtanóra is kevés. Persze ha a középszintű érettségi követelményeinek való megfelelés az elsődleges szempont, a feladat nem teljesíthetetlen, de ezzel megint csak az vész el, amiért nyelvtant tanulni leginkább érdemes: a belefeledkezés és rácsodálkozás a nyelvi kommunikáció lenyűgöző sokféleségére.
Pedig annál is inkább érdemes lenne időt szánni a feladatok kidolgozására, mivel e tankönyv legfőbb vonzerejét éppen ezek jelentik. Minden lecke elején felvezető, ráhangoló feladatokat találunk, amelyek amellett, hogy ellenőrzik a diákok előzetes tudását, olykor lehetővé teszik, hogy néhány jellegzetességet, szabályszerűséget önállóan, még az új ismeretanyag tárgyalása előtt leszűrjenek. A leckék szövege tömör, lényegre törő, a tanulást vastag betűs kiemelések és grafikailag jól elkülönített definíciók, illetve jól strukturált táblázatok segítik. A tananyagban az újabb grammatikák szempontrendszere és terminológiája érvényesül. Így például a sok évtizeden át uralkodó személettel szemben nem alkalmazza a hozzárendelő szószerkezet fogalmát, az alanyt az állítmány kötelező bővítményeként az alárendelő szószerkezetek között tárgyalja, ebből adódóan a korábban bevett tőmondat helyett a minimális mondat fogalmát használja.
A leckék szövegét a tananyag megértését ellenőrző feladatok követik, melyek sokféle módon, olykor egészen kreatívan segítik elő az új ismeretek elmélyítését. A feladatok között üdítően sok olyan van, mely vitára serkent, vagy önálló egyéni és csoportos alkotásra buzdítja a diákokat. A felhasznált szépirodalmi és sajtószövegek igényesek, és bőségesen merítenek a kortárs irodalomból, illetve napjaink elektronikus és nyomtatott sajtójának szövegeiből is. Az egyes leckék felépítése, kellően differenciáltan oktató pedagógussal társulva, lehetővé teszi azt is, hogy minden diák a neki leginkább megfelelő módon sajátítsa ez az adott ismeretanyagot: ki lineárisan olvasva és jegyzetelve, ki a táblázatokra alapozva és azt kiegészítve, ki a feladatok megoldásán keresztül, hálósan tanulva. Mindennek persze akkor van értelme, ha számonkérésnél sem a megtanult anyag mechanikus visszamondása az elsődleges elvárás.
Tipikus tankönyvhibák
Az erények mellett azért hiányosságai akadnak ennek a nyelvtankönyvnek, bár ezek vélhetően nagyrészt inkább annak a közoktatási rendszernek a hiányosságai, amelyeket a kiadvány kiszolgálni kénytelen. Ezen tankönyv lapjain is visszatükröződik a jelenlegi közoktatás, illetve az azt meghatározó politikai hatalom sztenderdizáló törekvése. Jóllehet a Sokszínű magyar nyelvtan számos ponton érzékenyen reagál a 21. század jelenségeire (pl. a tömegmédiumok hatása, az írott szóbeliség), végső soron mégis szinte kizárólag a többségi társadalom normáit jeleníti meg, és célközönségként is olyan diákokkal számol, akik egészségesek, középosztálybeliek, fehér bőrűek, és egy boldog, kiegyensúlyozott családból jőve ülnek be az iskolapadba nap mint nap, hogy csillogó tekintettel szívják magukba a tudást. Pedig egy olyan tantárgy, amelynek „anyaga” az emberi kommunikáció, különösen hatékony terepe lehetne az érzékenyítésnek. A legújabb statisztikák szerint például minden századik embertársunk él valamilyen szintű autizmussal, így minden iskolában jó eséllyel van 4-5 olyan diák, aki komoly nehézségekkel küzd a kommunikáció terén. Már ez önmagában elég indok lenne arra, hogy a kommunikációról, különösen a nonverbális kommunikációról szólva szó essék arról, miben állnak ezek a nehézségek, és hogyan lehet segíteni egy autista embert abban, hogy sikeresen kommunikáljon. Ugyanez igaz a különböző részképesség-zavarokra is, sem a diszlexiáról, sem a diszgráfiáról nem esik szó, pedig a nyelvi szintekről szólva nem lenne érdektelen érinteni ezt a kérdést, melyben a diákok nem kis része érintett.
Ami a nyelvművelői szemléletet és a nyelvi babonákat illeti, a Sokszínű magyar nyelv kilencedikeseknek szóló kötete sem mentes a tankönyvekben (sajnos) megszokott preskriptív kitételektől. A helyesírásról szólva például így fogalmaz:
Bizonyára tapasztaltad már, hogy az, aki igényesen és választékosan beszél, könnyebben tud érvényesülni és kapcsolatot teremteni másokkal. Ha valaki a gondolatait le is szeretné jegyezni, akkor a helyes szövegalkotás mellett a helyesírásra is nagy figyelmet kell fordítania. A legjobb fogalmazás értékét is leronthatja a hibás nyelvi megformálás, ezért fontos a helyesírási szabályok elsajátítása.
Mindamellett, hogy az igényesség és a választékosság nehezen definiálható fogalmak, egy középiskolás életében valószínűleg nem pont ezek azok, amelyek a sikeres kapcsolatteremtést garantálják. Ráadásul a nyelvi megformálás nem helyesírási kérdés, a helyesírási szabályok önmagukban semmit nem mondanak a nyelvi megformálásról.
Ugyanakkor érdekes módon a viszonyszókkal kapcsolatos nyelvhelyességi tudnivalók (például a de viszont kerülendőségének) taglalása után pár oldallal következő feladatok Varró Dániel Nyelvhelyesség című írásához kapcsolódnak, melyben a szerző éppen a tankönyv által is több helyütt megjelenített diszkriminatív hozzáállást figurázza ki.
A Mozaik kiadó tankönyveinek hátsó borítóján található egy aktiváló kód, mellyel a kiadó által üzemeltetett Mozaweb honlapján egy évig hozzáférhetünk az adott tankönyv digitálisnak mondott változatához. Így van ez a Sokszínű magyar nyelv esetében is. Az interneten megnyitható változatból közvetlenül, a leckékhez rendelve nyithatunk meg több extra tartalmat, melyek némelyike, így például a beszélőszervek működését bemutató 3D-s animáció egészen remek. A televízióról és a rádióról szóló kisfilmek is érdekesek, bár lazábban kapcsolódnak a tananyaghoz. Mindezektől eltekintve az interneten aktiválás után hozzáférhető tankönyv sajnos csak nevében digitális, az interaktív táblára, illetve érintőképernyőre optimalizált interaktív tartalmakat külön meg kell vásárolni.
Összességében azonban elmondható, hogy a Sokszínű magyar nyelv című tankönyvsorozat kilencedikeseknek szóló darabja a hiányosságok ellenére is komoly lépést tett afelé, hogy a nyelvtantanulást az adott keretek között is élményszerűvé tegye, és nem kevés.
Jobban is be lehetett volna mutatni a kommunikációt, jobban belemenve a különböző problémákba, de lehet, hogy ezt a jelenlegi NAT nem tekinti a magyaróra feladatának.
Továbbá: mindig a PISA teszttel jönnek, ezért állandóan változtatnak valamit a tananyagon és a módszereken. Volt egy idő, amikor egy tanárnak évfolyamonként kellett váltania. A változásoknak idő kell, a teszt felhasználói pedig türelmetlenek.