Szerelem, miért múlsz?
Olvasónk újabb helytelennek vélt dalszövegre lelt. Ezúttal is ki kell ábrándítsuk: Wolf Kati dalszövege helyes. Sőt, illeszkedik a magyar irodalom tradíciójába is.
Nemrégiben egy olvasónk azt kérdezte tőlünk, hogy helyesek-e Radics Gigi Úgy fáj című dalának bizonyos sorai. Ennek kapcsán újra leírtuk, hogy a „nyelvi helyesség” ítéletével egyébként is óvatosan kell bánni, de a művészi szövegek esetében pláne. Olvasónknak azonban nemcsak Radics Gigi, de Wolf Kati szövege sem tetszett. Szintén Krisztián kérdezte tőlünk:
Wolf Kati leghíresebb dalában pedig ez az, ami bántja a nyelvérzékemet: „Szerelem miért múlsz, szerelem miért fájsz?” Vajon helyesek ezek a mondatok így?
Ha eltekintünk attól, hogy dalszövegről van szó, és úgy képzeljük, hogy hétköznapi társalgásban fordulnak elő ezek a költői kérdések, megvizsgálhatjuk a mondatok szerkezetét. Mind a két mondatban megszólítást találunk, és utána egy miért-es kérdést:
Szerelem, (te) miért múlsz?
Szerelem, (te) miért fájsz?
A mondatok második személyként megszemélyesítve szólítják meg a szerelmet mint absztrakt dolgot, lelkiállapotot, érzést. A megszólítás után következnek a miért-es kérdések, amelyekben – mint a magyar mondatok többségében – nem kell kitenni a névmási alanyt. Ezek mondattanilag teljesen hétköznapi szerkezetek:
Janikám, (te) miért iszol?
Rózsikám, (te) miért haragszol?
(Forrás: Wikimedia Commons)
A költői szövegekben egyébként gyakoriak az ilyen megszemélyesítést tartalmazó megszólítások:
Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.(Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz)
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat(Vörösmarty Mihály: Szózat)
Wolf Kati tehát egy köznapi szerkezetet használ egy olyan költői eszközt alkalmazva, aminek nagy hagyománya van a magyar irodalomban. Hallgassuk is meg!
Ha olvasónknak a megszólítás volt furcsa, akkor ezzel reméljük, meg is nyugtattuk. Még egy kifogást tudunk elképzelni az első mondattal kapcsolatban: azt, hogy nem befejezett benne a cselekvés, tehát hiányzik belőle egy igekötő:
Szerelem, miért múlsz el? (’Szerelem, miért érsz véget?’)
Ez is egy teljesen jó mondat, csak épp mást jelent, mint az, ami a dalban szerepel. A dalban szereplő ugyanis arra vonatkozik, hogy miért fogyatkozik, miért van múlóban a szerelem. (A választ nem tudjuk.)
Vocativus elibe mindég kell a comma (Kazinczy, 1802.) (ez csak úgy eszembe juta)
@lcsaszar: A vessző a beküldő levelében hiányzik. Azt nem tudhatjuk, hogy a szövegíró hogy írta le, a cikkben pedig máshol mindig szerepel, ahol kell.
@lcsaszar: Az 1, az csak helyesírás, a 2-vel kapcsolatban pedig olvastad-e a cikk végét?
Nekem két dolog bántja a nyelvérzékemet:
1. A vessző hiánya a megszólítás után (csak az átírásnál maradt le?)
2. Múlik helyett elmúlik lenne a helyes, persze nem jönne ki a szótagszám
Azonban dalszövegről lévén szó a la-la-la subi-duba is helyes lenne.
@kisbuddha: Mégis, hol itt a félreértés? A kérdés ez volt: „Vajon helyesek ezek a mondatok így?” A cikkben ott a válasz, hogy helyes. Ha valami, ami a nyelvben tök természetes, bántja az olvasó nyelvérzékét, de nem mondja meg, mi, akkor mégis honnan a búbánatból lehet kitalálni?
Továbbá:
www.google.hu/search?q="múlsz"+-szerelem
www.google.hu/search?q="fájsz"+-szerelem
@alfabéta: Igen, éppen ezt szerettem volna megkérdezni, de időnként a Nyest félreérti a kérdéseket :) Krisztián
@zpatriot: Bizony.
A J a legősibb igeképző, amit ma már csak néhány magyar szóban érzünk igének. (Az EU szubsztrátnyelv archaikus nyelvtanában egyébként sem különültek még el a szófajok. S ha nem, ha már főnévnek érezték a szót, ismét "igésítethettük" őket.)
A három, a J, L, R igeképző bármelyikével lehet egy korábbi igét továbbképezni.
Más: A b'- nagyon sok nyelvben (mint a magyarban): ba-, be-, -ba, -be, -ban, -ben jelentésű.
Ba-j, bá-j: baj-ol - (ma: bajlódik). Bá-j-ol. Vá-j - vá-l. Bajár, bajor...Vagy a héber: báj-it (földbevájt ház, de ma már egyszerűen: HÁZ. (A T is lehet kozmopolita igeképző).
Szé-j-ej-el: széjjel (ez ma már se nem ige, se nem főnév).
Tá- (kitát), tá-j, táj-ol. Tá-l - tovább: tál-al, tá-r-ol.
A T későbbi változó hangja az Sz.
Szá: a héber szá = repülj!, menj már! A száj az, ami FÚJ.
Szá-j (lélegzik, be-szél). Úgy, mint a "fej". Másodszor képzett igéje, ma: száj-al (pofázik).
Fe (fő). A kölyök-fej: fe-j (tejet). Még egyszer igésítve: fej-el (labdát).
Szleng: k-aj: mint ami-ejend (eszik): kaj-ol.
Persze nemcsak a magyarban, hanem az összes EU (és ázsiai?) nyelvben le lehet származtatni a már főnévi értelmű ősigéket - újra igésítve - újra főnévként kezelve - sok százezer szót.
Persze, nem csak a J, L, R igeképzők... azóta vannak mások is. Pl. a T is lehet az) - de ez a 3 a legfontosabbak.
Az archaikus nyelvtan (OK) egy külön nyelvészeti tudományág, aminek a kutatása egyelőre csak a gyöknyelvészetben létezik.
Igen, sokba fáj ez még nekik:-).
Én fájok valakinek... te fájsz valakinek... ő fáj neked.
Sokba fáj ez nektek. :-)
Nekem inkább az a fura benne, hogy a fáj ige szokatlanul, 3. személytől eltérő alakban fordul elő (fáj a fejem, fájnak a csontjaim). A dalban szereplő megszólításos formától eltekintve nemigen tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor a fájok, fájsz, fájunk, fájtok alakok egyikét használnám.
Mert a szerelemnek múlnia kell... /Zorán/