Szavaink veszélyben!
Mi történik, ha egy államban az államalkotó nép nyelve kerül kisebbségbe? Hogyan reagálnak erre azok, akiknek nyelve veszélybe kerül? A 21. században például rapdalt írnak a problémáról.
Úgy tűnik, a posztszovjet popéletben gyakran válik témává a nyelv kérdése. Korábban már bemutattunk egy lett számot, mely az ellen szólt, hogy az orosz hivatalos nyelv legyen Lettországban. Ezúttal kicsit délebbre megyünk, és egy belorusz rapszámot nézünk meg közelebbről.
Arról már többször írtunk, hogy Ukrajnában meglehetősen bizarr a nyelvi helyzet: bár a lakosság alig 17%-a orosz, a magukat ukránnak vallók jelentős része is orosz anyanyelvű, és szinte mindenki tud oroszul. Ennek következtében Ukrajna az amúgy is hatalmas orosz kulturális piac része, és ez nagyon hátrányos helyzetbe hozza az ukrán nyelvű kultúrát: Ukrajnán belül is jóval több könyv és sajtótermék jelenik meg oroszul, mint ukránul. Az új ukrán nyelvtörvény még szabadabb teret enged az orosznak, és hosszú távon teljes Ukrajna eloroszosodáshoz vezethet.
Belorussziában a helyzet, ha lehet, még rosszabb. Kilenc és félmillió lakosából 83,7% vallja magát belorusznak, és csupán 73,7% vallja anyanyelvének a beloruszt. Azonban a lakosság alig több mint egyharmada használja otthon a beloruszt – nyilvánosan még kevesebben. Nyilvánosan az oroszt a lakosság 72%-a, a beloruszt csupán 11,9%-a használja. A városokban szinte kizárólagos az orosz használata, a belorusz a vidéki, falusi környezet nyelve.
(Forrás: Wikimedia Commons / Vasyl` Babych / GNU-FDL 1.2)
1992 és 1994 között az ország hivatalos nyelve csupán a belorusz volt, 1995-ben egy népszavazás eredményeképpen az orosz is hivatalos nyelvvé vált. (Ekkor cserélték le a klippben is látható zászlót a maira, mely a szovjet korszakban használt zászló megújított változata.) Azóta a belorusz továbbra is visszaszorulóban van.
Az alább bemutatott dal Vinsent (polgári nevén Dmitrij Popko), egy 1988-as születésű belorusz színész-énekes műve. Vinsent kizárólag beloruszul énekel, különösen társadalmi problémákról. Saját dalai mellett más előadók műveit is előadja belorusz fordításban.
2011-ben forgatták a Жыве Беларусь (Éljen Belorusszia!) című lengyel filmet, mely a mai Fehéroroszország hétköznapi életét mutatja be. A film 2013 márciusában a prágai Febiofest filmfesztiválon második helyezett lett. A forgatás után Vinsentet zaklatni kezdte a belorusz titkosszolgálat, megsemmisítették a katonai szolgálat alól való orvosi felmentését, és indoklás nélkül megtiltották, hogy elhagyja az országot. Vinsent pillanatnyilag Belorusszián kívül tartózkodik: ha visszatérne, börtön vagy katonai szolgálat fenyegetné.
Мой сябра, слухай уважліва, давай Figyelj, barátom, alaposan З табой абмяркуем пытаньне вельмі важнае. Egy nagyon fontos kérdést vitatunk meg veled. Хто ты ёсьць, хто я ёсьць, хто мы ёсьць, Ki vagy, ki vagyok, kik vagyunk Для чаго пішу тэкст для цябе гэты вось я. Miért is írom ezt a szöveget. Я той, хто б’е рыфмай беларускай у твар, Én vagyok, akim a belorusz rímeket az arcokba veri, Я той, хто хутка стварае словам пажар. Én vagyok, aki szavakkal lángokat gyújt. Я забіваю ня стрэльбай і ня мускуламі, Nem ölök sem fegyverrel, sem puszta kézzel, Мяне часта пытаюць, чаму чытаю па-беларуску. Gyakran kérdezik, miért olvasok beloruszul. Шчыра кажучы, пытаньне вельмі дзіўнае, Őszintén furcsállom a kérdést, Але адкажу адразу для разумных і наіўных. De egyenesen válaszolok az okosoknak és a naivoknak. Я беларус і мая мова – беларуская, Belorusz vagyok és belorusz a nyelvem, Вось так, чорным па белым, літарамі тлустымі. Íme, feketén-fehéren, vastag betűkkel. Мой стыль – арыгінал, мая мова – ключ да сэрца, Stílusom eredeti, nyelvem a szív kulcsa Я той змагар, які да перамогі б’ецца! Olyan harcos vagyok, aki a győzelemig küzd. Маю што сказаць плюс бачу прад сабою мэту, Van mit mondanom és látom magam előtt a célt, Прыйшла пара прачнуцца: ёсьць на тое ўсе прыкметы. Itt az ébredés ideje: minden jele megvan. Беларусы! Я вас заклікаю, браце! Beloruszok! Én buzdítalak benneteket! Не губляйце! Роднай мовы не губляйце! Ne vesszetek el! Ne hagyjátok elveszni nyelveteket! Мы жывем, пакуль наша мова льецца, Addig élünk, amíg nyelvünk szól, Але зараз наша слова ў небясьпецы. De most veszélyben vannak szavaink. Мы абаронім тое, што нам дадзена Богам, Védjük, amit nekünk adott az Isten, Нас вельмі шмат, хэй, не існуе парогаў, Nagyon sokan vagyunk, nincs akadály, Мы жывем, пакуль наша мова льецца, Addig élünk, amíg nyelvünk szól, Але зараз наша слова ў небясьпецы. De most veszélyben vannak szavaink. Мне Купала казаў, што бы з намі ня сталася, Kupala azt mondta nekem, hogy ez nem fog velünk megtörténni Дзе бы мы ні былі, каб заўсёды ядналіся. Akárhol leszünk, mindig egységesek leszünk. Беражыце тое, што матуляй дадзена, прадзедам, Óvd azt, amit anyád adott, s dédnagyapád, каб сваё ніколі-ніколі не было прададзена. A sajátjukat soha-soha el nem adták. Святыя радкі, ў грудзёх маіх магутны выбух, E szent sorok keblemben mint egy nagy robbanás Выйдзі на паветра, цяпер глыбокі ўдых-выдых. Kitörnek a levegőbe, most mélyeket lélegezz ki-be. Твая воля нам дазволіць адшукаць выйсьце, Akaratoddal megtalálhatjuk a kiutat, Выйдзі зь цемры, сябра, на сьвятло хутчэй выйдзі. Gyere ki a sötétből, barátom, a fényre gyorsan jöjj ki. Тут каштоўнасьць, для якой, на жаль, няма мейсца, Itt, ahol az értékeknek sajnos nincs helyük, А шмат і ня трэба, куточак толькі сэрца. És nincs másra szükség, csak a szív csücskére. Толькі адчуць, што даражэй за ўсё на сьвеце, Csak érezd, hogy mindennél drágább a világon, Каб валодалі беларушчынай дзеці. Hogy a belorusz gyerekeké legyen. Каб мы марылі-марылі, жылі, зьдзяйсьнялі мары, Amiről álmodtunk, amiért éltünk, álmokat szőttünk, Каб мы бачылі ўсьмешкі на кожным твары. Hogy lássuk a mosolyt minden arcon. Трэба пачаць, а пачынаць трэба з сябе, Bele kell vágnunk, magaddal kell kezdened, Не з іх, не з яго, не з яе, а з цябе. Nem velük, nem vele, nem is vele, veled. Беларусы! Я вас заклікаю, браце!... Beloruszok! Én buzdítalak benneteket!... Тое, што нас вылучае з натоўпу, топча Az, ami megkülönböztet minket a tömegtől, Вялікі статак траву на лузе топча. A mezők füveit letaposó csordától, Мы ня статак ніякі, мы маем гонар, брат, Hogy mi nem vagyunk csordák, büszkék vagyunk, testvér, Згубілі вельмі шмат, але цяпер ня трэба стратаў. Nagyon sokat vesztettünk, de most nem kell vesztenünk. Мой аповед для тых, хто захаваў розум і моцы, A történetem nektek, akik megőriztétek eszeteket és erőtöket, Я ведаю, на сьвеце ёсьць мноства моваў розных. Tudom, hogy a világon sok különböző nyelv van, Але наша адна, гэта як маці для дзіцяці, De a miénk egyedüli, mint gyermeknek az anya, Казаў заўсёды і не спынюся вам казць я. Mindig mondtam és mondani is fogom. Толькі так мы захаваем сябе, людзі, Csak így mentjük meg magunkat, emberek, А згубім мову – і нашчадкі нас асудзяць. És ha elvesztjük a nyelvet, leszármazottaink átkozni fognak minket. Але я бачу вочы, палымяныя вочы, De látom szemeteket, lángoló szemeteket, Маладзёнаў, мы трымаемся поруч і наперад разам крочым. Fiatalok, egymás mellé állunk és együtt fogunk vonulni. Мы ня збочым са сьцежкі пераможнай, Nem fogunk letérni a győzelem útjáról, Я веру, мы зможам, так, абавязкова зможам. Hiszem, hogy képesek leszünk rá, igen, biztosan képesek. Вінсэнт наносіць чарговы ўдар у твар, Vincent ad megint egy pofont, Падумайце, браце, аб зьдзясьненьні сваіх мараў. Gondoljatok bele, testvérek, megvalósítjuk álmainkat. Беларусы! Я вас заклікаю, браце!... Beloruszok! Én buzdítalak benneteket!...
Ma Fehéroroszországban hivatalosan a harmincas években megreformált helyesírást használják, de a régi helyesírást is sokan követik. A Wikipédia is két változatban (régi és új helyesírással) készül. Az új helyesírás közelebb áll az orosz helyesíráshoz. A fenti szöveget a régi helyesírással közöljük – azért, mert forrásunkban így szerepelt.
Az első strófában Vinsent magát keménynek, öntudatosnak mutatva lép fel, még (verbális) pofonok kiosztását is kilátásba helyezi – az viszont nem derül ki, hogy ezeket kiknek is osztaná ki. Valóban banális, és kissé érthetetlen kérdésről van szó: miért is olvas beloruszul, azaz az anyanyelvén. következő strófában a beloruszok első számú írójára, Janka Kupalára hivatkozik, a nyelvet pedig olyan értékhez hasonlítja, melyet őseinktől kapunk, és utódainknak adunk tovább. A párhuzam persze sántít, hiszen egy örökölt ékszer vagy földdarab elkótyavetyélése után az utódaink nem örökölnek helyette semmit – míg ha szüleink nyelvét nem adjuk tovább utódainknak, azért valamilyen nyelven ők is fognak beszélni. A nyelvek és kultúrák értékét leginkább eltűnésük után szokás felismerni, de ettől még kultúra nélkül nem maradt senki. A harmadik strófában az „anya(nyelv) csak egy van” toposza kerül elő. Ez nem az egymást követő nemzedékek, hanem az egyén szempontjából közelíti meg a kérdést.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kasia_Jot / CC BY 2.0)
A szöveget aligha lehet azzal vádolni, hogy túlságosan kidolgozott cselekvési programot ad, vagy hogy elveszne a nyelvi helyzet leírásának részleteiben. A szöveg még csak annyira konkrét tanácsot sem ad, hogy „beszélj/olvass te is beloruszul”, és ha valaki nem ismeri a helyzetet, ebből a dalból sem fog róla megtudni semmit. Egyáltalán nem világos, hogy kiktől is kellene védeni a belorusz nyelvet, kik is fenyegetik, kikkel is kellene harcolni, kinek járna az a pofon... A dal tehát inkább csak érzelmileg támogatja a nyelv fennmaradásáért folytatott harcot.