Slovio: 400 millió szláv eszperantója?
Mása az orosz pusztáról és Darinka a balkáni hegyekből könnyen megértheti egymást – legalábbis ez lehet a célja a sloviónak, a szláv nyelvek közös elemeiből felépített mesterséges nyelvnek. Volapük, eszperantó, idó – mind próbálkozások egy működőképes nemzetközi nyelv kialakítására. Ettől egy kicsit kisebb léptékben gondolkodik a slovio. Hogy mennyire jár sikerrel, cikkünkből kiderül.
Mióta 1879-ben Johann Martin Schleyer előállt az általa szerkesztett, és volapük névre keresztelt mesterséges nyelvvel, az egységes, nyelvi korlátokon átívelő nemzetközi mesterséges nyelv gondolata számtalan kísérletet ihletett meg. Kevesebb, mint egy évtizeddel a Volapük születése után Ludwig Lejzer Zamenhof előállt a maga verziójával, az azóta a legelterjedtebb mesterséges nyelvvé vált eszperantóval, majd Louis Couturat francia filozófus-matematikus annak átdolgozott változatával, az idóval. A kísérleteknek se szeri, se száma, ám kérdéses, sikerült-e a mesterséges nyelvek közül bármelyiknek is igazán jelentős közvetítő szerepet betöltenie.
(Forrás: Wikipédia/Dmitry Azovtsev)
Természetesen a vérbeli conlanger (az angol constructed language ’tervezett nyelv kifejezésből’) soha nem adja fel, a létező mesterséges nyelveket művelőik folyamatosan fejlesztik és bővítik. A múlt század kilencvenes éveitől kezdődően az internet elterjedése ráadásul új lendületet vitt a nyelvtervezésbe: számos új mesterséges nyelv jött létre a világ minden tájáról együttműködő conlangerek munkája révén; emellett egyes mesterséges nyelvekben, mint például a 2006-ban indult kalusában már spontánnak nevezhető elemek is megjelentek. A kalusa fejlesztésében például a közreműködők amellett, hogy a már létező nyelvi korpuszhoz hozzátehetik saját mondataikat, szavazhatnak is mások mondatszerkezeteiről, szóképzéseiről, hogy azokat elfogadhatónak tartják-e vagy nem.
Slovio: a szláv nyelvek eredője?
A slovio olyan mesterséges nyelv, amely nem a globális nemzetközi közvetítő szerepére tör. Öndefiníciója szerint olyan, a szláv nyelvek közös elemeiből felépített tervezett nyelv, amelyet könnyűszerrel megért Kelet-Európa különböző szláv nyelveket beszélő 400 millió lakosa Lengyelországtól Kazahsztánig. Kezdeményezője és első számú tervezője a szlovák származású, Svájcban élő nyelvész Mark Hucko. Hucko szerint a slovio leginkább abban különbözik a többi mesterséges nyelvtől, hogy „valódi” igényre épül, nem pusztán a nyelvi semlegesség indokolja létrehozását. Hogy ez az igény mennyire élő, arról ellenben keveset tudhatunk meg, mivel egyelőre a slovio sem látszik különösebben kitörni az átlagos mesterségek nyelvekre jellemző korlátok közül.
Hucko sloviójának a célja, hogy a szláv nyelvek három nagy csoportja (a nyugati, déli és keleti szláv nyelvek beszélőinek) számára egyaránt a lehető legkevesebb tanulással elsajátítható és érthető legyen. Az interneten fellelhető slovióval kapcsolatos vélemények, kommentárok arra utalnak, hogy ezen a területen a conlangerek elértek már bizonyos eredményeket. A különböző szláv nyelvek beszélői többé-kevésbé érthetőként írják le a slovio nyelvű mintaszövegeket. A nyelvtani rendszert a legtöbben otthonosnak, a szókészletet nyelvükhöz közelinek érzik.
A slovio jelszava az egyszerűség és az univerzalitás. Ezalatt egyrészt azt a törekvést értik a fejlesztők, hogy a nyelvnek a lehető legegyszerűbb nyelvtani szerkezetet és helyesírást kell követnie, másrészt pedig azt a célt, hogy a szláv nyelvek beszélői közül minél többen különösebb tanulás nélkül megértsék a sloviót.
Cirill és Metód nélkül
A helyesírás vetette fel az első nagy kérdést: milyen ábécét használjon a pánszláv univerzalitásra törekvő műnyelv? A szláv nyelvek három nagy csoportja kétféle írásmódot használ, a keleti szlávok (oroszok, beloruszok, ukránok) a cirill betűset, a nyugati szlávok (lengyelek, csehek, szlovákok) a latin ábécét. A délszláv nyelvek csoportja önmagában is keleti-nyugati megoszlást mutat: a bolgárok és a macedónok a cirill, a horvátok és a szlovének a latin, míg a szerbek és a bosnyákok mindkét írásmódot használják.
Hucko és társai latin írásmódra tervezték a sloviót. Az ábécé az angolt követi, azzal az apró különbséggel, hogy bevezet öt kettős mássalhangzót is: a cx összetétel írja le például a cs hangot, gx a dzs-t. Céljuk ezzel, hogy a slovio nyelvű szövegek bármely, szabványos angol ábécét használó billentyűzettel leírhatók legyenek. Hogy a cirill betűs billentyűzetek gazdái számára ez milyen lehetőségeket kínál, arról nem szól a fáma, ahogy arról sem, hogy mindennek mennyi jelentősége van egy olyan pánszláv közvetítőnyelv esetében, amely különösebb tanulás nélkül nagyjából a Google Translate produktumainak érthetőségével áll versenyben.
Miután azonban a Google fordítószolgáltatás a slovio nyelvű mintaszöveggel semmilyen szláv nyelv irányából nem boldogult, megkérdeztük a Magyarországon oktató, orosz anyanyelvű nyelvtanárt, Oleg Szemjonovot, mennyi hitelt adhatunk a mesterséges nyelv univerzális érthetőségére vonatkozó állításoknak. Szemjonov elismerte ugyan, hogy a slovio minden előzetes tanulás nélkül meglepően jól látja el ezt a feladatot, de elmondta azt is, hogy ő orosz lévén a nyugati és déli szláv nyelveket beszélő országokban is boldogul: különösebb erőfeszítés nélkül, némi kreativitással meg tudta értetni magát azon a szinten, amelyet a mesterséges nyelv kínál. Véleménye szerint a slovio érdekes kísérlet valamiféle mesterséges nyelvi közelítésre, de – mint mondta – kétséges, hogy a szláv nyelvek beszélői között egy mesterséges lingua franca használatára különösebb igény mutatkozna.
Hanyatló pánszlávizmus
A slovio – ha nem is deklaráltan, de céljából adódóan és művelői, pártolói, kommunikációs csatornái kötődésén keresztül – mutat némi párhuzamot a pánszlávizmus törekvéseivel is. Márpedig a pánszlávizmus a Szovjetunió és a keleti blokk széthullása, valamint a délszláv háborúk óta folyamatosan és látványosan veszít jelentőségéből. Az európai integráció útját választó nyugati szláv országok és a volt Szovjetunió keleti szláv tagköztársaságai között megnövekedett feszültség, illetve a jugoszláv függetlenségi háborúk jelentősen megrontották a slovio „célországainak” kapcsolatait. A hajdan befolyásos és népszerű pánszláv eszmében sokan leginkább csak a megrendült orosz és szerb politikai befolyás helyreállításának kísérletét látják.
Így vagy úgy, a slovio fejlesztőinek és művelőinek optimizmusa töretlen. Weboldalaikon, fórumaikon és levelezőlistáikon élénk és komoly vitákat folytatnak a kettős mássalhangzók ortográfiájáról, a többes szám vagy a melléknevek képzésének optimális módjáról, vagy éppen a szláv eredetű szókincs és nemzetközi jövevényszavak kívánatos arányáról. Meglehet, a slovio sosem lesz minden szláv első számú közvetítő nyelve a lengyel síkságtól az Urálon túlig, de hogy a mesterséges nyelvtervezésben örömöt lelő vérbeli conlangerek számára még nagyon hosszú időn keresztül pompás szórakozást fog nyújtani, az bizonyosra vehető.