Schmitt-ügy: politikai kérdés?
Egyesek szerint a Schmitt-botrány pusztán politikai ügy, mások szerint csakis a tudományos etikáról szól. Az igazság valószínűleg a kettő között van: de hol? A nyest mérlegel.
Bármilyen botrányba is keveredik egy politikus, annak törvényszerűen lesznek politikai következményei is. Nyilvánvaló, hogy egy közszereplő botlásait politikai ellenfelei igyekeznek kihasználni, míg szövetségesei próbálják jelentéktelennek feltüntetni az ügyet. A botránynak tehát óhatatlanul lesznek politikai vetületei is. De mi az a Schmitt-ügyben, ami politikai kérdés, és mi az, ami nem?
Kétségtelenül igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a Schmitt-ügy kirobbantása eleve politikai lépés. Hiszen nyilvánvaló, hogy a közvélemény nem nagyon figyelne fel arra, hogy az Ismeretlen Vidéki Egyetemen Senki Józsi úgy kapott doktori címet, hogy nem érdemelte ki. (Sőt, arra sem, ha az eset valamelyik neves egyetemünkön történne.) Azt az ismeretlen személyt, aki a kutatást elvégezte, nyilván az motiválta, hogy Schmittnek (vagy politikai szövetségeseinek) kellemetlenséget okozhat – hacsak nem abban reménykedett, hogy majd ő ülhet be az államfő székébe. Más módon közvetlen hasznot nem remélhetett, még a felfedezés dicsőségét sem élvezheti, hiszen inkognitóban maradt. Feltehető tehát, hogy az államfővel szembeni ellenséges érzelmei motiválták, mondhatjuk tehát, hogy rosszindulatból cselekedett.
(Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt)
Ebből azonban nem következik, hogy az üggyel nem kell foglalkozni. Olyan ez, mintha egy politikust sikkasztáson, gyorshajtáson vagy ittas vezetésen kapták volna. Ebben az esetben sem mondhatjuk, hogy ugyan, ha egy hétköznapi ember tesz hasonlót, akkor ez nem érdekel senkit. Még az sem érv, hogy ez hétköznapi eset. (Pedig a gyorshajtás valószínűleg valamivel gyakoribb, mint tudományos fokozatok csalással való megszerzése.) Nem lehet egy vétséget figyelmen kívül hagyni csupán azért, mert azt valakik más célokra, például politikai ellehetetlenítésre használják fel.
Az tehát, hogy Schmitt doktori fokozatát vissza kell vonni, nem politikai kérdés. A tényfeltáró bizottság kétségkívül megállapította, és különvéleményében dr. Fluck Ákos ki is emelte, hogy Schmitt Pál nem nyújtott be önálló tudományos munkát, így tehát nincs mire tudományos fokozatot kapnia. Ha pedig valamilyen tévedés folytán kapott, vissza kell vonni. Ebben az esetben nem érdekes, kiről van szó, ugyanúgy kell eljárni az egyenlők közül az utolsóval, mint az egyenlők közül az elsővel. Az ügynek ez a része tehát csöppet sem politikai ügy.
Az azonban, hogy Schmittnek le kell-e mondania elnöki pozíciójáról, ha megfosztják doktori címétől, már politikai kérdés. Nyilvánvaló, hogy ha valakit csaláson kapnak, akkor nehezen képzelhető el, hogy ilyen pozícióban megmaradjon. Ugyanakkor a tényfeltáró bizottság sajátos kiskaput nyitott Schmittnek, hiszen azt állapította meg, hogy az esetben leginkább a témavezető és a bíráló bizottság hibázott. Schmitt tehát elvben hivatkozhat arra, hogy ő jóhiszeműen járt el, hiszen nem tudta, hogy nem szabad úgy csinálni, ahogyan ő tett. Ráadásul papírja is van róla. Más kérdés, hogy mennyire hihető, hogy Schmitt nem volt tisztában azzal: ha más munkáját másolja, csal. Politikailag a fő kérdés az, hogy ezt a közvélemény mennyire tudja elfogadni.
(Forrás: MTI / Soós Lajos)
A valódi tét
A tudományos élet szempontjából azonban nem az az érdekes, hogy Schmitt megy-e, vagy marad. A bizottság egyértelműen megállapította a témavezető és a bírálók felelősségét. Az igazán fontos kérdés tehát az, hogy ők elnyerik-e méltó büntetésüket. Ők ugyanis aligha hivatkozhatnak arra, hogy nem voltak tisztában a formai követelményekkel, hogy nem tudták, milyen idézési módszereket kell elvárniuk. Az ő esetükben csakis rosszhiszemű csalásról beszélhetünk.
További kérdés az is, hogy a Schmitt-ügy megváltoztatja-e a közvélemény hozzáállását a plágiumügyekhez. Ha legközelebb valaki egy ismeretlen személy plágiumával áll elő, az vajon ezután már érdeklődést vált-e ki, következményei lesznek-e arra nézve, aki a csalásban közreműködött. Mert ha az ismeretlen leleplezőnek ez volt a célja, és e célját eléri, sokkal nagyobb tettet hajtott végre, mint egy államfő megbuktatása.