0:05
Főoldal | Rénhírek

Schmitt-ügy: a HÖOK véleménye

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elfogadhatatlannak tartja, hogy Schmitt Pál államfő kisdoktorija ügyében a Semmelweis Egyetem elődjét terhelné a felelősség.

MTI | 2012. március 29.

Nagy Dávid, a hallgatói szervezet elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta: nem tiszte megállapítani, hogy Schmitt Pál mennyiben vétkes, de a plagizálást önmagában súlyos tudományos vétségnek tartja. Ugyanakkor azt nem tudja elfogadni, hogy a bizottság megállapítása szerint az egyetem elődjét terhelné felelősség egy ilyen plágiumügyben. Az intézmény Magyarország nemzetközileg elismert alma matere, és felháborító, hogy a bizottság az egyetem jó hírnevét veszélyezteti ilyen megállapításokkal –fogalmazott Nagy Dávid.

Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A testület megállapította azt is, hogy az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.

Időközben a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa ügy döntött, hogy Schmitt Pál doktori címét visszavonják.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!