0:05
Főoldal | Rénhírek

Schmitt ellen fordultak a felsőoktatási dolgozók

Tovább folytatódik a Schmitt doktori címének visszavonását követelő népmozgalom: a szegedi felsőoktatási dolgozók is nyilatkoztak.

nyest.hu | 2012. március 29.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének a Szegedi Tudományegyetemen működő érdekképviselete az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének SZTE alapszervezete, mint a tudományos területen dolgozók egyik legnagyobb és reprezentatív szakszervezetének szegedi alapszervezete megengedhetetlennek tartja, hogy a tudományos munka tartalmi és etikai szabályait felrúgva bárki tudományos címhez vagy elismeréshez jusson.

Az SE-TSK Tényfeltáró Bizottság dr. Schmitt Pál kisdoktori értekezése tárgyában közzétett összefoglalója egyértelműen megállapítja, és tételesen felsorolja a dolgozat azon részeit, melyek teljes szövegazonosságot, illetve táblázatok és ábrák teljes azonosságát mutatják már korábban megjelent tudományos közleményekkel anélkül, hogy a szerző bármilyen módon jelezte volna ezek forrását.

Az Összefoglaló egyúttal rámutat arra, hogy Testnevelési Egyetem hibákat követett el az eljárás során. Ez azonban nem mentesíti a dolgozat szerzőjét a tudományos közlés alapvető szabályainak betartása alól.

Mivel Schmitt Pál dolgozata nem felel meg az egyetem szabályzatában rögzítetteknek („önálló munkán alapuló új tudományos eredményt tartalmazó értekezés"), valamint súlyosan megsértette a tudományos élet legalapvetőbb etikai szabályát (más személyek munkáját, eredményeit illetéktelenül használta), érdemtelenné vált a doktori cím viselésére.

Felszólítjuk a Magyar Testnevelési Főiskola jogutód intézményét, hogy a doktori cselekmény időpontjában érvényes szabályzatnak megfelelően eljárva, vonja vissza a doktori címet (Magyar Testnevelési Főiskola Doktori Szabályzat 23§ (3)).

Szeged, 2012. március 28.

FDSZ SZTE SZB

Időközben a Semmelweis Egyetem Doktori Bizottsága ügy döntött, hogy Schmitt Pál doktori címét visszavonják.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!