0:05
Főoldal | Rénhírek
Újdonságok a Preziben

Prezentáció pillanatok alatt?

Vannak esetek, amikor már a fejünkben összeállt egy előadás vázlata, de csak kevés időnk van a technikai megvalósításra. Ebben segít most a Prezi.

nyest.hu | 2011. szeptember 12.

Amikor nemrégiben a nyest interjút készített Halácsy Péterrel, a Prezi technológiai igazgatójával, ő a Prezivel kapcsolatos legnagyobb problémának azt találta, hogy még mindig nem lehet vele gyorsan összerakni egy prezentációt: „Azt szeretnénk, ha a programmal harminc perc alatt össze lehetne dobni egy előadást.” Úgy tűnik, most ebben az ügyben nagy lépést tettek előre: sablonokat készítettek. A sablonok különböző felépítésű előadásokhoz felelnek meg, nekünk csak ki kell választanunk a megfelelőt.

A sablonokban előre ki van jelölve a szövegek helye, készen állnak az ösvények, éppen csak a szöveget kell beírnunk. Persze az eredeti beállításokon is módosíthatunk, sőt, ha van rá időnk, a felismerhetetlenségig átdolgozhatunk minden elemet – de akkor sincs baj, ha az ilyen részletekre már nem marad időnk: esztétikus prezit mutathatunk be úgy is, ha csak a tartalomra figyeltünk.

Egy másik fontos új funkció, hogy tizenkét előre legyártott ábrát is behelyezhetünk a prezentációba. Természetesen ezeken is annyit módosíthatunk, amennyit csak szükségesnek látunk, de az ábrák nagyon sokféle tartalomhoz megfelelnek, így könnyen előfordulhat, hogy semmilyen beavatkozásra nem lesz szükség.

A Prezi további újdonsága, hogy különböző formákat (négyszögeket, háromszögeket, köröket) rajzolhatunk, illetve új helyre került az előnézetgomb is. Az újdonságokról a Prezi honlapján értesülhetünk.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a prezit online üzemmódban ingyen is szerkeszthetnek, a kész fájlt letölthetik és akár internetkapcsolat nélkül is bemutathatják. Mindennek az az ára, hogy a prezentáció nyilvános (amíg le nem töröljük).

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!