0:05
Főoldal | Rénhírek

Ötnyelvű táblákat a műemlékekre!

A Kolozs Megyei Tanács elkülönítette a kolozsvári műemléképületekre kitűzendő ötnyelvű tájékoztató táblákra szánt pénzkeretet – írja hétfőn a Krónika című erdélyi magyar napilap.

MTI | 2012. február 28.

A Kolozs Megyei Tanács hatvanezer lejt (mintegy 4,3 millió forintot) különített el arra a célra, hogy Kolozsvár műemléképületeire ötnyelvű román, magyar, angol, francia, német ismertető táblák kerüljenek. A határozattervezetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója terjesztette be. A szövetség kolozsvári szervezete úgy tekinti, ezzel egyik legfontosabb célkitűzése valósul meg. „A táblák óriási szolgálatot tesznek a város jellegzetességeinek, történelmének, kultúrájának bemutatására, egyben Kolozsvár multikulturalitásának alapfeltételét is képezik” fogalmazott a szövetség közleménye.

Kolozsváron a város turisztikai-fejlesztési stratégiája szerint 149 épületre kell többnyelvű ismertető táblát felszerelni. László Attila alpolgármester szerint ezek költségeit a helyi és a megyei tanács közösen állja. A városi tanácsban március 13-án terjesztenek elő hasonló összeg elkülönítésére irányuló határozattervezetet.Az alpolgármester konkrét időpontot nem közölt a táblák kihelyezéséről, mert mint mondta ezek folyamatosan kerülnek majd ki a műemléképületekre” áll a Krónika cikkében.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!