0:05
Főoldal | Rénhírek

Feljelentés helységnévtábla-ügyben

Feljelentést tesz a román országutak kezelésével megbízott állami vállalat ellen Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, mivel a vállalat tavaly novemberben egynyelvűre cserélte a korábbi kétnyelvű helységnévtáblákat a Hargita megyei Maroshévízen.

MTI | 2012. február 14.

Borbolyt a Krónika című erdélyi napilap honlapja idézte. A politikus, aki korábban is felszólítást küldött a vállalatnak, elmondta, hogy hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést az állami vállalat regionális és országos vezetősége ellen, ha a mostani felszólítás után sem hajlandók visszahelyezni a kétnyelvű táblákat. Borboly szerint a vállalat nem tartja tiszteletben a 2001/215-ös helyhatósági, valamint az 1995/33-as, kisebbségi jogokra vonatkozó törvény előírásait.

A lap szerint az eltüntetett táblán Maroshévíz magyar neve is szerepelt, igaz, sokkal kisebb betűkkel írva, mint a román elnevezés. A lap szerint ezt a táblát évekkel ezelőtt Nicolae Baciu polgármester a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyomására készíttette el. Többször is lefestették a magyar településnevet, de az elöljáró mindannyiszor elrendelte a letisztítását.

Borboly legutóbbi levelében azt is szóvá tette, hogy a tavaly felújított E578 jelzésű út bizonyos szakaszain a korábbi kétnyelvű irányjelző táblákat is egynyelvűekre cserélték ki.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!