0:05
Főoldal | Rénhírek
Nagy-Britannia

Nemek harca az oktatásban

A fiúk és lányok iskolai együttnevelése az ENSZ 1948-as esélyegyenlőségi határozata nyomán vált széles körben elterjedtté. Az 1990-es óta rendszeresen hallani a koedukáció ellen szóló érveket is. A vita ismét fellángolt.

nyest.hu | 2015. április 29.

Rájár a rúd a koedukált iskolákra – legalábbis a brit sajtó hasábjain. Élénk vita bontakozott ki ugyanis arról, hogy mi a jobb: ha külön lány- és fiúiskolák vannak, vagy ha koedukált intézményekbe járnak a gyerekek. Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy egy fiúiskola igazgatója szerint a fiúk iskolai előmenetelét gátolja, ha lány osztálytársaikat megdicsérik. Most a Telegraph nyomán egy bentlakásos lányiskola igazgatónőjének és egy szintén bentlakásos fiúiskola igazgatójának véleményét mutatjuk be.

A Wycombe Abbey igazgatónője, Rhiannon Wilkinson szerint az, ha az iskolában fiúk is vannak, elvonja a lányok figyelmét a tanulástól. Sok lány ilyenkor inkább abba fekteti az energiáit, hogy tetsszen a fiúknak, nem pedig a tanulásba.

Emellett kiemelte, hogy a fiúk és a lányok érési folyamatai különbözőek. A lányok hamarabb kamaszodnak, hamarabb indul be az agyfejlődésük, így a két nemnek a középiskolás évek alatt eltérő oktatásra van szükségük. Az igazgatónőnek, aki koedukált iskolában is dolgozott már, az a véleménye, hogy a lányoknak az az érdeke, hogy külön nevelődjenek a fiúktól.

Szerinte egy lányiskolában a lányok önmaguk lehetnek, nem kell a fiúk előtt szégyenkezniük a tornaórán. Itt a lányok saját magukra figyelhetnek, tovább maradhatnak lányok, hiszen nem nehezedik rájuk az átszexualizált világ nyomása. Véleménye szerint a bentlakásos lányiskolák csodálatos menedékhelyek, oázisok, ahol a lányok boldogok lehetnek és a tanulmányaikra koncentrálhatnak.

Az igazgatónő véleménye részben egybecseng a neves fiúiskola, az Eton igazgatójának nemrégiben tett nyilatkozatával. Tony Little szerint a nemileg elkülönített iskolákban a tanulók tovább megőrzik ártatlanságukat. Little, aki vezetett már koedukált iskolát is, úgy látja, hogy a fiúiskolában kevesebb a feszültség. Emellett a szexualitásról és érzelmi fejlődésről egynemű csoportokkal könnyebb beszélgetni, mint egy koedukált osztályban. Little is kiemelte, hogy a szeparált bentlakásos intézményekben a fiúk tovább maradhatnak fiúk, a lányok tovább maradhatnak lányok.

Nem osztja kollégái nézetét David Goodhew, a fiúkat és lányokat együtt nevelő Latymer Upper School vezetője, aki korábban az Etonban is tanított. Szerinte a gyermekek ártatlanságát nem a nemek különtartása védi meg. Azzal érvel, hogy a koedukált osztályokban a fiúk és lányok megtanulják, hogy kell viselkedni egymással, barátságok köttetnek. A másik nem képviselői nem csupán fantázia szülöttei számukra, hanem hús-vér emberek.

A Eton diákjai 1932-ben
A Eton diákjai 1932-ben
(Forrás: Wikimedia Commons / Das Bundesarchiv / CC BY-SA 3.0)

Tapasztalatai szerint viszonylag kevés időt töltenek az iskolában a diákok a szerelmi életükkel, viszont sokat tanulnak, és sok időt töltenek a délutáni elfoglaltságokkal is. Sem az egyetemen, sem az életben nincsenek elkülönítve a nemek – a koedukált iskola erre készíti fel a gyerekeket. Nem pedig arra, hogy eljön a rettenetes nap, amikor a másik nem tagjaival szembesülni kell.

Források

Girls thrive in single sex schools because they do not have to impress boys, head says

'Single-sex schools mean pupils keep their innocence,' says Eton headmaster

Mihály Ildikó: Esélyegyenlőség és/vagy koedukáció?

Pukánszky – Németh: Neveléstörténet. Az 1945 utáni magyar iskoláztatás története

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!