0:05
Főoldal | Rénhírek

„nem tudhatod, ízlik-e a pizza,
ha nem kóstolod meg”

A terrorizmushiszti begyűrűzött Erdélybe – áldozata a magyar kisebbség. Az MTI híreiből válogatunk.

MTI | 2015. december 5.

A bukaresti táblabíróság kedden, kevéssel éjfél előtt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsít – közölte honlapján a táblabíróság. A kényszerintézkedésről hozott döntés ellen 48 órán belül lehet fellebbezni.

A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT) kedden, a román nemzeti ünnepen közölte, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A DIICOT honlapján közzétett közlemény szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék.

A Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Hírmondó című napilap szerdai számában arról írt, hogy a 40 éves vállalkozó lakásán és biztonságtechnikai felszereléseket forgalmazó cégénél is házkutatást tartottak az ügyészek, fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek. A vállalkozó felesége a lapnak elmondta, hogy a család és a cég számítógépeit, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos fegyverhez használt éjszakai látókészüléket, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, születésnapi tortához használt tűzijátékot foglaltak le és vittek el. A lap szerint a rajtaütésnek köze lehet ahhoz, hogy Beke István tagja a Neoforum Siculorum Tactical Unit nevű bejegyzett sportegyesületnek, amely a paintballhoz hasonló airsoft hobbisportot űzi. Az airsoft egy műanyaglövedéket kilövő, alacsony energiájú légfegyverekkel játszott hobbisport. A NATU-nak rövidített sportegyesület saját pályát hozott létre a Kézdivásárhellyel szomszédos Esztelneken, ahol csapatokban játsszák a stratégiai-taktikai játékot, és tagjai nemzetközi versenyekre is járnak. Az ügyészek a csapat több tagját is kihallgatták, de ellenük nem rendeltek el kényszerintézkedéseket.

A Székely Hírmondó szerint a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetéseken a gyanúsított és a sportegyesület tagjai arról beszélgettek, hogy a meglévő eszközparkot egy airsoftgránáttal bővítenék, amely a játékban használt műanyag golyókat szórja szét. A házkutatások során azonban ilyen játékgránátot sem találtak.

Egy október 10-ei összejövetelükön tervezték el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjai, hogy petárdákból összeállított robbanószerkezetet hoznak működésbe Románia nemzeti ünnepén Kézdivásárhelyen, amelyet a katonai parádé útvonala közelében, egy szemeteskukában akartak elrejteni – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva. A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) abban a táblabírósághoz eljuttatott kérésben közölt részleteket az állítólagos merényletkísérletről, amellyel elérte Beke Istvánnak, a HVIM kézdivásárhelyi szervezete elnökének előzetes letartóztatását.

A gyanúsított állítólag azt mondta, a bombát úgy is fel tudja robbantani, hogy sem ő, sem családja nem lesz a városban. Beke István az október 10-i találkozón elmagyarázta társainak, hogy egy mobiltelefonról a főtéri üzlethelyisége térfigyelő kameráját is távolról el tudja érni, hogy figyelemmel követhessék a román nemzeti ünnepen rendezendő felvonulást – idézte a Mediafax a DIICOT előzetes letartóztatási kérelmét. Állítólag megbeszélték, hogy a robbantáshoz egy új mobiltelefont használnak, amelyet aztán megsemmisítenek, Beke Attila pedig vásárolt is egy új készüléket a Rezistent telefon.ro webáruháztól. „Megér egy próbát, nem tudhatod, ízlik-e a pizza, ha nem kóstolod meg. Legalább szerzünk egy kis tapasztalatot” – idézte az ügyészség a lehallgatott beszélgetés résztvevőit, akik a „pizzát” a házi készítésű bomba fedőneveként használták.

Kóstolgatunk, kóstolgatunk?
Kóstolgatunk, kóstolgatunk?
(Forrás: Wikimedia Commons / Shpernik088 / CC BY-SA 4.0)

A Mediafax úgy tudja, a DIICOT-nál október 23-án tett feljelentést a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a HVIM Kovászna megyei csoportja ellen. A SRI ebben úgy fogalmazott, hogy a csoport tagjai „közvetlen kapcsolatban állnak a magyar szélsőséges Jobbik politikai alakulat, és a – magyar Alkotmányvédelmi Hivatal által terrorista jellegű szervezetként elismert Betyársereg” vezetőivel. „A tavalyi évtől kezdődően egyes külföldiek, illetve kettős állampolgárok fizikai képességeik fejlesztésére bátorították a szélsőségesen nacionalista HVIM romániai tagjait, erőszakos cselekmények elkövetése érdekében, amelyek autonomista és revizionista célkitűzéseik megvalósulásához (Nagy Magyarország helyreállításához) vezethetnek” – írta az előzetes letartóztatási kérelmében a DIICOT.

Ne bélyegezzék meg terrorizmussal
a romániai magyar közösség egészét

Felelős és körültekintő tájékoztatásra hívta fel a román újságírók figyelmét az ActiveWatch nevű román emberjogi szervezet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal meggyanúsított kézdivásárhelyi elnökének ügyével kapcsolatban. A román média követésével évek óta foglalkozó civil szervezet emlékeztet, hogy a román szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT), valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) terrorista cselekmény leleplezéseként állította be a kézdivásárhelyi ügyet. Ezért a szervezet arra kérte az újságírókat, hogy profizmussal, felelősen és jóhiszeműen tudósítsanak az ügyről, amely meglehetősen érzékeny, mert idegengyűlölő megnyilvánulásokat gerjeszthet a románok körében a romániai magyar közösséggel szemben.

Arra bátorítják az újságírókat, hogy ellenőrizzék a DIICOT és a SRI által közölt információkat. Azt ajánlják, hogy a magyar kisebbség képviselőit is szólaltassák meg a híranyagokban, és ha szükséges, kérjék el az eredeti magyar nyelvű nyilatkozatot, majd független fordítót vegyenek igénybe, hogy minél pontosabban tolmácsolják gondolataikat románul.

Az ActiveWatch azt kéri az újságíróktól és a politikusoktól, hogy ne bélyegezzék meg terrorizmussal a romániai magyar közösség egészét, legitim politikai vezetőit és a romániai magyarság politikai célkitűzéseit sem. A civil szervezet szerint ezek a politikai célok legitimek mindaddig, amíg demokratikus úton próbálják megvalósítani – olvasható a közleményben. A civil szervezet azt kéri a vizsgálatban érintett román hatóságoktól, hogy gyorsan tisztázzák az ügyet, és minél hamarabb bocsássák a közvélemény rendelkezésére a bizonyítékokat.

Betiltanák az RMDSZ-t?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő szerdán arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet – az ügyészség szerint – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni. A magyarellenes megszólalásairól elhíresült politikus indoklásában kifejtette: bár az RMDSZ „formálisan” elhatárolódott a merényletkísérlettől, a magyar szövetség évek óta a román állam egysége, nemzeti és oszthatatlan jellege ellen áskálódik, az általa vezetett önkormányzatok pedig a HVIM fő finanszírozói. Az RMDSZ megalakulása óta támadja az alkotmány első cikkelyét és nyíltan etnikai alapon követel területi autonómiát – érvel a képviselő, aki szerint ezzel a magyar érdekképviselet a román államiság és annak területi épsége ellen intéz megengedhetetlen támadást.

Ha a parlament elfogadja a tervezet, az RMDSZ valamennyi választott törvényhozóját és önkormányzati képviselőjét megfosztanák mandátumától és tíz évre kizárnák a közéletből. Diaconu szerint törvénytervezete nem irányul a magyar kisebbség tagjai ellen, ugyanis az RMDSZ vagyonát „társadalmi beilleszkedésükre” fordítanák: a kormány egy speciális pénzalapot hozna létre, és a pénzből román nyelvtanfolyamokat rendeznének a magyarok számára.

A bukaresti szenátus márciusban elutasította már Bogdan Diaconu két magyarellenes törvénytervezetét: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók” nyilvános használatát büntette volna. Diaconu a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett mandátumot, ám tavaly, amikor az RMDSZ-szel közös kormánykoalícióban lévő pártja önmérsékletre szólította fel, kilépett a PSD-ből és Egyesült Románia Párt (PRU) néven új politikai alakulatot alapított.

Bombák és aknák

A magyar közösség kriminalizálását sérelmezte a székelyföldi terrorizmusváddal kapcsolatban szerdán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Az MTI-hez eljuttatott közleményében az EMNP aggályosnak tartotta a romániai terrorizmusellenes szervezeteknek a román nemzeti ünnepre időzített kézdivásárhelyi fellépését, mert – mint fogalmazott – „az az etnikai feszültségek elmélyítését eredményezheti”. A párt azt kérte a román hatóságoktól, hogy ha bebizonyosodik a Beke István elleni terrorizmusvád, a törvény teljes szigorával járjanak el, addig azonban tartsák tiszteletben az ártatlanság vélelmét.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Európában és a világ számos pontján egyre inkább felerősödő terrorizmus és terrorizmusellenes harc álcája mögé bújva, a román hatóságok és egyes véleményformálók – kihasználva a román nemzeti ünnep székelyföldi megünneplésének egyébként is konfliktusos helyzetét – úgy tűnik, az erdélyi magyarok ellen próbálják a hangolni a közvéleményt” – fogalmazott az EMNP elnöksége. A párt úgy vélte, a magyarellenes és kisebbségellenes hangulat nem szolgálja Románia stabilitásának a megerősítését.

Katonai parádé a román nemzeti ünnepen – Ploietiben
Katonai parádé a román nemzeti ünnepen – Ploietiben
(Forrás: Wikimedia Commons / Revista Forțelor Terestre / CC BY-SA 3.0)

„A romániai magyar közösség vezetői évtizedek óta harcolnak jogaikért, és ezt mindig békés, demokratikus eszközök által tették” – emlékeztetett a párt elnöksége. Azt is hozzátette, hogy az állami szerveknek is felelősségük, hogy magyar-román együttélést ne veszélyeztessék. Az EMNP kinyilvánította: felelőtlenségnek tartja a román-magyar kapcsolatok destabilizálását, és higgadtságra, mértékletességre intette a politikai élet szereplőit és a véleményformálókat.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közleményében arra figyelmeztetett, hogy valóságtartalmában súlyosan megkérdőjelezhető indítékkal hurcolják meg a feltételezett kézdivásárhelyi terrorkísérlet gyanúsítottját. „Ismét egy jól megszervezett, a titkosszolgálatok közreműködését is igénybe vevő akcióról van szó, melynek fő célja a román-magyar viszony aláaknázása, valamint nemzeti közösségünk megfélemlítése” – állapította meg a tanács. Az EMNT szerint a törekvést csak súlyosbítja, hogy az Európában jelen lévő terrorfenyegetettséget használják fel a rendvédelmi szervek vezetői és a közvélemény alakítói akciójuk hitelesítésére. „Elítélünk minden, a román és magyar közösség viszonyának aláásását célzó törekvést, a meghurcoltakkal pedig szolidaritást vállalva ajánljuk fel jogi és politikai segítségünket” – áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége nevében kiadott közleményben.

Tüntetések

Mintegy ötszázan tüntettek szerda este Kézdivásárhelyen a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István szabadon bocsátását követelve – írták a csütörtöki székelyföldi napilapok. A Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Hírmondó szerint a közösségi hálón szerveződött spontán tüntetésen „Je suis Beke István” (Beke István vagyok) táblákat is lehetett látni. A tömeg kezdeti néma tüntetése akkor vált hangossá és indulatossá, amikor csendőrök jelentek meg a helyszínen, és a gyülekezés törvénytelenségére figyelmeztették a résztvevőket. A Székely Hírmondó beszámolója szerint ekkor „az idős néniktől a nehézfiúkig mindenki az egyenruhásokat kezdte szidalmazni”.

A csendőrök távozása után a gyászlobogóval, magyar és székely zászlóval is felszerelkezett emberek a városháza elé vonultak, és a polgármester szolidaritásvállalását követelték. Mivel ez nem történt meg, a tömeg a rendőrség elé vonult, ahol a gyanúsított szabadon bocsátását követelte.

A Háromszék című napilap beszámolója szerint a felvonulók többek között azt skandálták, hogy „Igazságot akarunk, terroristák nem vagyunk!”, „Engedjétek szabadon!”, „Hol van a bomba?!”, „Holnap is jövünk, még többen leszünk!”. A félezres tömeg a nacionalista hangvételű Antena 3 hírtelevízió helyszínen filmező stábjának azt skandálta, hogy „Hazudik a média!”. A felvonulók később visszatértek a főtérre, ahol a letartóztatott Beke István édesapja köszönte meg a szolidaritást. A tüntetők a székely és a magyar himnusz eléneklése után békésen távoztak.

Kézdivásárhelyen csütörtök este több mint nyolcszázan ismét tüntettek  igazságot követelve a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke Istvánnak – közölte az MTI-vel a Háromszék napilap helyszínen tartózkodó újságírója.A tüntetésen mintegy kétszer annyian vettek részt, mint az egy nappal korábban tartott hasonló megmozduláson. A tömeg a kisváros főterén gyülekezett, majd körbejárta a várost a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritást kifejező jelszavakat skandálva. A főtérre visszatérve elénekelte a székely és a magyar himnuszt, és békésen feloszlott. A résztvevők azt ígérték, hogy holnap folytatják a felvonulást.

A román rendőrség és csendőrség végigkísérte a felvonulókat, de nem avatkozott be a be nem jelentett békés megmozdulásba.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a tüntetők sérelmezték, hogy nem csatlakozott hozzájuk Bokor Tibor, a város polgármestere és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat kézdivásárhelyi illetőségű elnöke. A tüntetők transzparenseken kifogásolták, hogy szerintük a román média félretájékoztatott a történtekről.

Egy táblára azt írták román nyelven, hogy „Magyarok vagyunk, elítéljük az erőszakot és a terrorizmust, de a félrevezetést is!”

A 18 ezer lakosú Kézdivásárhely lakosságának 91 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg.

A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) kedden, a román nemzeti ünnepen azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott rendezvényen.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!