0:05
Főoldal | Rénhírek

Nem tilos az osztrák himnusz szövegét kampánycéllal módosítani

Ausztriában beperelték az oktatási minisztériumot, miután az egy reklámfilmjében átírta a himnusz szövegét.

MTI | 2010. augusztus 23.

Elutasította az osztrák himnusz szerzői jogi jogtulajdonosainak keresetét pénteken egy osztrák bíróság, megállapítva, hogy nem tiltható meg egy állami kampányban a himnusz szövegét módosítva felhasználni.

Az 1946-os mű szerzőjének örököse és a szerzemény kiadója azután fordult bírósághoz, hogy az oktatási minisztérium egy reklámfilmjében átírták a himnusz szövegét.

A kampányban egy osztrák énekesnő a himnusz popváltozatával népszerűsített egy oktatási reformot, úgy, hogy az ének szövegében az eredetitől eltérően Ausztria „nagy fiai” mellett „nagy leányai” is szerepeltek.

A módosított változat felhasználásához a készítők nem kértek engedélyt a jogtulajdonosoktól.

A bécsi kereskedelmi bíróság után most másodfokon a tartományi felsőbíróság is kimondta, hogy nem sértett jogot a rövidfilmet készítő ügynökség.

A bíróság indoklása szerint semmiképp sem tekinthető kereskedelmi célúnak, hanem állami feladat teljesítésének számít a szövetségi himnusz felhasználása egy minisztériumi kampányban egy oktatási reform népszerűsítésére. Az információs film a bíróság értékelése szerint fontos társadalompolitikai feladatot szolgált, emellett mindenekelőtt a fiatalokat kellett megszólítania. Ezért a „korszellemhez igazodó, a célközönséghez szóló” változat nem tekinthető az eredeti szöveg „megcsonkításának”.

A kampányfilm körüli vita hatására az év elején egy időre újra napirendre került a felvetés, hogy a női egyenjogúság szellemében korszerűsítsék az osztrák himnusz hivatalos szövegét. A szöveg ilyen jellegű átírása először 2005-ben került napirendre, de végül maradt az eredeti változat.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!