Nevezzük nevén a gyereket!

Mit jelent az, hogy egy név „illik névrendszerünkbe”? Mi az, hogy egy névnek van „valamilyen hagyománya”? Miért játszik egy tudományos intézmény közigazgatási szerepet, és miért feledkezik meg arról, hogy mi az a tudományosság?

A nyest nem foglalkozik jogi esetekkel – kivéve persze, ha azoknak nyelvi vonatkozásuk van. Persze ilyenkor sem a dolog jogi oldalát vakargatjuk, hanem kizárólag a nyelvtudomány szempontjából vizsgáljuk a kérdést. Katalin nevű olvasónk is ilyen ügyben fordult hozzánk:

Én egy névkérelem elbírálásával kapcsolatos nyelvtudományi kérdés kapcsán írok Önöknek.

Kislányunkat Annaveronikának szerettük volna anyakönyveztetni, de az MTA Nyelvtudományi Osztálya nem hagyta ezt jóvá. A nemleges választ természetesen el tudnánk fogadni, ha egy valóban tudományosan megalapozott szakvéleményt kaptunk volna az Annaveronika, mint női utónév elemzéséről. Ehelyett az alábbi választ kaptuk:

”...értesítjük, hogy a kérvényben szereplő Annaveronika név női névként történő bejegyzését nem támogatjuk. Ugyan a női neveink között szerepelnek két név egybevont formái, de azok mind olyanok, amelyeknek valamilyen hagyománya van a névadásunkban, illetve más nyelvterületen is megtalálhatóak. A kérelmezett név nem ilyen, sem az írásképe, sem a kiejtése nem illik névrendszerünkbe.”

Én is a tudomány embere vagyok, így azt gondolom, joggal kérdőjelezem meg a fenti két mondat szakvélemény mivoltát, ami jelen esetben egy magánszemély szubjektív véleményét tükrözi.

Azt gondolom, ha már nem nevezhetem a lányomat hivatalosan úgy, ahogyan szeretném, akkor a Tudományos Akadémiától megilletett volna egy valós szakvélemény.

Arra szeretném kérni Önöket, amennyiben módjukban áll, szíveskedjenek megmagyarázni, hogy nyelvi szempontok alapján, miért nem anyakönyvezhető az Annaveronika, mint női utónév, mit jelent az a tudomány nyelvén, hogy nem illik a magyar névrendszerbe.

Az MTA honlapján fent van minden anyakönyvezhető utónév, rengeteg kezdődik Anna előtaggal, az Annavera is köztük van. Ezen túlmenően, szintén az MTA honlapján szerepel egy tizenöt pontos leírás arról, hogy mi alapján bírálják el a névkérelmeket. Ezek között nem találtam kizáró tényezőt. Ezek alapján, noha tudtuk, hogy jogorvoslatnak helye nincs, kvázi fellebbeztünk a döntés ellen, mire a következő, szinte az előzővel azonos választ kaptuk:

”... a kérvényben szereplő Annaveronika név női névként történő bejegyzését továbbra sem támogatjuk. Valóban az adható női neveink között szerepelnek két név egybeírt formái (Annamária, Annalilla, Annavera, Annaliza, stb...) , de azok mind olyanok, amelyeknek valamilyen hagyománya van a névadásunkban, illetve más nyelvterületen is megtalálhatóak. A kérelmezett Annaveronika név nem ilyen, sem az írásképe, sem a név hosszúsága, a két név együttes ejtése nem illik névrendszerünkbe.”

A név hagyományaira, hosszúságára vonatkozó kifogásolásokra rengeteg ellenpélda van a jelenleg anyakönyvezhető nevek gyűjteményében, és a név más nyelvterületen is jelen van, csupán egyetlen példa erre H. G. Wells 1909-ben íródott regénye, amelynek címe Ann Veronica.

Ez nekünk nem „csupán” nyelvtudományi kérdés, hanem egy szép családi hagyomány megőrzését foglalná egy szerintünk gyönyörű női névbe.

Katalin ezután hosszan ecseteli, hogy kisfia milyen traumaként élte meg, hogy húgát nem nevezhetik úgy, ahogy szeretnék. Ennek ugyan sem jogi, sem nyelvtudományi vonatkozása nincs, de fontosnak tartjuk erre is utalni, hiszen az ilyen döntések nem egyszerű adminisztratív lépések, hanem gyakran igen érzékenyen érinthetik a nevek elfogadását kérelmező családokat.

Nem ér a nevem?
(Forrás: Wikimedia Commons / Helgi Halldórsson / CC BY-SA 2.0)

Jogi háttér

A törvényi szabályozás szerint magyar nemzetiségű magyar állampolgár gyermeke számára kizárólag a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete által összeállított utónévjegyzékből választhat nevet. Amennyiben olyan nevet szeretne adni, mely ebben a jegyzékben nem szerepel, akkor a Nyelvtudományi Intézethez kell fordulnia, és amennyiben az intézet a nevet engedélyezi, az felkerül a listára, és onnantól kezdve választható.

Ez a szabályozás problémás. Egy-egy név elfogadhatósága nem tudományos kérdés. Persze egy névről tudományos szempontból sok minden elmondható, de nem mondható meg egyértelműen, hogy „illik-e névrendszerünkbe”, vagy sem. Vannak persze szélsőséges esetek, azokról a nevekről, amelyekkel nap mint nap találkozunk, elmondhatjuk, hogy egyértelműen magyar utónevek (más kérdés, hogy látunk-e bennük valamilyen rendszert). A másik véglet, amikor nemhogy névnek, de szónak sem fogadnánk el valamit (pl. Qdpgt), vagy éppen jelentése, szófajisága miatt nem fogadnánk el névnek egy szót (Sűrűség, Tizenkilenc, Rögtön stb.). Hogy ezek aligha alkalmasak magyar utónévnek, azt bárki meg tudja mondani, legfeljebb a szakszerű indokláshoz van szükség nyelvészre. A köztes esetekben azonban eltérhet a véleményünk abban, hogy mennyire jó a név, nem véletlen, hogy a neten számtalan cikk és blogbejegyzés hőbörög azon, hogy milyen nevet talált elfogadhatónak a bizottság, miközben mások azon háborognak, hogy az általuk adni szándékozott neveket miért nem fogadták el.

Ami a magyar utónevek „rendszeréről” (?) tudományosan elmondható, az az, hogy folyamatosan változott. A 18. századig szinte csak szentek és bibliai személyiségek neveit adományozták, a 19. században viszont már gyakran adtak ősmagyar (vagy annak vélt) neveket. A magyar utónevek történetének igazi hagyománya a folyamatos megújulás, és egyedül az megy szembe a hagyományokkal, hogy a szabad névválasztást korlátozzuk. Ha valami a hagyományok ellen van és tudománytalan, az éppen a névválasztás szabályozása. 

Az persze nem lenne baj, ha a Nyelvtudományi Intézet szakvéleményt készítene, és abban leírnák, mi szól az adott név elfogadása mellett vagy ellen. Arról azonban, hogy a név választható legyen-e, nem lenne szabad egy tudományos kutatóintézetre a döntést, sőt, magának a kutatóintézetnek illene mindent megtennie azért, hogy ezt a feladatot ne kelljen elvégeznie. Persze addig, amíg a törvény erre kötelezi, el kellene végeznie ezt a munkát, de ez nem jelenti, hogy ezzel párhuzamosan ne kellene megmozgatnia minden követ, hogy ezt a tudománytalan feladatot ellássa, és hogy tudományos kutatóintézet létére közigazgatási feladatokat kelljen ellátnia.

Portásbetegség

Sajnos a Nyelvtudományi Intézet a feladatot nemhogy nem hárítja el, de a névadást a törvényre hivatkozva még a törvénynél is szigorúbban korlátozza. A döntés során használt alapelvek között a következőket olvashatjuk:

Az újonnan kérvényezett utónevet minden esetben a mai köznyelvi kiejtésének megfelelően, a mai magyar helyesírás szabályai szerint kell bejegyezni (pl. Maya helyett Maja; Gerald helyett Dzserald, Claudia helyett Klaudia). Erről a 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet 19. §-ának (1) bekezdése így rendelkezik: „Az anyakönyvezés – az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben meghatározott kivételekkel – a magyar helyesírás szabályai szerint történik.”

Csakhogy a törvény idézett részlete sehol nem mondja ki, hogy kizárólag a magyar ábécé betűit lehet használni, sem azt, hogy azokat kizárólag a magyar szavakban általában használt hangértékükben. A helyesírási szabályzat pedig kimondja, hogy

Az idegen tulajdonnevekben és egyéb szavakban más ábécék betűi és betűkapcsolatai is előfordulnak mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók jelölésére [...]

Az alapelvek tehát a törvényre hivatkoznak a Maya, Gerald vagy Claudia írású nevek elutasításakor, de a törvény valójában nem zárja ki ezeket. (Az persze lehetséges, hogy a törvényalkotó szándéka ez volt, de a törvénybe nem ez került.) További abszurdum, hogy a döntés során ezt az elvet nem alkalmazzák következetesen, de legalábbis ki lehet őket játszani. Például elfogadható női név a Jenni, de még nem találkoztunk olyannal, aki ezt ne [dzseni]-nek ejtette volna. Arra sem vennénk mérget, hogy a Ginák nem [dzsiná]-nak, a Joanák nem [dzsoana]-nak, a Jeremik nem [dzseremi]-nek ejtik nevüket. Azaz a bizottság tulajdonképpen átejthető, és át is engedett olyan neveket, melyeknek kiejtése eltérhet attól, amit a magyar hangjelölés elvei egyébként sugallnának. Az Attila vagy a Ráchel sem felel meg a magyar hangjelölés elveinek, mégis anyakönyvezhetőek. (Megjegyezzük, az sem megy szembe a magyar hagyományokkal, hogy a neveket ne a bevett hangjelöléssel, hanem idegen módra írjuk: mindig voltak, akik így írták nevüket.) Az alapelvek máshol is sajátosan értelmezik a törvény szövegét:

A 2010. évi I. törvény 44. §-ának (3) bekezdése kimondja: „Anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő utónevet lehet a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) által összeállított utónévjegyzékből. Az utónévjegyzéket az MTA a honlapján teszi közzé.” Erre való hivatkozással a magyar névhagyományok alapján fiúgyermek számára csak férfinevet, leánygyermek számára csak női utónevet javasolunk bejegyzésre. Amennyiben egy fantázianevet már az egyik nemnek javasoltuk, azt a későbbiekben a másik nem részére nem javasoljuk.

A törvény azt valóban kimondja, hogy lánynak fiúnév, fiúnak lánynév nem adható, de azt sehol nem zárja ki, hogy legyenek olyan nevek, melyek lány- és fiúnévként is használhatóak, azaz mindenképpen megfelelnek a gyerek nemének. Bár a magyar nevek általában tényleg egy-egy nemhez kötődnek, azért vannak kivételek is. Például a Gabi becéző forma fiúra és lányra is vonatkozhat. Ha ezt a formát kérvényeznék pl. egy fiú számára, akkor később nem lenne adható lánynak, ami egyértelműen abszurd – ahogy fordítva is.

Veronika és Andrea
(Forrás: Wikimedia Commons / Angela George / CC BY-SA 3.0)

Persze ez nem történhetne meg, hiszen egy másik alapelvben ezt olvashatjuk:

A férfinevek becéző formáit csak akkor támogatja a bizottság anyakönyvezésre, ha személynévi használatuk a középkorra nyúlik vissza, és ez hitelesen bizonyítható is (pl. Gergő, Janó).

Ez az alapelv igen talányos, hiszen a szabályalkotók is elismerik, hogy a becenévből alakult férfinevek hagyománya a középkorig nyúlik vissza, tehát aligha mondható el, hogy „nem illik névrendszerünkbe”. Abban sem vagyunk biztosak, hogy a Barnabásból kialakult Barna, a Flóriánból fejlődött F(l)óris vagy a Gedeonból rövidült Gida (férfinév!) is adatolható a középkorból, mindenesetre ma ezek is adható nevek. 

Annaveronika és névrendszerünk

Sajnos egyet kell értenünk olvasónkkal abban, hogy az Annaveronika név elutasításának indoklását – amennyiben az valóban megegyezik az olvasónk által idézettel – nehezen mondhatnánk tudományosan megalapozottnak. Először is a már idézett alapelvek közül nem találunk egy olyat sem, mely az Annaveronika ellen szólna, így olvasónk megalapozottan várhatta, hogy kérelmét elfogadják. Nem tudunk továbbá mit kezdeni az alábbi indoklással:

Ugyan a női neveink között szerepelnek két név egybevont formái, de azok mind olyanok, amelyeknek valamilyen hagyománya van a névadásunkban, illetve más nyelvterületen is megtalálhatóak. [...]

Bár a név hagyományára és „rendszerbe illeszkedésére” vonatkozó érvelés indokoltnak tűnhet, önmagában semmire nem alkalmas. Például számos héber eredetű bibliai nevet használunk, ám fogós kérdés lenne, hogy kaphatja-e magyar gyerek a Jézus nevet. Mellette szólna az is, hogy spanyol nyelvterületen kifejezetten népszerű név. A magyar névadási szokásokban azonban tabunak minősül, a magyar nyelvhasználók minden bizonnyal könnyebben elfogadnának neveknek sosem hallott, semmire sem utaló szavakat (pl. Rebar, Szattyó), mint a Jézust. Ugyanakkor ez a helyzet csak akkor változhat, ha megengedjük, hogy aki akarja, mégis a Jézus nevet adja a gyerekének – az sem kizárt, hogy száz év múlva népszerű lesz. Semmilyen tudományos alapja nincs annak, hogy ennek útját álljuk.

Itt ugyanis a szakvélemény elismeri hogy maga a szerkezettípus, azaz két, már elfogadott női név egybevont alakja már létezik, és ez az Annaveronika elfogadását támogatná. Az elutasítás mellett szóló érv azonban körben forog, hiszen lényegében azt mondja ki, hogy csak az a név válhat elfogadott névvé, mely már elfogadott név. Ezzel az indoklással bármilyen név elutasítható, tehát valójában nem érv. Az pedig tény, hogy ennek a névnek „valamilyen hagyománya” van, lásd az Anna elemű nevek sorát, és az Annavera esetében még a Veronikából alakult névelem is előfordul az Annával alkotott kapcsolatban.

Nem tudunk egyetérteni azonban azzal, hogy olvasónk Wells regényére hivatkozik, annak címszereplője ugyanis két külön keresztnevet visel, nem összetett nevet. Anna Veronikának ismertebb magyar személyiségeket is neveznek, pl. egy Wikipédia-oldalt is kiérdemlő építészmérnököt és egy adásrendezőt is. Külföldön azonban előfordul összetett névként is, tehát elmondható, hogy más nyelvterületen megtalálható. Ezt a Nyelvtudományi Intézet szakértője rövid guglizással tisztázhatta volna.

A szakvélemény szerint

A kérelmezett Annaveronika név nem ilyen, sem az írásképe, sem a név hosszúsága, a két név együttes ejtése nem illik névrendszerünkbe.

Azzal egyáltalán nem tudunk mit kezdeni, hogy a név írásképe szerint nem illik névrendszerünkbe, hiszen hangjelölése teljesen szabályos, és a kérelmező nem a magyar szokásoktól eltérő Anna-Veronika formát kérte. Az is érthetetlen, mi a probléma a név kiejtésével, hiszen semmiféle szokatlan magán- vagy mássalhangzó-torlódást nem tartalmaz, és olyan monoton csengése sincs, mint mondjuk az Annabarbara esetében lenne.

Az egyedüli komolyan vehető érv a név hosszúsága. Az Annaveronika hat szótagos, és ilyen hosszú nevet valóban nem találtunk az elfogadott magyar keresztnevek között. Megértéssel fogadnánk, ha az alapelvek között szerepelne valamilyen korlátozás a név hosszúságára vonatkozóan, ilyen azonban nincs. Ráadásul az elfogadott Annakarina, Annaleila, Annamária, Annaregina és Annaszófia öt szótagosak, amihez képest az Annaveronika alig hosszabb. Mi több, ha olvasónk az Annaveronka nevet kérelmezné, ez ellen már így sem lehetne érvelni. Egyetlen i-n vitatkozni pedig az elvakultság tipikus példája.

Természetesen lennének olyan nevek, amelyeket semmiképpen sem javasolnánk, jó érveink lennének az Annaamaranta, Alfonzinadonatella, de akár az Évabori és az Juditemese ellen is. Ugyanakkor egyik érvünket sem nevezhetnénk tudományosnak, márpedig egy szakvéleménynek ilyenekre kellene hivatkoznia. A Nyelvtudományi Intézet szakértőjének nem lenne szabad a saját ízlése alapján korlátoznia a szülőket abban, hogy milyen nevet adjanak gyermeküknek. Az elfogadott, illetve a ma gyakran használt nevek közül az Annaveronika nem lóg ki olyan mértékben,  hogy ezért egy családot érdemes lenne megfosztani a szabad névválasztástól. 

A törvény indokolatlanul nagy hatalommal ruházza fel a Nyelvtudományi Intézet szakértőit, akiknek döntéseit szakmailag senki nem ellenőrzi és nem bírálhatja felül. Mivel a szakértő és a kérelmező kulturális háttere erősen eltérhet, a szakértő semmiképp nem hagyatkozhat a saját ízlésére és intuíciójára – a tudományos megközelítés a kérelmező körében végzett terepmunka és annak vizsgálata lenne, hogy a saját kulturális környezete mennyire fogadja el névnek a kérelmezett formát. Ilyen lehetőség hiányában a szakértő akkor jár el tisztességesen, ha csak nagyon súlyos esetben akadályozza a szülő szabad névválasztását. Az Annaveronika esetében az ilyen fellépés mindenképp indokolatlannak tűnik.

Anna Veronika Bjarkadóttir
(Forrás: darkbeautymag.com / Sarah Ann Wright)

Mit lehet tenni?

A kérelmezőnek csak azt tudjuk tanácsolni, hogy adja gyerekének az Anna Veronika nevet. Hivatalos formában sajnos majd ezt az írásmódot kell használnia, de ez nem akadályozhatja meg, hogy ő és a gyerek környezete a két nevet egy szóként használja. 

Jogi lépésként az egyedüli megoldásnak az látszik, ha a „névkárosultak” összefognak, és nemzetközi bíróságon támadják meg a magyar államot névhasználati joguk indokolatlan korlátozásáért. Arra azonban fel kell készülni, hogy egy ilyen pereskedés hosszú évekig eltarthat, és ki tudja, lesz-e valaha eredménye.

Az igazi megoldás az lenne, ha maguk a jogalkotók ismernék fel, hogy a jelenlegi szabályozás értelmetlen, hiszen egyfelől felesleges bosszúságot okoz az állampolgároknak, másfelől – mint az a listából látszik – nem akadályozza meg a „hülye” (azaz a nyelvhasználók jelentős részében visszatetszést keltő) nevek elfogadását. A névkérelmezést közigazgatási vagy bírósági eljárás keretében kellene lefolytatni, melyben természetesen figyelembe vehető, sőt veendő lenne nyelvész szakértő véleménye is, de nem egyetlen, a döntő szót kimondó szakértőé, hanem több szakértőé is. Fontos lenne, hogy a kérelmet csak nagyon indokolt esetben utasítsák el, és lehetőleg ilyenkor is magát a kérelmezőt győzzék meg arról, hogy kérelmét vonja vissza. Tisztességes, nyílt, érvekre épülő eljárás esetén érhetnénk el, hogy az állampolgárok a névadási jogok korlátozását ne szabadságjogaik megnyírbálásaként éljék meg. 

Kapcsolódó tartalmak:

• Jog a névhez
• A névválasztás szabadsága
• Nyomorék, gyere vacsorázni!
• Kötelező az azonos vezetéknév
• „Ez nem egy név, ez egy szám!”

Hasonló tartalmak:

• Kihalhatnak az Árpádok?
• A német nemzetiségűek sem vehetnek fel akármilyen nevet Magyarországon
• A Híd törvénymódosítást javasol
• A Jobbik inkább Hoffmann mellé állna
• A nyelvtörvény miatt verekedtek

Hozzászólások (93):