0:05
Főoldal | Rénhírek

Nagyravágyóknak: huszonöt centis újságolvasó

Hol van már a nyomdaillatú, kávéházban olvasgatott lapok kora? Az Apple legújabb kütyüje a digitalizált lapokat is elérhetővé teszi.

nyest.hu | 2010. január 26.

Képzelje csak el: egy jó kávé mellett belelapozni a napi friss sajtóba – sokak reggelének elengedhetetlen része. No de egy 10-11 colos képernyőn „lapozgatni”? Az Apple szerint ez a jövő, és – véli az Independent – a nyomtatott sajtó is ebben reménykedik. Ez lehetne ugyanis anyagaik nagyobb népszerűségének és az olvasótábor bővítésének egy módja.

Az elektronikus könyvolvasó már-már régi történetnek számít – legalábbis tavalyinak. Az új géptől azonban ettől is többet várnak a médiában tevékenykedők. A várakozások szerint a hamarosan piacra kerülő „újságolvasó” olyasmi szerepet töltene be, mint az iPod a zenehallgatásban – akár még a nyomtatott sajtó keresettségét is fellendíthetné.

A könyvolvasókéhoz hasonló elven működő eszköz érintőképernyős, és gyakorlatilag az újságok, magazinok digitalizált változatával látja majd el a monitorhoz szokott (netán monitorfüggő) olvasókat. A dicsérő kritikák szerint teljesen új olvasási élményt is nyújt a kiváló technikai paramétereknek köszönhetően.

Mindezt persze nem olcsón – körülbelül 1000 amerikai dollárért (közel 200 000 forintért) vesztegetik majd. A lapkiadók szerint azonban ez nem jelenthet akadályt, hiszen már kész terveik vannak arra vonatkozóan, hogy milyen formában férhessen majd hozzá az olvasó a cikkekhez. Egyenként és teljes egészében, netán rovatonként? A részletekre hamarosan fény derül, amint megvásárolható lesz a kütyü-újdonság. Azután pedig nem kell meglepődni, ha szomszédunk a metrón előkapja huszonöt centis képernyőjét, hogy átlapozza a kedvenc magazinját.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...