Mit csinálunk rosszul? – A pszichológus megmondja
A dicséret növeli a munkakedvet, jó hatással van a közérzetünkre, és ezáltal a környezetünkre is.
A hazai hétköznapokban tapasztalható általános rosszkedv, elbizonytalanodás egy színházban játszódó tragikomédia alaphelyzetére hasonlít, amikor mindenki másnak hiszi a társait, mint amik, és az ebből adódó félreértések, egymás melletti elbeszélések kuszasága idézi elő a konfliktust – állítja Aszalós Péter pszichodramatista, aki 15 éves szakmai tapasztalatát osztotta meg az MTI-Press felkérésére.
Megítélése szerint a félreértések valójában az újtól való félelem érzésére vezethetők vissza, mert a gyors társadalmi változások kényszerétől hajtva fel kell adnunk komfortzónánk egy részét – életünk biztonságot, kényelmet nyújtó megszokott kereteit –, és ismeretlen vizeken evezve vagyunk kénytelenek megméretni magunkat.
„Márpedig erre a kihívásra nem készültünk fel, gyakran eleve hiányzik hozzá az önbizalom. E nélkül pedig a mások iránti bizalom is megcsappan, gyanakvóvá válhatunk, bezárkózunk, ami pedig zavaróan hat a hétköznapi kapcsolatokra” – hangsúlyozza a szakember. „Nyitottság nélkül, szorongva viszont sokszor eleve rosszat feltételezünk a másikról, ellenséget látunk benne, és így mi is támadóan lépünk fel, miközben minket is állandó kisebb-nagyobb támadások érnek. Mindennapi példa lehet erre, amikor valakit figyelmeztetünk, hogy égve felejtette parkoló autója lámpáját. A jó szándékú gesztusra gyakran durva választ kapunk, keresetlen szavakkal küldhetnek el melegebb égtájra. Az apró kis sokk persze nem tesz jót a közérzetünknek.”
A pszichológus úgy véli, hogy mindez a jelenség nem új keletű, alighanem például a római birodalom összeomlása idején élt elődeink is hasonló módon reagáltak a gyorsan változó idők szavára. Ám Kelet-Közép-Európa népeit a Nyugatétól eltérő társadalmi fejlődés, a feudális maradványok is nagyobb mértékben próbára teszik az értékrend zavarai, a felszínen maradás küzdelmei közepette.
„A mai ideges, ingerült atmoszféra sok egyéb mellett arra is visszavezethető, hogy nálunk alig 150 éve még fellelhető volt a jobbágyság. Az ősök alárendeltségéből fakadó viselkedési minták levetkőzéséhez néhány generáció kevésnek bizonyult, az utódok máig nem tudták teljesen levetkőzni. Ezzel szembesülhetünk például a hivatalokban, ahol az alkalmazottak a megszeppent ügyfelet fölényes, lekezelő hangnemben egzecíroztatják” – magyarázza Aszalós Péter.
„A kisebbrendűségi érzés átkát cipelve persze eleve nehezebb új munkahelyet találni, vagy akár felhőtlen párkapcsolatot kialakítani. A helyzetet súlyosbítja a hagyományokra épülő poroszos tekintélyelvű iskolarendszer, aminek következményeként a magasabb pozícióba került emberek nem ritkán a felelősség vállalása helyett a hatalom gyakorlásában élik ki ambícióikat, szívesen tetszelegnek a másokon uralkodás szerepében. A felelősség áthárítása, a döntés tovább passzolása mögött többnyire kishitűség, a kudarctól és az érte járó büntetéstől való félelem rejlik. A tetteink következményeivel való szembenézés elkerülésének, az aktatologatásnak finom technikái alakultak ki, ami a gyakorlati életben további zavarokat, újabb és újabb bizonytalan helyzeteket teremt, amelyektől bárki hajlamos kijönni a sodrából, idegessé válni.”
Nálunk a fenyegető számonkérésen van a hangsúly
A szakember szerint kisebbrendűségi érzés lappang a hazai gyakorlatban szűkmarkúan mért dicséretek mögött is. Mint kifejti, amíg más országokban a cégek irányítói tudják, hogy a jól elvégzett feladatért az elismerés valósággal szárnyakat ad, növeli a munkakedvet, addig a magyar vállalatoknál, hivatalokban ez a fajta ösztönzés egyelőre alig lelhető fel, inkább a fenyegető számonkérésen van a hangsúly. A napi kapcsolatok szintjén is sokan fukarkodnak mások elismerő hátba veregetésével, mert hibás szemlélettel attól tartanak, hogy társaik felértékelése együtt jár az ő leértékelődésükkel. Ez a fajta kicsinyesség pedig sok esetben kerékkötője a magyarokra jellemző kreativitás kibontakozásának. A közös örömet, önbizalmat adó siker helyett marad a lehangoló középszerűség, „a ha nem csinálok semmit, abból baj nem lehet” hervasztó mentalitás.
„A sárga irigység is e logikára vezethető vissza. A mások sikere, gyarapodása ahelyett, hogy egészséges versengésre sarkalna, szembesít azzal, hogy nekem netán szerényebbek a képességeim, amitől fojtott düh lesz úrrá rajtunk, legszívesebben összetörnénk a tükröt” – mutat rá Aszalós Péter.
„Még a kapcsolatokban olykor görcsként elő-előtüremkedő sértődés alapja is legtöbbször a félelem. Azt gondoljuk, hogy a másik meg akar bántani minket. Holott többnyire csupán egy sutára sikerült gesztusról vagy félreérthető megjegyzésről van szó. De rossz reagálásunk következtében egy értékes kapcsolat mehet tönkre. A magunk mögött bevágott ajtón aztán kínos lehet a bocsánatkérő kopogtatás.
A lélekbúvár a helyzetelemzésen túl képes kiutat is mutatni ebből az ön és mások sorsát rontó, saját magunk teremtette össznépi ördögi körből. Ehhez szerinte mindenek előtt Mahátma Gandhi híres mondását érdemes szem előtt tartani: aki meg akarja változtatni a világot, annak magán kell kezdeni a változtatást.
„Ehhez pedig a személyiségünk kiteljesítésére, önmagunk jobb megismerésére van szükség, ami végeredményben egy életen át tartó szüntelen folyamat. Az önismeret ugyanis egyik feltétele annak, hogy a különféle, a hétköznapokban óhatatlanul adódó kényelmetlen helyzetek megoldására bővíthessük konfliktuskezelő tárházunkat” – érvel.
Kiderülhet, hogy a főnök az igazi nyuszi
Ennek egyik módszere a csoportos önismereti és terápiás műfaj, a pszichodráma, amelyre mind nagyobb az igény, főként a 40 éven aluliak körében.
Lényege, hogy a mindennapokban előforduló, egyéni drámaként megélt helyzeteket a színpadon a csoport tagjai a szerepek felcserélésével újra játsszák, a spontán reakciók kielemzésével pedig mélyebb ismereteket szerezhetnek magukról. Például gyakori eset a munkahelyi főnökkel kialakult feszült kapcsolat, amely nem ritkán a gyerekkorban a túl szigorú apától elszenvedett, máig feldolgozatlan negatív érzelmekre vezethető vissza.
„Amennyiben valaki eljut erre a felismerésre, a színpadon már a szó szoros értelmében játszi könnyedséggel reagál a főnök hepciáskodására” – húzza alá a pszichológus. A felszabadultság növeli az önbizalmat, amelytől megerősödve az illető a valós életben is kivívhatja a főnök elismerését, aki az eddigi »nyuszi« helyett egy érvekkel előálló, magabiztos partnerrel találja magát szemben. Olykor még az is kiderülhet, hogy valójában a főnök az igazi nyuszi, aki csupán gyengeségét próbálja leplezni a nem létező erő fitogtatásával.
Aszalós Péter közlése szerint évente már 700-800 résztvevője van az átlagban 15-20 fővel zajló pszichodráma-foglalkozásoknak. „Az önkéntes színjátszók többsége sikeresen megszabadul a személyisége kiteljesedését akadályozó, sok magával hurcolt gátlástól, és megerősödött önbizalommal, ruganyosabb léptekkel mozog a világban. Ez a fajta egészséges magabiztosság a környezetükre is kedvező hatást gyakorol, ami által az ördögi helyett fokozatosan akár egy össznépi angyali kör is kirajzolódhat” – húzza alá a pszichodramatista.