0:05
Főoldal | Rénhírek

Mindent megtudhat a diákolimpiáról!

A „Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia és az ezen elért első magyar eredmények” címmel ismeretterjesztő előadás lesz augusztus 27-én 18 órától a biatorbágyi Faluházban.

nyest.hu | 2014. augusztus 18.

A Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián eddig még csak három alkalommal vettek részt magyar diákok, de máris két különdíjjal büszkélkedhetünk.

A Magyar Nyelvészeti Diákolimpiai Bizottság elnöke, Prószéky Gábor professzor által tartandó előadáson szó lesz a nyelvészeti diákolimpiák történetéről, a legjobb versenyzők kiválasztására kialakított módszerekről, a nyelvészeti feladatoknak a magyar oktatási rendszerhez, illetve annak anyanyelvi, idegen nyelvi, matematikai és informatikai tárgyaihoz való viszonyáról, konkrét példákon keresztül. Az előadásra nemcsak az érdeklődő diákokat, hanem az említett tárgyak középiskolai és általános iskolai tanárait, valamint az osztályfőnököket is várják a szervezők.

A bitorbágyiFaluház – vasútállomás volt, míg a nyomvonalat nem módosították
A bitorbágyiFaluház – vasútállomás volt, míg a nyomvonalat nem módosították
(Forrás: biatorbagy.hu)

Az érdeklődők a helyszín honlapján további részleteket találnak, illetve a következő telefonszámokon is kérhetnek információt: 20/955-9871, 30/202-7527. Az eseményt a Modina Egyesület szervezi.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!