„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós...”
A Magyar Tudományos Akadémia (akkori nevén Magyar Tudós Társaság)tényleges működését 185 éve kezdte meg. Létrehozásának gondolata azonban már a 18. század számos gondolkodóját, tudósát, íróját, újságíróját is foglalkoztatta. Az alábbiakban az ő gondolataikba, elképzeléseikbe pillanthatunk bele.
Széchenyi István 1825-ben ajánlotta fel egyévi jövedelmét a majdani Magyar Tudós Társaság megalapítására, mely 1830-ban meg is kezdte működését. A magyar nyelv előmozdítása, a tudományos élet hazai fejlesztése, és a kettő összekapcsolása révén a hazai tudományos élet magyar nyelven történő művelésének igénye azonban már a 18. században is felbukkan.
(Forrás: Wikimedia Commons / Johann Ender (1793–1854))
A Pozsonyban fölállítandó tudós társaság
Bél Mátyás talán nem véletlenül kapta halála után a megtisztelő magnum decus Hungariae (Magyarország nagy dísze) címet: számos tudományterületen alkotott maradandót. Magyarországon a 18. században szinte elsőként emel szót a hazai tudományos élet előmozdítása mellett. Ahogy azt korábban láthattuk, Bél Mátyás latin nyelven újságot is indított, kifejezetten oktatási célzattal: kezdeményezése a magyar sajtó történetében számos követőre talált. Németül, szlovákul, magyarul is beszélt, de jobbára latinul írt; így az sem meglepő, hogy 1735-ben írt, A Pozsonyban fölállítandó tudós társaság című írásában Bél Mátyás e szervezet munkanyelvét nem is jelöli meg. Az ő elképzelése a tudományos élet előmozdítását szorgalmazza:
Mivel bizonyos, hogy alig van Európában olyan ország, melyben a tudományok dolga rosszabb volna, mint Magyarországon, a haza nemesebb lelkű fiainak arra kell törekedniük, hogy a hibát minden erővel megszüntessék.
(Bél, 179. oldal)
Bél Mátyás elképzelése szerint a hazai tudományos élet előmozdítása érdekében Pozsonyban alapítandó „Tudós Társaságba mindazok egybegyűlhetnek, akik a haza szeretetét, a nép dicsőségét és a közhaszon előmozdítását szívükön viselik”. A társaság tagjai bizonyos időnként dolgozatokat nyújtanának be bizonyos témákról: az elképzelés szerint három külön tudományterület valamelyikén. Az első, az irodalmi osztályhoz lehetne benyújtani minden olyan tudományos dolgozatot, mely a „filológiára, a történelemre, a kronológiára, a földrajzra, a genealógiára, a heraldikára, a numizmatikára, az oklevéltanra, a zenére, a matézisre és ezek résztudományaira tartoznak”. A második, jogi osztály „mindenféle kánonjogi, polgári (római), hazai, a természet- és nemzetközi jogi, főképpen a magyar közjogi” témákkal foglalkozna. A harmadik, „fizikai-gazdasági osztály magába foglalja a fizikai és kémiai kísérleteket, az orvosi megfigyeléseket és szabályokat, a gazdasági eredményeket, a kereskedelmi könnyítését és hasznát, továbbá az ipar és a mesterségek előmenetelét”.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ami a társaság felépítését illeti, annak elnökét a tagok választanák, „baráti és egyenlőségi” alapon. Az elnök feladata lenne meghívni a társaság tagjai közé a tudósokat és buzdítani a tagokat tudományos dolgozatok megírására, de „szabad szellemű cenzúra” után e dolgozatok kinyomtattatása is az ő feladata lenne. Utóbbi tevékenységében segítené őt egy titkár, aki a nem pozsonyi illetőségű tagokkal a levelezést is intézné. A pozsonyi tagság havonta tartana közgyűlést, ahol megvitatnák a beérkezett dolgozatokat, a tagság egésze pedig ugyancsak havi rendszerességgel tenne vállalást új dolgozatokra (ezzel elkerülve azt, hogy esetleg ketten ugyanazzal a témával foglalkozzanak). A három tudományterület minden hónapban néhány oldalas közleményt lenne köteles kiadni az alábbi címmel: „Pozsonyi megfigyelések a tudományok gyarapítására és mindenekelőtt Magyarország viszonyainak megvilágítására és javítására”. Végezetül Bél Mátyás így zárja elképzelését:
Szükséges, hogy a Társaság legfőbb törvénye Isten tisztelete, a fejedelem szolgálata, a nép és a haza dicsősége és haszna legyen.
(Bél, 181. oldal)
A tudomány hazai előmozdítása érdekében Bél Mátyás még nem jelöli meg a magyar nyelvet a tudomány nyelveként: a 18. század végén azonban a magyar nyelv kérdése összefonódik a hazai tudományos élet előmozdításának kérdésével.
Jámbor szándékok
1778-ban megjelent Magyarság című írásában Bessenyei György már egyértelműen megfogalmazza az összefüggést a magyar nyelv művelése és a tudományos élet kibontakoztatása között:
Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.
(Bessenyei, 198. oldal)
A gondolat olyan népszerű volt már ekkoriban, hogy nem meglepő, ha 1781-ben a Magyar Hírmondó című újság szerkesztője, Rát Mátyás (akinek nevével korábban már találkozhattunk), így fogalmazza meg ugyanezt a gondolatot:
Nincsen igazabb útja s módja a tudományoknak valamely országban és nemzetben való elterjedésének, mint midőn azok a nemzetnek anyai nyelvén mindenekkel közöltetnek.
(Magyar Hírmondó, 352. oldal)
A gondolatot Bessenyei Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című, 1781-ben írt, de nyomtatásban csak 1790-ben megjelent írásában fejti ki részletesen. Bessenyei e téren kifejtett gondolatait a legnagyobb nyilvánosság előtt vállalja fel a Magyar Hírmondó és annak több szerkesztője is, akik közül történetesen Révai Miklós az, aki kiadja Bessenyei ezen röpiratát 1790-ben.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Bessenyei írása elején a tudomány fontosságára hívja fel a figyelmet: a tudományos szemlélet és gondolkodás a lakosság legszélesebb köreiben való terjesztése a haza felemelkedésének is elemi érdeke.
Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentől közönségesebb a lakosok között, az ország is annál boldogabb.
(Bessenyei, 264. oldal)
Bessenyei állápontját írása későbbi részében tovább elemzi. Különösen megszívlelendőek alábbi gondolatai:
Azt mondják a politikusok, hogy az ország boldogsága a népnek sokaságától függ. De mit használ az a sok, ha vagy mind szegény, vagy nagyobb része tudatlan? A szegénység és a tudatlanság egy húron pendül. Sőt mindenik kiterjed a másikra. Mert amaz a testet, ez a lelket illeti: a kettő pedig mind jót, mind rosszat együttérez. És így szintolyan boldogtalan az a nép, amely tudatlan, mint amely szegény.
(Bessenyei, 274–275. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivanhoe / CC BY-SA 3.0)
Az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című írásában Bessenyei felvázolja e társaság feladatait, felépítését és működését is, és határozottan állást foglal a magyar nyelv fejlesztése és a tudomány művelése mellett.
Nyelv és tudomány
Bessenyei szerint a magyar nyelv kiművelésével alkalmassá kell azt tenni arra, hogy a tudományban is használhatóvá legyen. Nem áll meg azonban e pontnál: szerinte „a köztünk lakó németeket és tótokat is magyarokká kellene tennünk. Mert megérdemli azt ez az áldott haza az idegen nemzetektől, melyeket a maga kebelében táplál, hogy annak nyelvét és szokásait is bévegyék, valamint annak javaival és szabadságaival élni nem iszonyodnak.” (Bessenyei, 266. oldal)
A soknemzetiségű országban a magyar nyelv helyzetének ilyen jellegű erősítése a nemzetiségek rovására azonban már nem egyértelmű minden kortárs számára. Rát Mátyás a Magyar Hírmondó egy 1782-es írásában amellett foglal állást, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek is bátran tegyék alkalmassá nyelvüket a tudomány művelésére:
Nincs más egyéb hátra, hanemhogy mindegyik a maga nyelvének gyarapodásán teljes igyekezettel rajta légyen.
(Magyar Hírmondó, 378. oldal)
A két álláspont messze van ugyan egymástól, ám abban mindkettő egyezik, hogy a magyar tudományos élet és a magyar nyelv ügye hazánkban ekkoriban nem lehetséges a mindenkori uralkodó és a főrendek hathatós közreműködése nélkül. Bessenyei így fogalmaz:
Tudom, hogy ez a király megegyezése és az ország költsége nélkül meg nem készülhetne. De a hazának főrendei azt mindenikét megnyerhetnék és véghezvihetnék.
(Bessenyei, 271. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Mastad / CC BY-SA 3.0)
A Magyar Hírmondó 1786-ban számol be a svéd nyelv és irodalom ápolása érdekében létrejött Svéd Akadémia (Svenska Akademien) megalapításáról. Az eseménnyel kapcsolatban az újság II. Józsefhez intézett, fohásznak beillő jámbor óhaja így szól:
Vajha az egek arra bírnák a mi javunkat annyira munkálkodó felséges uralkodónk szívét, hogy a mi édes magyar nyelvünkkel ugyanazont cselekedni kegyelmesen méltóztatna!
(Magyar Hírmondó, 433. oldal)
Bél Mátyás, Bessenyei György és a Magyar Hírmondó minden óhajára rácáfolva azonban még hosszú évtizedekig kell várni, hogy Magyarországon a tudományos élet szervezeti szinten is felzárkózzék az olyannyira vágyott és irigyelt nyugati mintákhoz.
Források
Bél Mátyás: Hungáriából Magyarország felé. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984.
Bessenyei György válogatott művei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953.
Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság. Válogatás. (Sajtó alá rendezte: Kókay György), Gondolat, Budapest, 1981.
Hogy mennyire elhanyagolt az ismeretek magyar nyelvű elérhetősége arra sajnálatos példa a szabványok fordítása. Mivel az uniós tagság óta EN szabványok használata kötelező, illetve nem is, mert az EN szabvánnyal egyenértékű műszaki tartalom a kötelező, ami mellesleg az EN szabvány ismerete nélkül lehetetlen. Ezen szabványok azonban csak 5 nyelven készülnek el eredeti formában, minden további csak fordítás. A csehek szinte minden szabványt azonnal lefordítanak, a magyarok alig valamit. Nálunk ezt simán elintézik azzal, hogy mindenki tanuljon idegen nyelvet. De mi történik Szlovákiában? Egy szlovák, ha szlovákul nem találja a szabványt, akkor megnézi cseh és magyar nyelven. Ki lehet találni, mi az elsődleges idegen nyelv Szlovákiában tudományos területen. Pedig Csehország fele akkora, mint Magyarország, mégis elsöprően több ismerethez lehet hozzáférni cseh, mint magyar nyelven. :(