0:05
Főoldal | Rénhírek

Minden elsősnek van helye

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az első osztályba beiratkozott valamennyi gyermek elhelyezéséről gondoskodott, és a megadott határidő lejártáig a szülők is megkapták a szükséges tájékoztatást – közölte a központ az MTI-vel.

MTI | 2013. május 6.

A közlemény szerint a helyenként előforduló túljelentkezést a legtöbb esetben új osztály indításával rendezte az intézményfenntartó központ. Az önkormányzatok – szorosan együttműködve a tankerületekkel – biztosítják a szükséges tantermek kialakítását és működtetését, az állam pedig a taneszközöket és a megfelelő pedagóguslétszámot.

Hozzátették: az általános iskolák első osztályosaira vonatkozó adatok – a nyáron bekövetkező változások (pótbeíratás, osztályismétlésre utasítottak) miatt – a 2013-14-es tanév kezdetére válnak véglegessé.

Kitértek arra is: az első osztályos gyermekek iskolai elhelyezése a korábbi években az önkormányzatok felelősségi körébe tartozott, és időben sokszor elhúzódott. Az állami fenntartásba vétel eredményeként 2013-ban sikerült a folyamatot nyilvánossá tenni, és határidőre, április 30-ra lezárni.

A központ korábbi tájékoztatása szerint a 2013-2014-es tanévre 96 881 gyermeket írattak be első osztályba az állami fenntartású intézményekben az április 8-9-i beiratkozási napokon. Összehasonlításul tudatták: tavaly országosan 100 195 tanuló kezdte meg általános iskolai tanulmányait (a nem állami iskolákat is beleszámítva), közülük 84 101 az azóta államivá vált intézményekben.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. május 8. 13:46
1 Szalakóta

Egy év alatt nem lehet megtanítani a gyerekeket írni és olvasni a 32 fős osztályokban, csak két év alatt. Vizsgálták a finn modellt, és ennek ellenére előrehozták az iskolakezdést. Remélem, nem szándékosan akarják a színvonalat rombolni.

Aggódnak a felsőoktatás színvonala miatt, de a közoktatásért jobban kellene. Nem lehet egyetlen, csak zsenik által elvégezhető tárggyal megemelni a szintet, hanem mindenkinek meg kell tanítani az alapműveltséget. Így ez nem fog menni. Hamarosan utolérjük a román színvonalat, hogy az érettségizők kétharmada megbukik.