Miért nyúl a nyúl?
Vajon van-e köze a „nyúl” főnévnek a „nyúl” igéhez? Talán olyan szépen kinyúlik ugrándozás vagy futás közben? Esetleg lenyúlja a káposztát és a répát a veteményesből? Feltárjuk az igazságot.
Korábban volt már szó a fej ige és főnév, illetve a fog ige és főnév kapcsolatáról – pontosabban kapcsolatuk hiányáról. A húsvét kapcsán viszont érdemes a nyúl ige és főnév körmére nézni. Mivel mindkét szó az alapszókincsbe tartozik (hétköznapi cselekvést fejez ki, illetve egy nagy földrajzi területen elterjedt állat neve), sejthetjük, hogy mindkettő ősi (uráli, finnugor, de legalábbis ugor) eredetű lehet. És nem is tévedünk.
Az ige
Némi gondolkodás után azt is könnyen kitalálhatjuk, hogy a nyúl ige történetileg azonos a nyúlikkal, és természetesen a nyújttal is (ez utóbbinak a nyúlhoz és a nyúlikhoz kapcsolódó jelentése is van: ’kinyúlva átad’, illetve ’nyúlást okoz’). A szó finnugor eredetű, de csak a permi nyelvekben van megfelelője.
A rokon nyelvi adatok alapján úgy tűnik, hogy eredetileg nem volt l a szóban, így ezt gyakorító képzőnek tartják. A szó eredeti alakja nȣjɜ- vagy ńȣjɜ- lehetett – az ń itt [ny], az ɜ pedig közelebbről meg nem határozott magánhangzó.Mivel a komiban a szó a magyarhoz hasonlóan [ny]-nyel kezdődik, a vele közeli rokonságban álló udmurtban viszont [n]-nel, nem lehet eldönteni, hogy az eredet [n]-ben ment végbe hasonulás a [j] hatására (a magyarban és a komiban egymástól függetlenül), vagy éppen fordítva: az udmurtban ment végbe elhasonulás, és így lett az [ny]-ból [n]. (A nyújtban a -t- műveltető képző.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Brinsley Le Fanu (1854–1929))
A főnév
A nyúl állatnév gyökerei még mélyebbre nyúlnak vissza: a szamojéd nyelvekben is megtaláljuk megfelelőit, így uráli eredetűnek tartjuk. A szó jelentése egyik nyelvben sem változott. A szó eredeti alakja ńoma-lɜ lehetett, ebből a -lɜ-t képzőnek szokás tartani. E képzőnek a szamojéd nyelvekben nincs nyoma, így valószínű, hogy az uráli nyelvcsalád felbomlása után, a finnugor korban járult a szóhoz. Funkciója azonban nem világos.
A finnugor nyelveken belül viszonylag kevés nyelvben van megfelelője a szónak, azok viszont a nyelvcsalád ágain szétszórtabban helyezkednek el: a komiban, a mordvinban és a lappban találjuk meg az etimont. (A szamojéd nyelvek körében viszont mindenhol megtalálhatjuk.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Johann Georg Seitz (1810–1870))
De hova tűnt a magyar szóból az m? – kérdezhetik olvasóink. Nos, a szó belsejében, két magánhangzó között álló -m- szabályosan -w-vé vált (olyan hanggá, mint amilyet az angolban w-vel jelölünk), ez pedig hol eltűnt, hol megmaradt. Ilyen esettle állunk szemben pl. a jó ~ javak stb. (szoszvai manysi jomas [jomasz] stb.), a hó ~ havas (udmurt kim ’vékony, friss hó’), lé ~ leves (finn liemi stb.), név (finn nimi stb.), ó ~ avas (erza umok ’régen, hosszú ideje’ stb.), fű ~ füves (manysi pom stb.) esetében.
A nyúl szó története során azonban az -m- kiesett, akárcsak az igéből a -j- – e mássalhangzók nyomát csupán az őrzi, hogy a két szótag összeolvadásával hosszú magánhangzó keletkezett. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a két szó azonos alakúvá vált.
"Csak a véletlennek köszönhető, hogy a két szó azonos alakúvá vált."
-Szerintem is.
A magyarban a "nyammogás" szó a kis gyerekekre jellemző evésre használatos, amikor már jól lakott a gyerek, vagy nem ízlik az étel amit adnak neki, és csak nyammog evés helyett.
Ha a "*nyamm-" szótőnek tekinthető, és az "-m" helyét ami elhalványult, "-l" vette át, akkor egy "nyilazós" kultúrában, ahol a magánhangzók váltásával új szavak jöttek létre, egész "szóbokor" alakult ki, amik a magyarban még ma is értelmezhetők..
Nyamm-->:
nyál/ nyal/
nyől (=>nő és nőni)/
nyel, nyél (talán "torok" és/vagy nyelv jelentéssel)/
nyűl (koptatni jelentéssel "nyűvni")/
nyúl és nyúlni/
nyíl és nyílik.
Talán a nyúl volt a leggyakoribb "kis állat" (=>apró vad) azon a területen, ahol a finom, vékony bőrt nyújtással és koptatással állították elő, ezért "ragadt" rájuk a "nyúl" név..
(A "koptatni" (<==nyűlni) szó csökkenteni jelentéssel alá támasztja a feltételezést, hogy ritkították (gyérítették) a szapora nyuszikat a (kis "nyüszítőket"). :))
A melléknévi igenév régen pontosan a ragozatlan ige volt, amihez hozzá kelett tenni a személyes névmást. Bizonyíték: az archaikusnak megőrzött héberben ma is így van. Csak a modernkori igeragozások tették részben feleslegesség az -ó, -ő (váró, verő) és az -a, -á (evé, szórá, szála), (odaére, köré) végződést, ezt nézik ma a szóvégi a magánhangzó "lekopásának".
Lekopás értelem nélkül.
Aztán a magyarban a "lekopott" végű szó rögzült főnévnek, más nyelvekben meg máig is rajta maradt a magánhangzó és azzal együtt lett főnév, stb.
A koranyelvtanban a melléknév / ige közös i-je is kozmopolita volt. A magyarban, héberben és még sok nyelvben az is maradt. Azt meg most i végződésű főnévnek nézik, pl a finnben: vesi, kesi. Pedig az veszi-viszi (elvevő-elvivő dolog), és készi (készítő testrész) volt, de akkor még nem különítette el az ember a SZÓFAJOKAT. Meg a finnben sose vált szét a S/Sz páros sem két különböző hangra. Eleinte a héberben sem, aminek az írásban ma is őrzi a nyomát, tehát ezt is a héberből lehet tudni. Mert abban 2000 éve, még a betűcskéket sem szabad megváltoztatni. Micsoda kincs!
Az archaikus nyelvtanokat még sose kutatták, ilyen tudományág nincs is, minek az? Pedig ahhoz már írásos anyag is volna bőven.
Szóval kár sokezer évvel korábbra odaképzelni a nyúl-ra, hogy nyúl-Ó kellett volna legyen, mert pont fordítva: nyúló volt a nyúl-állat is. Melyik állat az? Az a "nyúló". Vagyis a nyelvtanokban csak a legújabb 2-3000 évben fejlődtek ki, fokozatosan.
@Krizsa: A cikkből kiderül, hogy eredetileg a két szónak más alakja volt és később lett mindekettő külön utakon nyúl. Az általad említett NYL váz is csak később jött létre.
Ha a nyúl valóban azért lenne nyúl mert (meg)nyúl, akkor inkább nyúló lenne a neve.
Néhány péda: a növény amerlyik kúszik, az kúszó. az ami repül, az repülő. A hüllő hideg, lehűl ezért hűlő(hüllő), és nem hűl. Az állat ami siklik az sikló.
A sertés is hízó és nem híz.
Pl a hal sem azért hal, mert amikor kifogjákk akkor meghal, pedig bele lehetne magyarázni. Akkor haló lenne.
Ebből következik, hogy az az állat, amelyik nyúlik, akkor nyúló lenne és nem nyúl.
Ez szerintem elég jó ökölszabály.
Szóval azért mert az állat neve nem nyúló hanem nyúl, amiatt erős a gyanú hogy nem ugynarról van szó. Ezt egyébként a cikk is megerősíti.
A sajt már gyanúsabb. A sajt(étel) nem sajtolással készül, de a sajtó (újság) már igen. Ettől persze még lehet kapcsoalt a sajt étel a sajt(olás), mint tevékenység között, de nem valószínű.
@hun: Ezt írod:
nüvin : nőni
..
nüün : nőni
??
A nyúl-állat azért nyúl(ik), mert ha felemelkedik, vagy amikor elugrik, kétszer olyan hosszúnak tűnik, mint amikor ücsörög.
A héber n'ale = felülmúl, felemelkedik, n'ilá=becsukás.
A magyar NYL flektált gyök gyökszavait: nyal, nyál, nyel, nyél, nyíl, nyol-tesz (8), nyől, nyúl-nyuszi akkor se tudod szétbontani, ha finnugor nyelvészetet tanultál az egyetemen.
Az ősi kép: kinyújtja a nyelvét, lelegeli, vagy megszigonyozza - tehát utána nyúl - és lenyeli.
nem kell találgatni, ha van miből kiindulni. lehet megerősíteni vagy cáfolni.
hun:
noel (nöl) nyúl
nüvin nőni
nüvatin növeszteni
nüvum növekedés
nüün nőni
nevild vantild növény
az utolsó előtti bekezdéshez:
ez mind szép és jó, de egyiknél se volt - m -, a név kivételével a magyar elődnyelvében (hanem azok belső fejlesztések)
nüm név
fű fövi, fa fova, hó hava
a nyújt szóba a -jt azért került bele, mert -ít (okoz)
A nyúl(ik) igével kapcsolatban felmerülhet talán a nyíl(ik), nyől (=növekszik), és a nyal, nyál, nyel, nyél azonos vázú szavakkal egyfajta szituációs összefüggés, ami az íj húrjának nedvesítésére utalhat, hogy az rugalmasabbá váljon és jól nyújthatóvá ("megfeszíthetővé"). Talán nyálazták a használat során a húrt ha kiszáradt... :)