Fej fej mellett
Két hasonló hangzású szó között feltétlenül van kapcsolat? És két különböző szófajú között lehet? És mi köze mindennek az íráshoz? Egy olvasói kérdés nyomán ismét szótörténeti kérdésekkel foglalkozunk.
József a Facebookon kérdezett tőlünk:
A fej (fő) és a fej (tej) között hol lehet a kapocs.
Tudom, egyik ige, másik főnév, de rovással ez mindegy.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Nos, mielőtt a két fej eredetére kitérnénk, több dolgot is tisztáznunk kell. Az egyik, amit nem értünk, hogy hogyan kerül ide a rovás. Feltételezhető, hogy olvasónk a székely rovásírásra gondol, de nem világos, hogy jön ez a képbe.
Először is: az írás a beszédhez képest mindig másodlagos. Az írásnak igen ritkán van szerepe a nyelvtörténeti változásokban. Ilyen esetként említhetjük pl. a magyar laptop vagy egérpad szavak [laptop], ill. [egérpad] ejtését. (Az előbbi esetében létezik a [leptop] ejtés is, de az utóbbiban már nincs [egérped].) Ezekben az esetekben a szavakat nem az eredeti angol kiejtésüknek megfelelően vettük át, hanem úgy, ahogy az eredeti szavakat kiolvasnánk, ha magyarul lennének írva. (Persze ezekben az esetekben szerepük lehetett a magyar lap és pad szavaknak is.) Szerepet játszik az írás a betűszavak, rövidítések kialakulásban: ezek között vannak olyanok is, amelyeknél már el is feledkezünk róla, hogy rövidítésekről van szó. Ezt akár a helyesírás is tükrözheti (tévé, vécé), de persze a szó története szempontjából mindez irreleváns. Ilyen jelenségekkel azonban csak fejlett íráskultúráknál találkozhatunk, a magyar fejek története ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.
Van másik oka is, amely miatt a rovásírásra való utalás érthetetlen. Ez pedig az, hogy a szófajokat egyébként sem szoktuk írásban jelölni. Legalábbis azokban az írásrendszerekben, amelyeket magyar nyelvű szövegek írására használni szoktunk, vagy akár használatuk valamiképp valószínűsíthető. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szófaji különbség nem akadálya az azonos származásnak: a nyom, a les és a fagy esetében például azonos eredetű szavakról van szó, és ez jelentésükből a laikus számára is sejthető.
Szóba jöhetne még az, hogy ha az egyik szóban az e zárt lenne, a másik szóban nyílt, akkor lehetne olyan írás, mely megkülönbözteti ezeket, míg egy másik nem. Erről azonban ebben az esetben nincs szó.
A fej főnév
A főnév esete az egyszerűbb: ez, mint annyi más testrésznevünk, az uráli korból származik. A legtöbb rokon nyelvben van megfelelője, vagy ugyanebben a jelentésben, vagy pedig ’(valaminek a) vég(e)’ jelentésben. Sajátos a lapp, ahol ’a rén szarvának a legvastagabb, a fejnél levő része’ jelentésben fordul elő.
A fej szabályos alakja egyébként fő lenne (bizonyos jelentésekben ez még ma is előfordul), a fej alak a feje ragozott alakból alakult ki, pontosabban vonódott el. (A változás sokban hasonlít ahhoz, ami a nő és a nej esetében történt.) Az tehát, hogy egybeeshet a fej igével, egy kései fejlődés eredménye, és véletlen.
A fej ige
A fej ige története már nem ennyire egyértelmű. Két elképzelhető magyarázatát találták, mindkettő szerint finnugor eredetű, de ez a két magyarázat is bizonytalan. Jobb viszont egyelőre nincs.
Az egyik lehetséges magyarázat szerint a magyar szónak csak a mordvinban van megfelelője, ez már önmagában is bizonytalanná teszi az etimológiát. Ráadásul ez a szó a nyelvjárások nagy részében ’szűr’ jelentésben fordul elő, bár van, ahol ’fej’ jelentésben is használatos. A tejjel kapcsolatos munkálatoknak köszönhetően az utóbbi jelentésből fejlődhetett az előbbi (tudniillik a nyelvhasználók érezheti a fejés elmaradhatatlan részének a tej leszűrését, később a szó jelentheti csak ezt, illetve még később bármilyen folyadék szűrését).
A másik lehetséges magyarázat, hogy az észt piim ’tej’, finn piimä ’aludttej’ szavakkal függ össze. Ebben az esetben a -m(ä) olyan képző lenne, mely igéből képez főnevet, és a szó jelentése kb. ’fejet; amit lefejtek’ lehetett. Sajnos azonban azt a feltételezett pii- ’fej’ igetövet, amely ezt az elemzést alátámasztaná, nem sikerült kimutatni.
Akár e két magyarázat valamelyike helyes, akár egy harmadik forrásból származik a fej ige, az egészen biztos, hogy semmi köze a fej főnévhez. De ezen nem kell csodálkozni: egészen természetes, hogy bizonyos szavak hangalakja véletlenül esik egybe. A magyarban gyakran emlegetett példa a vár (mely mindkét jelentésében gyakori). Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nem csak a szótári alakok eshetnek egybe: a mész esetében a főnévi jelentés szótári alak, az igei nem. Az, hogy melyik alak kerül be a szótárba, szintén véletlenszerű.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (17):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@aphelion: Hát a nyelvtankönyvek szerint a laudo ige szótöve lauda-, a másiké meg vagy főnévi gesticulo, vagy igei gesticula-. De persze lehet, hogy a magyar ezt a laus főnév laud- tövéből képezte, csak eléggé valószínűtlen, mert a magyar a latinból jellemzően nem a tövet, hanem a nominativuszt veszi át. Viszont mindez teljesen lényegtelen, mert a magyar beszélők a latint végképp nem elemzik, amikor magyarul beszélnek.
@szigetva: Az átadó nyelvben (ami jelen esetben a latin) laud- illetve gesticul- a szótő.
@aphelion: Érved van? Mert nekem egyik elemzésre sincs (∴ mindegy).
(A laudál-t a magyarban nem lehet szételemezni, csak annyit látunk rajta, hogy -l-re végződik és ige.)
@szigetva: Az utóbbiakat én úgy elemezném, hogy: laud-ál, gesztikul-ál.
@korhely: A magyarban ma minden átvett igéhez vagy egy -(V)l, vagy egy -(V)z(ik) toldalék járul: szörf-öl/szörf-özik, print-el, sopping-ol. Amihez járul, az vagy egy magyarul is használatos névszó (szörf), vagy valamiféle tő az eredeti nyelvben: fixir-oz, laudá-l, gesztikulá-l.
Abban megfigyelhető vmilyen rendszeresség, h. idegen nyelvből a szavak melyik alakja kerül az átvevő nyelvbe? Pl. egy igének milyen számú, személyű alakja lesz az alapalak, amin működni kezd az átvevő nyelv saját személyragozási rendszere?
Dehogynem finn! A finn paa = fej, a héber pe = száj, píja = szájacska, szopóka, a dravida pe = fenti,
és ismét a finn puu = fa.
Micsinájjon a finn, ha sose volt meg neki a P/F változékony hangból az F-je? Csak az eredeti, a nagyon ősi P-t tudja használni.
Szóval a fej, ott elől, az, ami szopik. Mit szopik? A (wikiszótár szerint) az ősmagyarban tej = ej – (te ejend) – s a dravida tay = tej.
"de rovással ez mindegy."
"Feltételezhető, hogy olvasónk a székely rovásírásra gondol, de nem világos, hogy jön ez a képbe."
Hát úgy, hogy legutóbbi években (1–2) nagyon erőteljesen tör előre rovásírásos felhasználói körökben a "gyökelmélet", általában CzF-re visszanyúlva. Komolyan, már-már ezotérikus szabadverseket lehet hallani. Szerintem a fej (fn) ~ fej (ige) is így jön ide.
Külön zavaró szokás, hogy utóbbi években (3–4) a használók egyre inkább "rovás"-t használnak "rovásírás" helyett. (Hogy "székely írást" használjanak, már nem is várom el. Elfogadom, hogy ez az utóbbi szaknyelvi, a "rovásírás" pedig köznyelvi jelzője ugyanannak). De a "rovás" hagyományosan vagy a számrovást jelölte (ellenben a rovásírással), vagy a mechanikai eljárást magát. Itt már zavarónak tartom az összemosást. Persze, persze, ellipszis... de ne már!
@Roland2: A szopott faszra gondolsz?
@istentudja: @szigetva: Mindenesetre nem mindegy, melyik végén vagyunk...
@istentudja: Na akkor az az eleje, vagy a vége? :)
@Fejes László (nyest.hu): Hát a faszfej?
@seta92: Persze, de nem arról van szó, hogy a ’fej’ jelentésből ne alakulhatna ki ’kezdet’ jelentés, hanem arról, hogy volt, ahol ’vég’ jelentés alakult ki. Különben is szemlélet kérdése, hol van a folyónak az eleje, és hol a vége. A botnak pedig két vége van úgy, hogy sehol nem kezdődik... A két jelentés tehát csak látszólagosan (ill. bizonyos értelemben) ellentétes, máskor nagyon is azonos.
Hát, ahogy nézzük, de valójában a fej-nek nincs ’(valaminek a) vég(e)’ jelentése, hanem ellenkezőleg: ’(valaminek az) eleje, kezdete’-t jelent: hét-fő (a hét kezdete), Szala-fő (a Zala folyó kezdete) stb.
@distvan: Ez nagyon meggyőzőnek tűnik. Érdekes módon a TESz. a fejtnek ezt a jelentését nem hozza. Olyanokat hoz, mint a borsót, megfejt, bányászik stb. Ez viszont más eredetű, a feslikkel van összefüggésben. A bort, olajat stb. fejt szerintem elvben mindkettőből levezethető, nem tudom, melyik a helyes megoldás.
@szigetva: Persze, ez egy olyan érv, hogy a magyarban logikusnak tűnik az alapalak kiválasztása. De ha más nyelveket nézünk, látjuk, hogy nem mindig „logikus”. Az már véletlen, hogy a magyarban éppen tényleg egy ilyen „logikus” let a szótári alak. Másfelől ha más lenne, akkor is meg tudnánk magyarázni a logikáját. Pl. ha a tárgyeset lenne, akkor mondhatnánk, hogy azért jobb szótári alak a várat, mert így tudjuk, hogy a tárgyesete nem várt – ha vár lenne a szótári alak, ezt nem lehetne kitalálni (vö. kár – kárt).