0:05
Főoldal | Rénhírek

Még szigorúbb ellenőrzés a kínai médiában

Engedély nélkül nem használhatják fel mostantól a külföldi híreket a kínai médiában – rendelkezett a szabályozó hatóság.

MTI | 2013. április 21.

Az állami rádió-, film- és televízió főhivatal (SARFT) által közzétett, a Cajhszin magazin által idézett új irányelvek szerint a jövőben semmilyen kínai médium számára nem engedélyezik, hogy az szabadon, a hatóság előzetes engedélye nélkül használja fel „a külföldi újságok és honlapok által nyújtott információs termékeket”. Az engedélykérési kötelezettség vonatkozik a megjelent hírekre, sajtóközleményekre, hírügynökségi forrásokra is. A SARFT szerint a szigorításra a káros információk terjedésének megakadályozása miatt van szükség. Az újságíróknak, riportereknek és szerkesztőknek az „egység és stabilitás elveit” kell szem előtt tartaniuk – áll a dokumentumban. A hatóság a „félretájékoztatást” a szerkesztői munka felügyeletének szigorításával is akadályozni akarja.

A már jelenleg is cenzúrázott, az állam kezében lévő újságok korszakában és a mikroblogok előretörésével a fenti intézkedések hatása némiképp tompított. A SARFT ugyanakkor az újságok és újságírók mikroblogokon való nyilvánosságát illetően is szigorított szabályozásán. A jövőben a szociális platformokon való fióknyitást a hírügynökségeknek és újságoknak előzetesen jelenteniük kell, a károsnak ítélt információkat pedig kérésre „időben törölniük szükséges”. Az újságírók ezentúl nem tehetnek közzé olyan információkat a mikroblogokon, melyekhez munkájukból fakadóan jutottak hozzá – határozott a hatóság.

Az új szabályozás közzétételének napján, kedden a kínai újságírók szövetsége, az állami média 25 lapja, valamint a pekingi média közösen tett ígéretet az igazság és hitelesség fenntartására munkáját illetően. A felek közleményükben óvtak a szenzációhajhászástól, az eladott példányszámot és népszerűséget növelő alaptalan hírek közlésétől.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!