0:05
Főoldal | Rénhírek

Kína visszautasítja a hackervádakat

Visszautasította az amerikai lapok elleni kínai hackertámadások vádját hétfői kommentárjában a Kínai Kommunista párt központi lapja, a Zsenmin Zsipao.

MTI | 2013. február 4.

A The New York Times, a Bloomberg, a Wall Street Journal, majd a Washington Post is azzal a feltételezéssel állt elő a múlt héten, hogy minden jel szerint kínai hackertámadások érték a rendszerüket, mert azok időzítése, vélt célja, valamint a támadások módja erre engednek következtetni. Az amerikai médiumok egybehangzóan azt állították, hogy a pekingi vezetők anyagi helyzetét, illetve korrupciós ügyeit nagyító alá vevő írásaik miatt váltak a behatolások célpontjává.

A kínai pártlap most arra hivatkozik, hogy az internetes támadások közismerten határokon átnyúló, rejtett cselekmények, ezért a támadók kilétét lényegében lehetetlen felfedni. Hozzáteszi: a számítógépek azonosítását szolgáló IP-címek sem jelentenek meggyőző bizonyítékot a hackertámadás eredetére.

A Zsenmin Zsipao szerzője szerint az Egyesült Államok önös érdekből terjeszti azt, hogy Kínától félni kell, s nemzetbiztonságának védelmének szükségességével igazol protekcionista kereskedelmi lépéseket, gazdasági szankciókat. Amerika szüntelenül hackerként tünteti fel Kínát, a „kínai fenyegetés” példájaként, ezzel próbálva igazolni a Kína korlátozására irányuló stratégiáját – hangoztatja a cikk szerzője, megerősítve azt, amit a pekingi külügyi szóvivő is rendre hangoztatott, vagyis, hogy Kína maga is kiterjedt hackertámadások áldozata.

A cikk azt állítja, hogy tavaly decemberben az összesen háromezer külföldről érkező hackertámadásból a legtöbb mögött amerikai IP-cím volt. Hozzáteszi: „Kína ennek ellenére nem hoz egyszerű, vagy elhamarkodott következtetéseket a támadások eredetére vonatkozóan”.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!