0:05
Főoldal | Rénhírek

Dagad a sajtóbotrány Kínában

Kínában igencsak ritkaságszámba menő újságírósztrájkba és szimpátiatüntetésekbe fordult a múlt hét végén kipattant újságíróbotrány, amelyet egy – az állami cenzúrát megelégelő – dél-kínai újság munkatársainak elégedetlensége indított el.

MTI | 2013. január 8.

Az ügy közvetlen kiváltójaként a szókimondásáról ismert Nanfang Csoumo egy újévi köszöntőnek szánt cikke, illetve annak cenzúrázása szolgált. Az alkotmányosság fontosságát ecsetelő eredeti írást a múlt hét végén a Kuangtung tartománybeli cenzorok a szerkesztő beleegyezése nélkül, a kiadás előtt alig egy nappal jelentősen lerövidítették, annak a demokráciára utaló részeit eltávolították, ahogy később a lap újságírói fogalmaztak, „nemi erőszakot” követve el a szerkesztőségi autonómián.

A változtatásokon felháborodott újságírók múlt hét végén közös összefogással mikroblogfiókot nyitottak, és nyílt levélben adtak hangot elégedetlenségüknek. A dokumentumban az eset kivizsgálását követelték, megemlítve azt is, hogy a kényszerű változtatásokkal tárgyi tévedések is nyomtatásba kerültek. A hatóságokkal való ilyen nyílt szembeszegülés és a cenzúra hangos kritikája szinte példátlannak számít a kelet-ázsiai országban, ez ugyanis állásuk elvesztését, sőt, hatósági vizsgálatot és a kritikusok elhallgattatását vonhatja maga után.

A botrány azóta tovább dagadt, a hétvégén több mint két tucat prominens értelmiségi követelte nyílt levélben, hogy a kikényszerített változtatásokért felelős tartományi propagandafőnököt, Tuo Csent távolítsák el posztjáról.

Szombaton a Nanfang Csoumo újságírói újabb nyílt levelet írtak, azt panaszolva, hogy két nappal az eset kipattanása után még mindig nem tudni, ki a felelős, és pontosan mi történt az írással, annak ellenére, hogy mind többen akarják tudni az igazságot. Az újságírók azt is megjegyezték, hogy tavaly több mint ezer cikket cenzúráztak vagy dobtak el a tartományi hatóságok. Az újságírók mellett álltak ki a hétvégén a helyi Szun Jat-szen Egyetem hallgatói is, akik nyílt levélben az ügy kivizsgálását, az azzal kapcsolatos, péntek óta cenzúrázott mikroblogbejegyzések visszaállítását és a véleményüket kifejezők büntetlenségét követelték.

Hétfőn újabb fordulat következett be az ügyben: az érintett lap újságírói sztrájkkal tiltakoztak, támogatóik pedig a szerkesztőség előtt szimpátiatüntetést kezdtek – írják egyebek közt a hongkongi újságok. A jobbára fiatalokból álló tömeg „A kínai emberek szabadságot akarnak” és „A szólásszabadság nem bűn” feliratú transzparenseket hoztak magukkal, többen sárga krizantémmal siratják a szólásszabadságot.

A dél-kínai Kuangtung tartományt mindig is a kínai reform és nyitás, a liberalizmus központjaként tartották számon, így az ottani események a kínai sajtó egészének jövőbeli irányát meghatározhatják. Másrészt a máris az egyik legnagyobb idei ügynek elkönyvelt újságíróbotrány megoldása a Kínai Kommunista Párt új főtitkára, a reformistának remélt Hszi Csin-ping konfliktuskezelő képességének próbája is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!