0:05
Főoldal | Rénhírek
Egy év késéssel indult

Már Pozsonyban is sugároz magyar műsort a Pátria Rádió

Közel egyéves csúszással a napokban elindította pozsonyi FM frekvenciáját a szlovák közszolgálati rádió nemzetiségi Pátria Rádiójának magyar adása – közölte kedden a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

MTI | 2012. január 25.

Pozsonyban és környékén a hírportál szerint hosszú ideig gondot jelentett a Pátria Rádió magyar adásának vétele. Már múlt év elejére ígéret született ennek megoldására, majd jöttek a személycserék, a rádió és a televízió összeolvadása, s a megoldás elmaradt. Az összevont Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezetése az első költségvetés elfogadása utánra ígérte a pozsonyi frekvencia beindítását. A helyzet megoldása azonban őszig húzódott.

Október végétől aztán megkezdődött a Szlovák Rádió és Televízió DRM+ rendszerének próbasugárzása a 98,9 megahertzes frekvencián.

A DRM+ rendszerben működő digitális adótorony 35-185 kbps sebességgel közvetíti az adatokat, és az előzetes elképzelések szerint a 2020-tól tervezett digitális rádióadások továbbítására is alkalmas.

Januárban hivatalosan is megkezdődött a Pátria sugárzása a pozsonyi körzetben – számolt be róla a radia.sk hírportál. A rádió székhelyéről, a Mýtna utcáról sugároz 200 wattos teljesítménnyel.

Az RTVS megalakulásával a rádió magyar adása és a televízió magyar műsorainak a szerkesztése is egy fedél alá került Lovász Attila vezetésével. A tavalyi év folyamán személycserékre is sor került. Korábban a rádióban Pék Zoltán vezette a publicisztikai csapatot, és Keszegh Béla a hírszerkesztő gárdát. Ősszel Orosz Márta vette át a hírszerkesztés irányítását a rádióban, majd később, az év végén a publicisztikai műsorok szervezését is.

A televízió magyar adásának szerkesztőségét továbbra is Csenger Ferenc irányítja.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!