0:05
Főoldal | Rénhírek

Már csecsemőkorban előrejelezhető az Alzheimer-kór?

Már csecsemőkorban kimutathatók az agyban azok az eltérések, amelyek az Alzheimer-kórra genetikai hajlammal rendelkezőknél jelentkezhetnek – állapította meg egy új amerikai tanulmány.

MTI | 2013. december 1.

A kutatók 162 csecsemő agyáról készítettek felvételeket. Közülük 60 örökölte az APOE-e4 nevű gént, amely növelheti az időskori Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát – írta a JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt ismertetve a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál.

A szakemberek az átlagosnál kisebb növekedést tapasztaltak az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának középső és hátsó részén számos olyan területen, amelyeken a betegeknél jelentkeznek az Alzheimerrel járó elváltozások. Az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának elülső részén egyes területek viszont hajlamosak voltak a nagyobb növekedésre.

A kutatók hangsúlyozták, hogy az APOE-e4 génnel született gyermekeknél látott agyi elváltozások nem szükségszerűen az Alzheimer-kór első jelei, és nem azt jelentik, hogy mindenképpen kialakul náluk a betegség. A kutatóknak azonban a vizsgálatok során az APOE-e4 génhez kapcsolódó legkorábbi agyi elváltozásokat sikerült kimutatni, és tanulmányuk számos kérdést is felvet. Milyen szerepet játszhat ez a gén az agyfejlődésben, hogyan függhetnek össze az elváltozások az Alzheimer-kór későbbi fellépésével, és a feltárt elváltozások korai kezelésével vajon megelőzhető-e a betegség kialakulása?

Sean Deoni, a kutatás vezetője szerint eredményeik nem mutatnak közvetlen összefüggést a gén és az Alzheimer-kór között, ám további kutatásokkal segíthetnek megmutatni, hogyan járul hozzá a gén a kór későbbi kialakulásához.

Az amerikai lakosság mintegy negyede él az APOE-e4 génnel, ám nem mindegyiküknél alakul ki Alzheimer-kór. Annál nagyobb a betegség kockázata, minél több másolat létezik a génből a szervezetben. Az Alzheimer-kórosok 60 százaléka rendelkezik az APOE-e4 gén legalább egy kópiájával.

Azt, hogy ez a génváltozat hogyan növeli az Alzheimer-kór kockázatát, egyelőre nem tudni, valószínűleg más tényezőkkel, köztük más génekkel és környezeti hatásokkal együtt okozza azokat az agyi elváltozásokat, amelyek a kór kialakulásához vezetnek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!