Már az „igen” és a „nem” sem a régi!
Borzalmas időket élünk! Nemigen kétséges, hogy minden mindennel összekeveredik! Már azt sem tudjuk, hogy fiúk vagyunk-e vagy lányok, és hogy az „igen” tényleg ’igen’-t jelent-e, vagy éppen az ellenkezőjét. Olvasóink arra készülhetnek, hogy az utolsó illúzióikat is elveszíthetik a nyelv úgynevezett logikájával kapcsolatosan. A cikket csak igen erős idegzetűeknek ajánljuk!
Kevés a biztos és állandó dolog mai rohanó, önmagából kifordult világunkban. Mégis az ember egy ideig gondtalanul élheti az életét, mert abba a hitbe ringatja magát, hogy vannak azért olyan alapigazságok, amelyek nem kérdőjelezhetőek meg. Ilyennek hisszük például, hogy az igen és a nem egymás ellenkezőjét jelentik. Ha valamire igen-t mondok, az nem jelentheti azt, hogy nem-et mondtam, és fordítva: ha valamire nem-et mondtam, nem érthető úgy, hogy igen-nel válaszoltam. De nincs-e ebben valami hiba?
– Nem, tényleg nincs benne hiba!
– Igen, tényleg nincs benne hiba!
Lehetséges lenne olyan szövegkörnyezetet találni, amelyben a nem és az igen ugyanazt fejezik ki? Nemigen hisszük, mert azért az durva lenne...
Nem mindegy, mire válaszolunk
Nemrégiben egy igen érdekes párbeszédre lettünk figyelmesek. A kérdés a következőképpen hangzott:
(1) Jól emlékszem, hogy ezt nem olvastuk korábban?
És két megszólítottól szinte egyszerre érkezett rá válasz:
a) Igen!
b) Nem!
A helyzet pikantériáját az adta, hogy a két válaszoló ugyanarra gondolt (ti. arra, hogy valóban nem olvasták az adott olvasmányt), de mégis látszólag egymással ellenkező értelmű feleletet adtak. Hogy lehetséges ez?
A fenti esetben a magyarázat egyszerű, és az olvasó igen könnyen vádolhat ezen a ponton szemfényvesztéssel. A rövid válaszok teljesen egyértelművé tehetőek, ha kiegészítjük őket:
a) Igen, jól emlékszel.
b) Nem, nem olvastuk.
A válaszokból kiderül, hogy a két válaszadó csak látszólag felelt ugyanarra a kérdésre. Igaz az, hogy ugyanarra a megnyilatkozásra reagáltak, de nem igaz az, hogy ugyanarra a kérdésre reagáltak. A kezdő megnyilatkozás ugyanis két kérdést is, pontosabban egy kérdést, és egy beágyazott állítást tartalmazott:
a) Jól emlékszem...?
b) Nem olvastuk ezt korábban.
A rövid válaszokból ugyan ez elsőre nem látszott, de a két válaszadó nem ugyanarra a részére reagált a megnyilatkozásnak: az a) esetben a főmondati kérdésre adtak választ, a b) esetben pedig a beágyazott állításra. A furcsa jelenség tehát nem jelenti azt, hogy az igen és a nem ebben a helyzetben ugyanazt jelentené, és ez azonnal kiderült, amint kiegészítettük a rövid válaszokat. De előfordulhat-e, hogy egyetlen kérdésre érkezik két egymással ellentétes felelet, és ezek ugyanazt akarják kifejezni?
(Forrás: Wikimedia Commons / Sergey Prokudin-Gorsky (1863–1944))
Nemigen értjük...
A szemfüles olvasók már észrevehették, hogy fentebb elrejtettünk egy olyan példát, amely mégiscsak azt bizonyítja, hogy egyetlen kérdésre is lehet ellentétes választ adni úgy, hogy a válaszok ugyanazt jelentsék. Fentebb ezt kérdeztük, és kétféleképpen is megfogalmaztuk a választ:
(2) De nincs ebben valami hiba?
a) Nem, tényleg nincs benne hiba!
b) Igen, tényleg nincs benne hiba!
Hogyan lehetséges ez? – A titok nyitja a kérdés formájában rejlik: nem tudunk minden eldöntendő kérdésre ilyen furcsán kétféleképpen válaszolni. (Megjegyezzük: ez azért nagyon praktikus, hogy így van; elég nagy bajban lennénk, ha nem így lenne! Elég nehéz lenne például igaz válaszokat adni az eldöntendő kérdésekre.) Lássunk egy teljesen sima, állító kérdést!
(3) Évi elment?
a) Igen (, elment). / *Nem (, elment).
b) Nem (, nem ment el). / *Igen (,nem ment el).
A igen válasz tehát ebben az esetben megerősítést jelent, a nem válasz pedig cáfolatot, ahogy azt el is várjuk; és ezek a válaszok egymással nem cserélhetőek fel (ezt mutatják a csillagozott mondatok, amelyek nem fordulhatnak elő).
De mi az, amit megerősítünk, illetve cáfolunk ilyenkor a válasszal? – Megerősíteni vagy cáfolni ugyanis állításokat, kijelentéseket lehet... Észre kell vennünk, hogy az eldöntendő kérdések (de ez általában is igaz a kérdésekre) tartalmaznak állítást. Ezt szokták a formális szemantikával foglalkozó nyelvészek állításmagnak, propozicionális magnak nevezni. Minden eldöntendő kérdésnek van ilyen állításmagja; jelen esetben ez az Évi elment állítás. A kérdésre válaszolva ezt erősítjük meg vagy cáfoljuk.
Vannak azonban más formájú kérdések. Láttuk már, hogy ugyanazt a kérdést feltehetem állító és tagadó formában is. És a vájt fülű olvasók már nyilván azt is észrevették, hogy a fenti problémás kérdésünk is éppen negatív formájú (nincs-e).
(4) Évi nem ment el?
a) Nem (, nem ment el).
b) De (, elment).
A (4)-es kérdés persze kicsit mást jelent, mint a (3)-as; ebben az esetben ugyanis arról lehet szó, hogy a kérdező arra számított, vagy úgy tudta, hogy Évi már elment, de most megtudott vagy észlelt valamit, ami miatt elkezdett ebben a feltevésében kételkedni. A kérdéssel a feltevésének a cáfolatát akarja ellenőrizni, ezért teszi föl a kérdést negatív, azaz tagadó formában. (Erről korábban írtunk, most nem megyünk bele ennek a részleteibe.)
A mi szempontunkból most az a lényeges, hogy a rövid válaszok között nyoma sincs az igen-nek. Amikor cáfolni akarom a kérdés propozicionális magját (azaz az Évi nem ment el állítást), akkor magyarul a de szócskát használom. Csakhogy nem minden nyelv ilyen; itt van rögtön az angol, ahol csak két válaszoló szócska van, a yes (’igen) és a no (’nem’). Az angolban tehát könnyebben elő is áll a fenti helyzet (a következő példa Donka Farkas és Floris Roelofsen a forrásokban idézett cikkéből való):
(5) Did Peter not pass the test?
’Nem ment át Péter a vizsgán?’
a) Yes, he didn’t pass. / YES, he did pass.
’Igen, (tényleg) nem ment át.’ / ’De igen, (mégis) átment.’
b) No, he didn’t pass. / NO, he did pass.
’Nem, (tényleg) nem ment át.’ / ’Nem, (mégis) átment.’
A fordításokból látható, hogy a magyarban is előállhat hasonló eset. A különböző értelmű pozitív válaszok esetében valóban ott lehet a de szócska, ami egyértelműsíti a helyzetet, de a különböző értelmű negatív válaszok esetében nincs ilyen egyértelműsítés a magyarban sem.
Hogyan lehetséges ez?
Miért fordulnak elő ilyen „logikátlanságok”, többértelműségek a nyelvben? Kivételesen van egy jó hírünk: ebben az esetben elég világos, hogy miért. Az igen és a nem ugyanis nemcsak arra használatosak, hogy a kérdés propozicionális tartalmát állító vagy tagadó formában megfogalmazzák, azaz, hogy a válasz polaritását (pozitív vagy negatív voltát) jelöljék, hanem arra is, hogy a megelőző beszédaktussal való egyetértést (megerősítést) vagy ellenkezést (cáfolást) fejezzenek ki. A tagadott kérdés esetében a beszédaktus szerkezete bonyolultabb, ezért bonyolultabbak a válaszlehetőségek is. Az előző példánknál maradva így tudjuk ezt kifejteni:
(5) Did Peter not pass the test?
’Nem ment át Péter a vizsgán?’
a1) Yes, he didn’t pass.
’Igen, (tényleg) nem ment át.’ – Egyetértés (igen = igazad van) + tagadó válasz
a2) YES, he did pass.
’De igen, (mégis) átment.’ – Cáfolás (igen = de) + állító válasz
b1) No, he didn’t pass.
’Nem, (tényleg) nem ment át.’ – Egyetértés + tagadó válasz
b2) NO, he did pass.
’Nem, (mégis) átment.’ – Cáfolás (nem = nincs igazad) + állító válasz
Láthatjuk tehát, hogy az igen és a nem válaszként nem pusztán arra használatos, hogy az állítások pozitív (állító) vagy negatív (tagadó) voltát jelölje, hanem arra is, hogy egy-egy megnyilatkozáshoz való viszonyunkat (egyetértés, illetve cáfolás) kifejezze. Ezért fordulhat elő, hogy az igen olykor nem-et jelent. Ezért van például az, hogy a házasságkötésnél még véletlenül sem teszik fel negatív formában a kérdést: Nem akarod-e feleségedül XY-t?A kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH támogatta, a K115922 nyilvántartási számú támogatási szerződés alapján.
Forrás
Donka F. Farkas & Floris Roelofsen (2015): Polarity particle responses as a window onto the interpretation of questions and assertions. Language 91(2), 359–414.
Folytatva:
Ez is bizonyítja, hogy a nyelv a gondolkozás praktikus eszköze, amely nyilván minden nyelvben más-más formát ölt, ezért nem mindig lehet meglátni egyfajta teljes összhangot a nyelvek között nyelvészeti "merev" kategóriákba ágyazottan.. :)
@cikk:
"az utolsó illúzióikat is elveszíthetik a nyelv úgynevezett logikájával kapcsolatosan."
Hát bizony, ebben téved a nyelvész.. :)
A felhozott példákra a mai programozók nagyszerű példákat hozhatnának fel gondolom..
A magyarban a tárgyas határozott és általános szemlélet nem csak az igeragozásoknál van jelen, hanem az adott példában is visszaköszön szerintem.
Az első minta példák a cikkben:
– Nem, tényleg nincs benne hiba!
– Igen, tényleg nincs benne hiba!
Nézzük ezt az egyszerűség kedvéért úgy hogy "Éva elment, vagy nem", ami egy későbbi példa a cikkben, és a rá adott válaszok.
-Nem, tényleg nincs itt.
-Igen, tényleg nincs itt.
Ez két "bíráló" által ellenőrzött ellentétes válasz adott, egy korábban elhangzott állításra, ami valószínűleg egy harmadik személy által ellenőrzött szituációra vonatkozik, aki a kérdéses személy jelenlétét tagadta mikor a kérdések elhangzottak, és ami miatt a két "bíráló" meggyőződött a kapott válasz helyességéről.
Ezután az ő állításuk azért látszik ellentmondónak, mert az egyikük -arra reagál, amit a harmadik személy állított a keresett személyről, és kétszeres nemmel pozitívvá teszi megerősítő (válasz) állítását, amiről meggyőződött ő is (Visszajelzi a harmadik személy felé, hogy jó volt-e az állítása),
a másik személy pedig
arra reagál, amiről pillanatnyilag ő is személyesen győződik meg, hogy valóban nincs ott a kérdéses személy, és átgondolja, hogy a harmadik személy válasza valóban megfelelő volt. (Ellenőrizte harmadik személy állítását.)
Összegezve: ez úgy néz ki, hogy adott egy általános, számszerűen nem meghatározott (ember) CSOPORT, amelynek BELSŐ köréből egy adott (határozott ) személy vagy elment, vagy nem.
Az ezzel kapcsolatos meggyőződéses válasz lehet
-"belülről jövő" megbeszélés jelleggel, míg a másik
-"kívülről jövő" az aki "maga kérdez", és maga meg is győződik a kapott válasz helyességéről.
@sia@mailbox.hu: szerintem ebben az "igen" nem az igenlést kifejező értelemben szerepel, hanem a "nagyon"-hoz hasonló nyomatékosító szóként. (Mint az "igen kellemes" jellegű kifejezésekben.) És ez van tagadva. Mintha azt mondanánk,h: "nem nagyon".
Hogy a nemigen miért írandó egybe, a nem nagyon meg miért külön? Hát erre nincs ötletem.
"Nemigen" magyar szó... Már ez is összezavar... Akkor most nem, vagy igen? :D
@Sultanus Constantinus: jó, de ez azért van, mert a spanyol csak a latin pidgin változata, amit íróasztalnál gyártottak mesterségesen, szemben az igaz, tiszta gyöknyelvekkel, lásd. pl. japán. Hiába akarja ezt eltusolni a indospanyol akadémia inkizíciówllya. Bezzeg az angol a tiszta gyöknyelv, amiben ott van egyszavas válaszként az indoakkád eredetű whatever a WH-T-V4 gyökvázával, alatta pedig szépen hímzett gyökterítővel.
@Sultanus Constantinus: A japánok viszont pont fordítva gondolkodnak. Hogy a példánál maradjunk (de csak azért, mert ez az a szint, amit még valahogy össze tudok kaparni az emlékeimből; mésrészt nézzék el nekem, hogy ily késő éji órán már nem vadászom hozzá össze a kandzsikat meg a hiraganákat):
Kono eiga o mimasen deshita ka (Nem láttad ezt a filmet?)
Hai, mimasen deshita (Igen, nem láttam)
Iie, mimashita (Nem, [már] láttam)
Tehát, ha egyetértünk a tagadó formában föltett kérdéssel, a válasz IGEN, ha pedig az állító forma lenne az igaz, akkor a válasz NEM.
@El Vaquero: Szerintem nem egyről beszélünk. Én arra értem, hogy következetesebb, hogy egyféle válasz csak egyfélét jelent, nem kétfélét. Vagyis amikor "Nem"-mel kezdődik a kérdés, akkor az 'Igen' nem jelentheti azt is, hogy 'nem' és azt is, hogy 'de', hanem csak az utóbbit....
@Sultanus Constantinus: Semmiben nem következetesebb az egyszavas no/sí válasz, mint az angolban az egyszavas no/yes. Az megint más, hogy az ilyen egyszavas megerősítéseket az angol anyanyelvűek egyik kontinensen sem szeretik, vagy mert illetlennek érzik, vagy mert nem teljes értékűnek, és ezért inkább rövid, de nem egy szavas válaszokat adnak, és szeretnek viszont hallani. Persze, néha mondanak ők is puszta yes/no választ, de nem olyan gyakori, akkor is inkább exactly vagy hasonló egyszavas formában teszik, vagy pl. átfogalmazzák a reakciójukat that's/you're right, as/what you say, of cource not, hell no, stb. formulával, igaz ezek nem mindegyike alkalmazható a cikkbeli példáknál válaszként. Az is gyakori, hogy a yes/no kimarad, és pl. csak annyit mondanak, hogy he did/didn't. A cikk példáit kicsit erőltetettnek, életszerűtlennek, tankönyvízűnek, nyelvvizsgaszagúnak érzem, és ez nem azt jelenti, hogy helytelenek, vagy teljesen angoltalanok, de egy angol anyanyelvű nagyobb valószínűséggel máshogy reagálna. Aztán ott van még, hogy a yes és a no sem mindig ilyen egyalakú, ott van még a yeah, yep, affirmative, nah, nop, negative, stb.. Szinte millió módja van az igenlésnek, tagadásnak, megerősítésnek, jó lenne, ha a present perfecten rugózás és a többi akadémiai izmozás helyett ilyen alap dolgokat tanítanának angolórán, meg olyan abszolút alapokat, mint a köszönések, bemutatkozás, vita során használható formulák, lehet, hogy egyből tudnának beszélni a nyelvtanulók. Tudom, erre meg azt mondják a tanárok, hogy pincérnyelv, szleng, meg iskolázatlan nyelvhasználat, persze nagyon mellélőnek az ilyen megállapításokkal, ezek a nem tudományos variációk képviselik az élő, ténylegesen beszélt nyelvet.
Viszont a spanyol ebben következetesebb a magyarnál és az angolnál is, mert ott az 'igen' tényleg mindig 'igen', a 'nem' pedig 'nem':
No has visto la película? 'Nem láttad (még) a filmet?'
a) No. 'Nem'
b) Sí. 'De igen'.
(Ha valaki máshogy tudja, cáfoljon meg.)
"De nincs ebben valami hiba?
a) Nem, tényleg nincs benne hiba!
b) Igen, tényleg nincs benne hiba!"
Nekem így egyik válasz sem természetes, nem használnám őket. Az én verzióm:
c) Nincs, valóban.
d) De (igen,) van.
Vagy pl. "Nem kaptál zsömlét?"
a) Nem. (*Igen.)
b) De (igen,) kaptam.