0:05
Főoldal | Rénhírek

Látványos kísérlet
a kémia népszerűsítésére

Magyarországon jelenleg a kelleténél jóval kevesebb kémiatanár végez.

MTI | 2013. június 21.

Eddig mintegy hatezer diák kapcsolódott be a BASF vegyipari cég ingyenes kémiai ismeretterjesztő programjaiba, amelyek a nyári szünet után, a következő tanévben is folytatódnak – közölték a szervezők az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint már harmadik éve vehetnek részt a magyar kisiskolások is a BASF Kid’s Lab kölyöklabor-foglalkozásokon. A 8-12 éves, kémiát még nem tanuló kisiskolások egy gyakorlati foglalkozás keretében, izgalmas helyszínen ismerhetik meg a kémiát egyszerű, általuk végzett kísérleteken keresztül. A Közlekedési Múzeumban berendezett kölyöklaborban eddig több mint négyezer kisdiák kapott betekintést a kémia rejtelmeibe.

A középiskolásoknak szóló, a 2012-2013-as tanévben indult projekt célja ugyanakkor már az, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban válasszák továbbtanuláskor a természettudományos, vegyészmérnöki vagy kémiatanári szakokat. Kiemelték: erre azért is nagy szükség van, mert Magyarországon jelenleg a kelleténél jóval kevesebb kémiatanár végez. E programban a középiskolások egyetemi, főiskolai laboratóriumokban végeznek el olyan látványos kísérleteket, amelyek kapcsolódnak az iskolai tananyaghoz. A kilenc egyetemi és főiskolai helyszínen eddig összesen kétezer diák vett részt a programban.

A gyerekek és az iskolák számára ingyenes Kid’s Lab programot a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF a világ 35 országában indította el. A vállalat kémiai ismeretterjesztő programjain 2012-ben több mint 64 ezer fiatal vett részt szerte a világon.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2014. március 3. 15:34
1 Adri09

Sziasztok! Egy hasonló programot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. A Wessling Hungary Kft. is hirdet középiskolásoknak egynapos programot abból a célból, hogy népszerűvé és élvezetesebbé tegye a kémia tanulást a gyerekek számára. Szerintem érdemes megragadni a lehetőséget és jelentkezni rá, itt olvashattok róla: laboratorium.hu/laborkaland-2/