Közös eurázsiai alapnyelv?
Régóta él a feltételezés, hogy a ma ismert nyelvcsaládok közös ősre vezethetőek vissza. lehet, hogy ez így is van, de eddig hiányzott a tudományos bizonyíték. Vannak, akik azt állítják, hogy meglelték.
A Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America (Az Amerikai Egyesült Államok Országos Tudományos Akadémiájának Közleményei) című folyóiratban megjelent, Ultraconserved words point to deep language ancestry across Eurasia (kb. Rendkívül jól megőrződött szavak utalnak Eurázsia nyelveinek ősi rokonságára) című tanulmány szerint mintegy tizenötezer évvel ezelőtt beszélték azt az alapnyelvet, melyből minden mai eurázsiai nyelv származik. A cikkel kapcsolatban már olvasás előtt is gyanakvásra ad okot, hogy szerzői között két biológust, egy pszichológus-biológust és egyetlen nyelvészt találunk. Ráadásul nyelvészünk, Andreea S. Calude neve már felbukkant a nyesten is egy másik gyanús projektben, ráadásul Quentin D. Atkinson pszichológus-biológus nevét is olvashattuk már egy nem túl meggyőző kutatás kapcsán. Nem növeli a bizalmat az sem, hogy a szerzők nem egy nyelvészeti folyóiratban, hanem egy elsősorban természettudományokkal kapcsolatos cikkeket közlő folyóiratban tették közzé.
A szerzők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a történeti nyelvészek miért nem tartják lehetségesnek az egy tizenötezer évvel ezelőtti alapnyelvből való közös származás megállapítását. Először is, ennyi idő alatt a nyelvben annyi hang- és jelentésváltozás megy végbe, hogy nagyon kevés jól azonosítható közös eredetű elem (szó) marad. Még ha egyértelműen tudunk is azonosítani ilyen elemeket, ezek száma túl alacsony lesz ahhoz, hogy statisztikailag bizonyítottan a közös eredetből fakadjon ezek rokoníthatósága, és ne csupán a véletlenek összjátékának köszönhetően. Szerintük azonban vannak szavak, mint a számnevek, a névmások, illetve speciális határozószók (feltehetően itt is a névmási határozószókra gondolnak, mint az ’itt’ és az ’ott’ jelentésűek), melyek igen lassan változnak, éppen ezért alkalmasak lehetnek ilyen távoli rokonság megállapítására is.
A szavak rokonításához a különböző nyelvcsaládokra rekonstruált alapnyelvi formákból indultak ki. Hét nyelvcsaládot vontak be a vizsgálatba: az altajit, a csukcs-kamcsatkait, a dravidát, az inuit-jupikot, az indoeurópait, a kartvélt (a grúzzal rokon kaukázusi nyelveket) és az urálit. Szemfüles olvasóink bizonyára felkapták a fejüket az altaji nyelvcsalád említésére: ebbe a feltételezett nyelvcsaládba a török, a mongol és a mandzsu-tunguz nyelveket sorolják, de ezek rokonságát nem sikerült igazolni. Nem túl meggyőző a nyelvcsaládok területi megoszlását bemutató térkép sem. A nyelvhatárok helyett időnként az államhatárok vannak feltüntetve (pl. a magyar esetében), Észtországban a feltüntetett nyelvcsaládok egyikét sem beszélik, teljesen hiányoznak a Volga-vidéki finnugor nyelvek (erza, moksa, mari, udmurt), Azerbajdzsánban indoeurópai nyelvet beszélnek stb.
(Forrás: pnas.org)
A vizsgált szavakat a Swadesh-lista alapján válogatták ki (a Swadesh-listáról, illetve hogy mire használható, mire nem, korábban már írtunk). Végül 188 olyan jelentést találtak, amelyet használhatónak minősítettek. Szabályos hangmegfeleléseket eleve nem kerestek, így aztán rokonítottak olyan szavakat, mint az indoeurópai *duwo és az altaji *ti̯ubu ’2’, a kartvél *ṭqub- ’iker’, illetve az uráli *to-ńće ’második’. Ez utóbbi azonban rögtön több kérdést is felvet: először is, érthetetlen, miért rekonstruálják ezt az alakot az urálira: ilyen szerkezetű szó ugyanis csak a finnségiből adatolható, ráadásul a ’második’ jelentés ott is a ’másik’ jelentésből alakult ki, a to- tő jelentése pedig ’az’ – tehát semmi köze a ’2’ számnévhez. Nem csoda, ha ilyen tévedéseknek vagyunk tanúi: az adatok forrása egy tudományosan megbízhatatlan online nosztratikus szótár.
Az egyes etimonokhoz (közös eredetűnek vélt szavakhoz) rendeltek egy számot: azt, hogy hány nyelvcsaládban fordul elő az adott szó: az érték tehát kettő és hét között mozoghatott. Véleményük szerint minél nagyobb ez az érték, annál ősibb a szó. Ez azonban téves következtetés, hiszen az azonos alapnyelvi szintről származó szavak megőrződése a leánynyelvekben egészen különböző lehet. Ráadásul gondolkodhatnánk fordítva is: minél ősibb egy szó, annál valószínűbb, hogy időközben kiveszett – ezt sugallná a Swadesh-lista feltételezett (ám sosem igazolt) alapötlete, a szavak „felezési ideje” is.
Egyetlen olyan szót találtak, mely szerintük mind a hét nyelvcsaládban azonos eredetű: a ’te’ jelentésűt. Hat nyelvcsaládban közös eredetű szerintük az ’én’. Öt szót vélnek közös eredetűnek öt nyelvcsaládban: ’nem’ (tagadószó), ’az’, ’mi’ (személyes névmás), ’ad’, ’ki’ (kérdő névmás). 16 szót vélnek azonos eredetűnek négy nyelvcsaládban: ’ez’, ’mi’ (kérdő névmás), ’ember/férfi’, ’ti’, ’öreg’, ’anya’, ’hall’, ’kéz’, ’tűz’ (főnév), ’húz’, ’fekete’, ’folyik’, ’ugat’, ’hamvak’, ’köp’, ’féreg’. Csaknem ötven szót vélnek azonos eredetűnek három, és 75-öt két nyelvcsaládban. Megjegyeznénk, hogy a felsoroltak közül az ’ugat’ rokonítása nagyon nagy elővigyázatosságot kívánna, hiszen hangutánzó szó – könnyen lehet, hogy a ’köp’ is ilyen.
A szerzők ezután statisztikai számításokkal kívánják igazolni, hogy az ilyen fokú egybeesések azt mutatják, hogy nem véletlenről van szó. Nehéz azonban ebben hinni, ha már a kiinduló adatok is pontatlanok. Megjegyezzük, hogy az uráli alapnyelvben van jó néhány szó, amely feltehetőleg indoeurópai, illetve indoiráni jövevényszó. Amennyiben ezt a tényt a kutatók figyelmen kívül hagyták, máris megvan a magyarázat az uráli és altaji indoeurópai nyelvek „közelebbi rokonságára”. Mindenesetre a megfelelések gyakoriságából azt a következtetést is levonják, hogy az eurázsiai alapnyelv két korábban kivált ága a kartvél és a dravida, a maradék pedig később indoeurópai-uráli, az altaji–inuit-jupik–csukcs-kamcsatkai ágra bomlott. Ezt genetikai adatokkal keverve ősi népmozgásokra is következtetnek.
A kutatók maguk is felhívják a figyelmet eredményeiknek néhány furcsaságára. Így például váratlannak tűnik, hogy az olyan szavak, mint az ’ugat’, a ’hamvak’ vagy a ’féreg’ jobban megmaradjanak, mint például a náluk jóval gyakoribb ’mond’, ’nap’ vagy ’tud’. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a leggyakoribb szavak igen rövidek, így nagyobb az esély arra, hogy véletlenül hasonlítsanak egymásra.
Konklúzió
Az összehasonlító nyelvészet ma egyetlen módszert fogad el a nyelvek rokonítására: a jelentésük alapján rokonítható szavak között megfigyelhető szabályos hangmegfeleléseket. Ez azt jelenti, hogy nem azt vizsgálja, hogy hasonlítanak-e a szavak egymásra, hanem azt, hogy szabályszerűen különböznek-e. Ennek az a megfigyelés az alapja, hogy a nyelvek az idők során erősen megváltozhatnak, de a szavak hangalakjában megfigyelhető változások szabályszerűek, de legalábbis erős tendenciákat mutatnak. Szabályos hangmegfelelések hiányában viszont nem beszélhetünk nyelvrokonságról.
Természetesen ilyen módszerrel meg lehet kísérelni a nyelvcsaládok kikövetkeztetett (rekonstruált) alapnyelveinek rokonságát is. Hogy ez miért nem szokott sikerülni, arra a a cikk is utal: kevés ahhoz az adat, hogy a rokonságot olyan magabiztossággal tudjuk megállapítani, mint az elő, vagy jól dokumentált kihalt nyelvek esetében.
A cikk szerzői egy alternatív módszert ajánlanak. Könnyű rámutatni arra, hogy ez a módszer miért rossz. A magyar ház és a német Haus szó hasonlítanak egymásra: a négy szerző által alkalmazott módszer szerint automatikusan azonos alapnyelvi eredetűnek kell tekintenünk, ez pedig a német és a magyar rokonságára utalna. A valóságban azonban a magyar ház a finn kota ’sátor’ szóval azonos eredetű, de ha erről nem tudnánk, akkor is legfeljebb azt feltételeznénk, hogy jövevényszó a németből – de semmiképpen nem gondolnánk nyelvrokonságra.
A távoli rokonság megállapítására is csak olyan módszereket használhatunk, melyek a közeli rokonság megállapítására is alkalmasak. Kétségtelen, hogy a cikkben használt módszerrel semmiképpen nem tudnánk a történeti-összehasonlító nyelvészet megállapításaihoz hasonló eredményre jutni: a ma felállított nyelvcsaládokon belül a módszer nem működne – a szerzők maguk sem kísérelnék meg módszerüket ilyesmire használni. Márpedig ha a módszer ellenőrizhető korszakokban nem működik, miért hinnénk, hogy a más módszerekkel nem ellenőrizhető korszakokban működhet. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy itt bizony szemfényvesztésről van szó.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (178):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@szigetva:
Láthatóan nem vagyok sértődős fajta, de furcsának gondolom, hogy az olyan kapcsolatrendszert ami a magyarban nyilvánvalóan, és megcáfolhatatlanul jelen van különböző nyelvtani formákban azonos jellegű hatást gyakorolva a magyar nyelvhasználókra és gondolkozásukra, nevezzük "késztetés-eredmény" szópárnak, még mindig nem érted, pedig magyarul beszélsz és gondolkozol..
Gondolom az ikes ige hasznát sem tartod fontosnak, ami az eredményt befolyásolhatja pozitív irányba, ha a késztetést minél komplexebb módon, körültekintően kontrollálva tervezzük meg és hajtjuk végre, és szükség esetén módosítjuk, vagy elvetjük.
- PL.: A fizikusok azonnal megértik mi a késztetés, mert rendszeresen készítenek körültekintő tervezeteket kísérletekhez, amiknek akkor lesz jó eredménye, ha a terv jó, és az eszközök is rendelkezésre állnak, és precízen hajtják végre.
Ha ezt a példát általános értelemben bárki átgondolja, nem hiszem, hogy "totális kreténségnek" fogja gondolni..
-A nyelvet mivel minden "nem kretén" ember első helyen gondolkozásra használja, mielőtt bármilyen nagyszerűnek gondolt késztetésének enged, nem árt ha megvizsgálja a rendelkezésre álló információk helyességét, a különböző rendelkezésre álló feltételeket, a várható eredmények hatását, és vissza hatását, mérlegel, reális kompromisszumokat köt, és így tovább..
-Ha egy nyelvben valaha beágyazódott (pl. átvették), vagy spontán beépült olyan eszköz féle, hogy segítse az optimális döntések meghozatalát, azt én biztosan nem nevezném "totális kreténségnek", hanem átgondolnám a hasznát.
@mederi: A „szerintem” az nem érv. Amiket összehordasz, annak a nagy része totális kreténség. (Itt kell megsértődni, hogy milyen hangnemben beszélnek itt veled.) Fontos észrevenni, hogy a gondolataidat csak itt tudod közzétenni, ahol nincs szakmai kontrol. Az állításaid annyira távol esnek a nyelvtudomány mai állásától, hogy egy nyelvésznek nem nagyon van mit mondani róluk, ne várd, hogy bármelyik szakember sok energiát fektessen a veled való beszélgetésbe.
@szigetva:
Hivatkozások helyett érveket sorolok fel, amiket meg lehetne cáfolni ellen érvekkel.. (Bár csak néhányat láthatnék..)
A "viszonylag megbízható etimológiák" nem megtámadhatatlanok. Van is belőlük azonos szavakra nem egy..:)
Az elfogadottság nyelvtudományon belül, csak szabályos hangváltozások vizsgálatával nem elegendő, hiszen ha nyelvátvétel történik, az is szabályos hangváltozásokkal megy végbe. (Pl. a francia, az angol, a német hangzása teljesen más, mert a latin hatást mindegyik a saját "szűrőjén" keresztül rögzítette a nyelvében.)
Az eredti ősforrást nem biztosan, csak a közvetlen átvételt lehet igy megbízhatóan igazolni, ha vannak írott emlékek..
-Én olyan különleges adatokra támaszkodtam, amik nem általános, mindenre kiterjedő szabályok, pl. a mai magyar nyelvben és népmesékben, de alkalmas és létező eszközök az írásbeliség előtti élővilág (pl. sárkányok=(miután kiásták a csontjaikat, igazolódott! valamikori létezésük) dinoszaurusz elnevezéssel; hiedelmek (pl. napimádat), késztetések és eredmények nyelvi formái (amik pl. töredékesen a magyar nyelvben (is) megvannak) amik a természettel és ősi társadalmakkal kapcsolatosak. Bár sokszor hibásan értékelt tapasztalásokra épültek (mivel a társadalom és tudomány fejlődik), mégis értékesek, mert segítségükkel felvázolható a régmúlt emberi társadalmak világa és kapcsolat rendszere.
-Ha olyan hivatkozásokat sorolnék fel, amik további hivatkozásokra épülnek, és ha eljutsz az érvekig, ott is sok a feltételezés, csak akkor fogadhatók el (az én bizonytalan állításaimra is ugyanez vonatkozik), ha más társtudományok jelentős összhangban és mértékben alá tudják támasztani a jónak vélt tudományos eredmények helyességét.
@mederi: Bármelyikre. Nem lehet ekkora marhaságokat állítani úgy, hogy az egyetlen érved a „szerintem”.
A latin "casa" vagy a német "Haus" szónak például viszonylag megbízható etimológiája van, azt nem lehet önkényesen figyelmen kívül hagyni.
@szigetva: 166
Pontosan melyik "valószínű .., szerintem.., csak sejthető.." "állításomra" gondolsz?..:)
-Ami biztos, hogy a magyarban jelentős számú (és pl. az angolban néhány fennmaradt) a meglévő "késztetés-eredmény szópár", amely szerintem más "analóg-, természeti-" nyelvekre is jellemző lehet, és tükrözi a természettel, hiedelmekkel, társadalmi kapcsolatokkal összefüggő értelmezéseket..
-A magyarban pl. azért nincs a nyelvtani szabályok között részletes igeragozás a jövőt illetően, mert a közeli és távolabbi múlt történései és tovább gondolásai (pl analógiák) alapján (a többit fentebb felsoroltam), valamint a várható, természetre és társadalomra vonatkozó számítások alapján, csupán valószínűsíthető a jövő (a változások nem kiszámíthatók, csak "megjósolhatók)...
-A jövőre vonatkozó célkitűzések folyamatos ellenőrzése, és az esetleges módosítások, vagy az időben megtörténő folyamat leállítás és új, helyettesítő cél kitűzése, szerintem a lassú analóg gondolkozást felértékeli, mert kisebb az esélye az esetleges katasztrófának..
-Egyébként ősi felfedezett analógiákra (amelyek különböző fennmaradt nyelvekben különböző mértékben valószínűleg fennmaradtak), valamikori és nem is olyan régi, páhuzamos,
(talán kétszáz éven belüli) még jelen volt, eltérő fejlettségű kultúrákban fellelhető adatokra (amelyek népmesékben, mondákban, "primitív" népek hiedelmeiben elszórtan még ma is jelen vannak), a tudományos és társadalmi színvonalnak megfelelő, valamikori szituációkra, és természetesen a társ tudományokkal való, időskálákon megjeleníthető szükséges szinkron adatokra gondolok, mint a feltételezett állítások "komplex" hivatkozási lehetőségeire.
Sok, és bonyolult feladat az adat mennyiség elemzése, de az internet a gyors információ áramlást, a modern számítógépek a gazdag adat halmaz feldolgozását, gondolom biztonsággal és gyorsan lehetővé teszik...
@mederi: Nem olyan rég mástól hivatkozásokat kértél, az állításainak az alátámasztására. Mintha magadra nézve ezt nem tartanád elvárhatónak.
@mederi:
Kiegészítés:
Elég feltűnőnek látszik, hogy a Duna ősi neve, az Iszt-er, más, összetett földrajzi nevekkel is össze cseng, mint Iszt-ri(j)a, és A(i)uszt-ri(j)a, amelyekben az "-szt" végződés jelen van.
Az, hogy pontosan mit jelentettek ezek a nevek, milyen jelenségekkel, hitekkel kapcsolatban jöttek létre, csak sejthetők (Pl. a szomjazó (Nap azt) sírja, a lemenő Nap (azt) sírja)..
A "ri(j)a-" mint szótő, a mai magyarban még jelen van a
"ri(j)aszt/ ri(j)ad, ri(j)adt" késztetés eredmény szópárban.
Nagyon ősi szó a "ríni" ige, ami a népmesékben mint "sírt, rítt.." (pl. az öreg király) "ismétlő szó összetétel"-ben őrződött meg (a "sír" azonos jelentésű mint a "rí").
A régi nagyanyók úgy vigasztalták a gyerekeket, hogy Pl. "Ne ríjál kis unokám, majd meggyógyulsz."..
@Sultanus Constantinus: 1
-" .. várjunk csak, a németben (germán nyelvekben) is *k hangból származik a mostani h-, vö. lat. casa 'ház'.
Időrendben szerintem is nyilván az egyszerű, ideiglenes szállás (sátor) készítése előbb volt, mint a véglegesnek szánt ház..
A k/h hangváltozás oka szerintem kultúrális alapokon nyugszik:
-Feltételezve azt, hogy a külső világ felfedezése az emberek számára megelőzte a házépítéstechnika fejlődését, természeti jelenségek analógiáján és hiteken alapulhatott a nyelvek kezdeti fejlődésekor..
-Nagyon valószínű, hogy a Nap imádatát és a "tudós" kétkedéseket, hogy él-e a Nap nappal, és ha meghal este, hogyan támadhat fel naponta, a halak életével és halálával hozták összefüggésbe..
Halálukat ideiglenesnek gondolták (ha vissza tették a vízbe, tovább úszott), és a végleg kifogott halott (döglött) halat *kalának nevezhették el, míg a vízben élőket halnak..
/Az analógia a *káza/ ház(a) kifejezésekre is "átterjedhetett" az átmeneti/ halott, állandó/élet hit mentén, mint ahogyan a kialakult vallások is az örök élet irányába mutatnak..
A szó elején lévő "k" mint fosztó képző az átmeneti halálra vonatkozhatott (pl. az ember "mély álomba merül", mintha hallá változott volna, de az ébredése nem biztos..).
-A késztetés -eredmény szópár:
"*álszt// áld, *ő *áldta--->"te áldod"-->*áldodta---áldotta" szótöve az "ál", vagyis nem valóságos (vagy erősen hit kérdése)..
-Szerintem a "*káza" mint ős szó közös gyökér pl. a némettel, de míg a magyarban egyszerűen a szóeleji hang "h"-ra cserélődött, addig a németben "*haluszt/ *haludt" szópárból -->--->--->haus(s)z, auszt//(h)a(l)u(d)t lett, mert védett, mégis van ki- (ausz) járata (talán barlang szerű lehetett?).
Összegezve:
A magyarban az "aluszt-->(ki)alussza magát//(jól) aludt (kimondva: "jól alutt"), a "h" elhalványult, vagyis az "al" mint szótő megmaradt, nem a "ház" szóra vonatkozik, míg a németben igen. Az "l" hang elhalt, az "szt" -->hasonult, "ssz"-->elhalványult "sz"..
Feltehetően mindkét esetben:
1/ a "hal" (kettős jelentéssel főnév és ige) és "kal" (szintén kettős jelentéssel, mint halott Nap alul, és "kél" mint éledező de még nem élő Nap) valaha jelen lehetett..
2/ ha "hal<-->hél" mint ige, és főnév, "kal<-->kél"
(a/é magánhangzó átbillenés jelöli az átmenetet) mint főnév és ige, nyelvileg többféle jelentéssel.
Mindez talán arra utal, hogy ősi, "családfa gyökeres" jelenségek ma is találhatók a nyelvekben..