0:05
Főoldal | Rénhírek

Kötelező kétnyelvű feliratozás Sepsiszentgyörgyön

Az erdélyi Sepsiszentgyörgy önkormányzata kötelezővé tette a városban reklámozó cégeknek, hogy kétnyelű – román és magyar – feliratozást használjanak.

MTI | 2011. október 6.

Sztakics Éva, a város alpolgármestere az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a város közgyűlése egy nappal korábban olyan határozatot fogadott el, miszerint a városban reklámozó cégek által elhelyezett feliratok legalább 50 százalékának magyar nyelvűnek kell lennie. A város önkormányzata azért tette kötelezővé a kétnyelvű feliratozást – magyarázta az alpolgármester –, mert nagyon sok vállalkozó hanyagságból nem élt a kétnyelvűség lehetőségével, s csak román reklámfeliratokat helyeztek el a közterületen.

Az alpolgármester hozzátette: a határozat nem vonatkozik a kereskedelmi egységekre, csak azokra a reklámokra, amelyek közterületen vannak.

Antal Árpád polgármester szerdán egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ha egy reklámcég tíz táblát helyez el a város közterületén, akkor a határozat értelmében öt táblának román, a másik ötnek pedig magyar nyelvűnek kell lennie. A polgármester szerint azért volt szükség erre az intézkedésre, hogy a 75 százalékban magyarok lakta városban a köztéri reklámozásban is biztosítva legyen a „nyelvi egyensúly”.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!