Kornai a The Washington Postban
A vezető amerikai napilap foglalkozott Kornai András tanulmányával, mely az internetről próbálja megjósolni, mely nyelvek élik túl az elkövetkező időszakot.
Októberben mi is beszámoltunk Kornai Andrásnak, az MTA SZTAKI munkatársának tanulmányáról. A PlosOne online tudományos folyóiratban megjelent cikk, a Digital Language Death (szó szerint kb. Digitális nyelvhalál) azt vizsgálta, hogy hány nyelvnek van esélye túlélni a digitális korban – azaz hány nyelv jelenik meg az interneten. A cikkre most felfigyelt az amerikai The Washington Post című napilap is.
A cikk elmondja, hogy Kornai eredményei szerint a világon beszélt közel 8000 nyelv alig öt százaléka jelenik meg a neten. Úgy véli, az interneten nem használt nyelvek sorsa előre látható: a beszélői először megszűnnek használni olyan gyakorlati célokra, mint például a reklám; ezután a fiatalabb beszélők elhagyják a nyelv szóbeli használatát is; majd a legfiatalabb generációk elfelejtik – ill. meg sem tanulják – a nyelvet.
A The Washington Post Kornai cikkéből a norvég példát ragadja ki. A norvégnak két változata van, a többség által – főként városokban – használt, erpős dán hatást tükröző bokmål (’könyvnyelv’), illetve a norvég „népnyelv”, a nynorsk (’újnorvég’). A norvég állam mindkettőt támogatja, ám Kornai kutatásai rámutattak: csak egy elenyésző kisebbség használja a nynorskot az interneten, a blogok és tweetek szinte kizárólag a bokmål változaton születnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pajast / CC BY-SA 2.5, 2.0, 1.0)
Bár a Wikipédián egy sor kis nyelvnek van saját enciklopédiája, Kornai szerint ezeknek csak akkor lehet jelentőségük, ha létezik „a digitális fanatikusoknak egy magja”, akik moderátorként, app-fejlesztőként működnek közre. De hiába van egy veszélyeztetett nyelvnek remek enciklopédiája, ha a Google-kereső nem képes keresni benne, vagy ha nem tudunk facebookozni az adott nyelven.
A The Washington Post azzal zárja a cikkét, hogy száz év alatt sok minden történhet – megváltozhat az internet is, az interneten megfigyelhető nyelvhasználati szokások is változhatnak. Egyedül az a biztos, hogy száz év múlva jóval kevesebb nyelv lesz, mint ma.
Mi ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy bár a Kornai által felvázolt kép összességében reális, bizonyos szociolingvisztikai tényekkel nem számol. Az egyik az, hogy lehetnek társadalmak, melyekhez – vagy bizonyos rétegeikhez – egyáltalán nem jut el az internet, és egyáltalán nem befolyásolja nyelvhasználatukat. Ha arra gondolunk, hogy a hagyományos – különösen a nem ultrarövid-hullámú – rádiózás mára lényegében elavult technológiának tekinthető, de a világ jelentős részein még ma sem vált a mindennapok természetes részévé, természetesnek tűnik arra gondolni, hogy a világ bizonyos részei az internet áldásaiból is kimaradhatnak. Egy másik fontos tényező, hogy a társadalmak jelentős része többnyelvű, és a nyelvek között feladatmegosztás is létrejöhet. Lehetséges, hogy egy társadalomban írásban (illetve digitálisan) az egyik nyelv dominál, ám szóban egy másik. Természetesen ehhez a kulturális körülmények közrejátszása is szükséges, és nem alakul így minden nyelv sorsa. Az azonban könnyen elképzelhető, hogy például azok az indiai nyelvek, melyeket milliók, esetenként tízmilliók beszélnek, ám a neten alig jelennek meg, továbbra is hasonló helyzetben élnak majd tovább.
"How the Internet is killing the world’s languages" Kicsit hatásvadász. Nem pont arról van szó, hogy azok a veszélyeztetett nyelvek, amelyeket x számú aktív nyelvhasználó használ y meghatározott online felületen, sokkal jobb esélyekkel vágnak neki a következő száz évnek, mint azok a nyelvek, amelyek nincsenek, vagy nem elég aktívan vannak jelen?
Köszönöm szépen a cikket. Az sajnos teljesen igaz, bár elszomorító, hogy lehetnek olyan társadalmak, akikhez még a következő száz év alatt sem jut el az internet (ahogy nem jutott el nemcsak a rádió, de már az elektromosság sőt a gőzmozdony sem). Innentől viszont nem világos az állítás logikája: szerintem az ilyen nyelvek aztán depláne nem jutnak fel az internetre, digitális haláluk nyilvánvaló. Nem tagadom, hogy lesznek rezervátum-szerűen a hagyományos értelemben továbbélő nyelvek (a cikkben a Mandinka volt a példa), sőt azt gondolom, hogy százával lesznek ilyenek, a cikknek nem volt célja a hagyományos nyelvhalál-kép átértékelése. Michael Krauss szerint max 600 túlélő van, szerintem olyan 200 digitális túlélőre számíthatunk, a különbséghalmazban épp az ilyen nyelvek lesznek.