0:05
Főoldal | Rénhírek

Stratfordban játsszák a kínai Hamletet

Először mutat be kínai drámát a Royal Shakespeare Company. A 14. századból származó, kínai Hamletként emlegetett darabbal a nagy múltú társulat új művészeti igazgatója a repertoárt kívánja színesíteni.

MTI | 2012. november 9.

A Csao árvája című színműben két egymással szemben álló család tragikus története bontakozik ki. Az egyik család tagjait kiirtják, csupán egy gyermek menekül meg, aki felcseperedve bosszút áll. A megtörtént eseményeket feldolgozó darabot Csü Csün-hsziang írta 1300 körül. Az alkotás a kínai kultúra egyik alapműve lett, szinte mindenki ismeri az ázsiai országban – ismertette csütörtökön a BBC online hírszolgáltató.

A darabnak számtalan feldolgozása készült, akadnak köztük hagyományos változatok, vagy zenés színháziak, valamint avantgárd próbálkozások. Csen Kajkö, az Isten veled, ágyasom! rendezője 2010-ben Csao si ku er (Áldozat) címmel forgatott belőle filmet. Ez volt az első kínai színmű, amelyet nyugaton lefordítottak, 1753-ban Voltaire is átdolgozta.

Greg Doran, a  Shakespeare-társulat új művészeti igazgatója szerint a mondanivalója ma is aktuális: alapvetően olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, amelyek minden kultúrában fellelhetők. Emellett azért határozta el, hogy megrendezi, mivel a kínai drámákat szinte alig ismerik a világnak ezen a felén, a legtöbbnek nem is létezik angol fordítása – magyarázta. Doran a kínai Hamletet egyben nyitánynak szánta. A brit színházi közönség bizonyára szívesen menne el több kínai darabra – vélekedett.

Az igazgató-rendező az előadásra készülve még Kínába is elutazott, ahol meglepve tapasztalta a kultúrák közötti kiegyenlítettlenséget: miközben a kínaiak zömmel ismerik a Hamletet, nyugaton alig hallottak a Csao árvájáról vagy bármely klasszikus kínai drámáról.

A darab november 8-i, csütörtöki bemutatója a Stratford-upon-Avon-i Swan Theatre-ben ügyesen egybecseng a kínai pártkongresszus megnyitásának napjával – emlékeztetett a brit hírportál. Az előadást 2013 márciusáig játsszák a színházban.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!