0:05
Főoldal | Rénhírek

Kik a Holnap Innovatív Vezetői?

Az ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg, akik egy évre 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz.

MTI | 2012. december 22.

Harminc magyar egyetemista vehette át kedden Budapesten ünnepélyes keretek között a „Huawei – A Holnap Innovatív Vezetői” ösztöndíjat. Az ösztöndíjakat Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója és Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára nyújtotta át a magyar egyetemi hallgatóknak. Gavin Dai az ünnepélyes díjátadón elmondta: a kínai informatikai vállalat a magyarországi üzleti terjeszkedés mellett társadalmi felelősségvállalási stratégiája keretében elkötelezte magát a szakemberképzés támogatása mellett is. A Huawei tavaly két felsőoktatási intézménnyel együttműködésben alapított 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot, hogy a diákok közelről tanulmányozhassák, illetve megismerhessék a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, technológiai trendeket. 

AHuawei A Holnap Innovatív Vezetői elnevezésű ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Budapesti Corvinus Egyetem delegálhat a programba. Minden évben az intézmények és a vállalat képviselői közösen rangsorolják és választják ki a támogatást elnyerő hallgatókat, akik egy évre 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz. Az első 15 díjazott egy 10 napos kínai tanulmányúton is részt vehetett, és meglátogathatta a Huawei kutatóközpontjait.

A két éve sikeresen zajló kezdeményezés nemcsak a diákok, de a Huawei számára is új távlatokat nyit, amelynek köszönhetően akár a képzésből kikerülő friss magyar diplomások is aktívan bekapcsolódhatnak a vállalati fejlesztésekbe. A program ezen kívül társadalmi felelősségvállalási stratégiánk egyik fontos alappillére, amely további tevékenységekkel egészül ki. Többek között egyik, optikai kábeleket gyártó kínai beszállító partnerünket, a Comlinket szeretnénk meggyőzni arról, hogy Magyarországon is hozzon létre gyártóüzemet, ezzel is támogatva a hazai ipart és munkahelyteremtést” – mondta Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója.

A Huawei Technologies Corporation mobil távközlési eszközöket, hálózati berendezéseket gyártó multinacionális vállalat a világ 50 vezető szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között, így a Föld lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül vagy közvetve. A kínai székhelyű, 150 országban 140 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat 2011-ben 32,4 milliárd dollár bevételt ért el, melynek 10 százalékát fordította kutatás-fejlesztési beruházásokra. A Huawei Magyarországon budapesti központtal 2005-től működik, Pécsett és Komáromban pedig egész Európát ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon és Üllőn szintén európai hatáskörű, logisztikai központot üzemeltet (Huawei Europe Logistic Center).

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!