0:05
Főoldal | Rénhírek

Informatikai és nyelvi képzések

Kedden meghirdették az első olyan idegen nyelvi és informatikai képzéseket, amelyekhez egy kiemelt uniós projekt keretében százezer felnőttnek nyújtanak támogatást.

MTI | 2012. december 20.

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint keddtől lehet regisztrálni a Tudásod a jövőd honlapon. A képzési kínálatot folyamatosan bővítik – tették hozzá. Mint kifejtették, a programban azok a felnőttek kaphatnak támogatást, akik vállalják, hogy a képzés költségeinek támogatott összegét  összesen maximum 90 ezer forintot  önrésszel egészítik ki. Az önrész meghatározása: jogszabályba foglaltak alapján, a hátrányos helyzetű településen állandó lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkezők esetében minimum 2, minden más esetben minimum 5 százalék. Ezt a képző intézménynél kell befizetni a képzés megkezdéséig.

A KIH közleményében arra is kitért, hogy a projekt pénzügyi ütemezése miatt elképzelhető, hogy egyes képzésekre  főként a közép-magyarországi lakosok  nem tudnak rögtön bejelentkezni. Ilyen esetekben a másik hónapban végződő képzésre tudnak majd regisztrálni.

A képzések iránt érdeklődők a KIH ügyfélszolgálatán munkanapokon hétfőtől csütörtökig reggel 8 órától délután fél 5-ig kaphatnak tájékoztatást és segítséget  olvasható a KIH közleményében.

Hidas János, a KIH elnöke november elején tartott sajtótájékoztatón elmondta: az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós projekt keretösszege több mint 12,5 milliárd forint. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a romákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. Ám bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves és nincs nappali tagozatos államilag finanszírozott középiskolai és felsőoktatási hallgatói jogviszonya, illetve nem vesz igénybe más, azonos témájú uniós képzési támogatást.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!